19 éves vagyok, miért nem érzem jól magam az "új" családban?

A szüleim 4./5.-es koromban váltak el, utána apánk nevelt minket az öcsémmel egy ideig, amíg 14 éves koromban összeházasodott a mostani nevelő anyámmal. Mikor először összejöttek láttam apám boldogabb sokkal, így énis jobb szemmel néztem a jövőbe reménykedve. A nevelőanyámnak 3

gyereke van akiket magukkal hozott az előző válásából. Tehát 2 csonka család összerakva.

Azthittem minden frankó lesz de ahogy beköltöztek a mi házunka egy idő után leesett, hogy ez nem is lesz oylan jó mint ahogy elképzeltem. A gyerekei (1; 3; és 6.-osak) idegesítőek, apámat az őrületbe kergetik a vacsora asztálnál és úgy kb. bárhol másutt a vielkedésükkel. Nekem

személy szerint enyhe arcrángatózásaim vannak tőlük. Az anyjuk pedig a 8.ban megírt felvételi óta nem beszélt velem annál mélyebb dolgokról de őszintén nem is vágyom rá. Apám azóta egyre furcsábban viselkedik. A legjobb barátomat akivel eddig nagyon jól kijöttek most megveti és a szememre hányja hogy milyen rossz ember ő. Erről annyit, hogy szombatonként (mióta az eszemet tudom) istentiszteletre járunk ami ömagába nem lenne baj, de ha mondjuk kijövök onnan a barátommal beszégetni vagy akármi akkor rögtön utánunk jön és vissza tuszkol, péntekenként

pedig ugyanitt ifjúsági istentisztelet van, KÖTELEZŐ jelleggel(szél, vihar, eső, nátha nem ok a hiányzásra) és a barátom, lévén 22 éves nem jár be ha nincs kedve. A lényeg hogy apám szerint ő visz le a helyes útról. Apám hajthatatlan és nem adhatom tudtára hogy mondjuk a péntek estémet otthon szeretném tölteni a haverokkal játszva vagy neadjisten a városban elütni az estét szintén velük. Időközben pedig lett 2 féltestvérem akikkel nincs bajom. Mostanság pedig az ő szülinapjuk van és apám ki van borulva mert nem vettem nekik semmit ajándékba, meg úgy kb. senkinek se az öcsémnek kívül az elmúlt években és "önző disznónak" titulált. Bármit teszek, mondok, játszok, nézek, gondolok az rossz és ha kinyitom a számat akkor olyan vissza-választ kapok amitől elmegy az életkedvem is. Próbálok semmi rosszat nem mondani, a ha közösen étkezünk akkor is szónélkül tűrök mindent az ordítozást, a vallásos eszmefuttatásokat és azt mondják hogy sose vagyok része a családnak, nem nézek velük TV-t hanem "bebújok a kis lukamba" gépezni. Nem tudom mitévő legyek, teszem a dolgom, viszonylag jól tanulok, nincsenek kicsapongásaim és ha kérik a segítségem, hogy vigyázzak v.meik kicsire vagy hozzam el a suliból az 1. kis mostohatestvéremet, kézséggel megteszem de ugyanúgy kapom az ívet. Az öcsém

főleg mert ő kimondja ha valami nem tetszik még az asztalnál is , olyankor a nevelő anyánk megmondja, hogy ha nem tetszik a gyerekei viselkedése mehetünk fel és ehetünk később.Amúgy nem mindig van ilyen kemény kiütközés de a feszültséget mindig lehet érezni.

A középsuliból már csak ez az egy évem van, utána főiskolára szeretnék menni, de nem tudom meddig bírom még ép ésszel.

Ez nehezen esett leírni, és ez az 1. alkalom hogy az "internettől" kérek segítséget, és elnézést ha össze-vissza van a szöveg de ez most kibukott belőlem.