Hogyan kezeljem az alábbi helyzetet? Iskolába nem lehet telefont vinni, külön élő apuka telefont vesz a 9 éves gyereknek és arra buzdítja a gyereket, hogy iskolát is, engem is kijátszva hordja a telefont. Már elöttem is sumákol a gyerek.
Egyetértek azzal, hogy a telefont nyugodtan vigye el az iskolába, az órák alatt tartsa a kikapcsolva/lenémítva és ne vegye elő, ennyi.
Szünetben mindenki azt csinál, amit akar. Nem vagyok az okostelefont a 3 évesnek is megoldás híve, de 9 évesen egy telefonálni, sms-ezni való készülék már nem bűn, így a szülő is elérheti a gyereket ha valami közbejön és fordítva. Ez pedig csak előnyükre válhat...
#11, pontosan így van, apuka meg szerintem egyszerűen azt szerette volna, hogy ha a gyerekkel kapcsolatban bármi probléma van (elesik, belázasodik, akármi) arról első kézből értesüljön, ne anyukán keresztül, majd, valamikor...
Semmi ördögit nem látok benne...
Nos, az en gyerekem iskolájába sem lehet telefont vinni. Sot, semmi értékeket sem. Benne is van a házirend en. Az oka egyszerűen az, hogy az iskola nem vállal felelősséget az értékekért. En nem is értem minek a telefon az iskolaban.
Mi kulfoldon élünk, a gyerekem masik városba járt suliba egy évig iskola taxival. Na akkor volt telefonja. Amint belépett az osztályba, a telefont kikapcsolta, odaadta a tanárnak, aki bezárta a fiókba. Semmi szükség nincs ra tanítás közben. Oda, visszaúton kellett, mivel a gyerek nem beszélte a nyelvet es neki is, nekünk is biztonságot adott, hogy ha akar, kapcsolatba tud lepni velünk.
Hihetetlen a 21. században ilyen dolgokat olvasni. Amikor már mindenbe beépített telefon van, ahol már az ovisokat is tableten tanítják..
Nekem is 10 évesen lett először telefonom, pedig az már 15 éve volt. Vittem iskolába, és ha bármi baj volt, használtam. Az én gyerekem is vinni fogja az iskolába. Nem iratnám olyan iskolába a gyereket, ahol ilyen szinten korlátozzák a szabadságjogait. Mi van ha lekési a buszt hazafelé? Akkor ott fog ülni az esőben, míg fel nem tűnik valakinek hogy ott egy elhagyatott gyerek? Na mindegy. Egy 10 éves tudja hogyan és mire kell használni a telefont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!