Elfogadnátok az apátoktól pénzt (több millió forint - nagyapai örökség) abban az esetben, ha egyébként nem akartok vele kapcsolatot?

Nézd, ha nagyapád rád akarta volna hagyni, akkor írt volna végrendeletet.

Itt szerintem nem csak sérelmekről van szó. Azon túl, hogy a génjeit örökölted, nem is ismered, mondhatni nincs közöd hozzá. Az ember sokszor a saját rokonaival nem tud egy jót beszélgetni, olyan emberrel meg pláne nehéz, aki annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb kellett volna hogy legyen a számodra, most egy idegen jóformán. Gondolom, senkije nincs, akire költhetné, ezzel akarja rendbetenni a dolgokat. Én nem fogadnám el. Az övé, ő adná, nem a nagyapád. Nem jó a pénzügyeket vegyíteni az érzésekkel, mert itt erről van szó. (A hitelt meg kétszer átgondolnám)

Egyébként az, hogy ő nem kereste veled a kapcsolatot, nem biztos, hogy csak rajta múlott!

Nem tudhatod, hogy valójában mi is történt akkor, amikor édesanyáddal elváltak, akkor ki mit tett, ki mit mondott, őt hova, merre sodorta az élet?

Később pedig valószínű ő is úgy volt vele, hogy esetleg majd ha idősebb leszel, vagy talán ő is arra gondolt, amire te: ha kíváncsi lettél volna rá, te is kereshetted volna nagykorúvá-válásod után őt.

Szóval sokmindent nem tudhatunk, hogy régen mi miért történt úgy, ahogy...

Talán valóban ez a legjobb alkalom, idő arra, hogy mindketten tiszta lappal, egy új kapcsolatot felépítve és a régi dolgokat nem bolygatva, próbáljatok meg egy "könnyebb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni" kapcsolatot kialakítani egymással.

Nem akarok megbántani senkit!

Az igazság, hogy volt már lehetőségem végig nézni, végig hallgatni éveken át, hogy egy-egy anyuka miket mond a gyermekének az elvált férjről = a gyermek édesapjáról, ami által a gyerekben kialakult egy "mocskos apa = távol tartom magam tőle" viselkedési, gondolkodási forma, csak azért, mert az édesanyjától éveken keresztül ezt hallotta. Persze az édesanya saját véleményét, saját érzelmeit adta tovább, az meg sem fordult a fejében, hogy a házasság megromlásához ő maga is hozzájárult annakidején valamivel. Csak a volt férjet szapulta, miközben a közvetlen környezet tudta, hogy a feleség sem volt egy "ma született bárány"!

Nem akarok megbántani egyetlen édesanyát sem, és a kérdező édesanyját sem, de ezért írtam, nem tudhatni, hogy annakidején mi történt, hogyan történt. És így utólag nem is érdemes, nem is szabad bolygatni azokat a dolgokat.

Nyissatok új lapot az édesapáddal, adj neki esélyt arra, ha akar majd valamikor elmondja a saját verzióját, ne azzal kezdjétek, hogy akkor, régen, hogyan is volt! Előbb ismerjétek meg egymást, nézzétek meg, hogy jelenleg milyen az az ember, aki veletek szemben most ott áll!

Azoknak, akik úgy akarják itt a feleket békíteni, hogy nekik volt apjuk, üzenem, hogy ez nem úgy van, hogy pikk-pakk az ember fogja magát és kibékül egy vadidegennel, aki mellesleg a biológiai apja, de ! sérelmeket sem dédelget az ember. Valószínű a kérdező is tényként kezeli, hogy elhagyta az apja, nem hiszem, hogy sérelmezné. Értsétek meg, itt egyszerűen arról van szó, hogy nincs szükség arra az emberre, aki eddig sem volt ott soha, semmiféle űrt nem hagyott maga után! Ez nem olyan, mint elvált szülőknél, hogy van is apja, meg nem is, hanem egyszerűen vagy az a szerep teljesen betöltetlen maradt és nem is hiányzik, vagy jó esetben volt valaki, aki ezt a szerepet nevelőapaként 100 %-ban betöltötte, akkor meg azért nincs szükség arra az apára, aki lelépett.

Ha eddig nem bírtok ésszel érni, akkor ne is írogassatok már itt hülyeségeket, ez nem olyan, hogy összevesztem az apámmal 15 évesen, mert nem vett nekem okostelót és azóta nem beszéltünk, mert utóbbi esetben nyugodtan lehet javasolni a békülést. A kérdés meg nem is erre vonatkozik, úgyhogy megint csak a magam nevében írok, de én így látom a dolgot, semmi szükség békülési jótanácsra, ha mégis, kérdező majd kijavít, vagy arra irányuló kérdést fog feltenni.