Mit tegyek? Elegem van az egészből.

Felvettek az egyetemre, bejárós leszek, mivel kb. 40 percnyire lakom a fővárostól. Elegem van, hogy már most látom, hogy az összes programról el kell majd jöjjek, amiket estére szerveznek, mert nem valami jó a közlekedés este hazafelé. Ezt még nehezíti, hogy az anyukám nehezen akarja tolerálni, hogy lassan felnövök és az önállósodás mezejére lépek. Sajnos eléggé félt engem, amit megértek, de szerintem ő már túlzásba viszi. Számtalanszor bebizonyítottam, hogy bízhat bennem, hogy tudok magamra vigyázni és hogy nem csinálok butaságot. Lett volna rá alkalom, nem is egy. Nézegetek munkákat, amiket tudnék a suli mellett csinálni, de bölcsészkaros vagyok (nem szeretnék megjegyzéseket kapni) és rengeteg olvasnivalóm van, így nem tudom, hogy a kettőt hogy tudnám összeegyeztetni. Szeretem anyukámat és alapvetően jól kijövünk egymással, de ha arról van szó, hogy elköltözöm itthonról vagy, hogy jövőre felmegyek koliba, akkor egyből elpoénkodja és úgy tűnik, nem veszi komolyan. Vagy azzal jön, hogy nem is szeretem őt/őket (apukámmal). Pedig nem látom ebben az összefüggést. Attól még, hogy szeretnék a saját lábamra állni, én szeretem őket és rengeteg hálával tartozom nekik, mert nagyon sokat segítettek. Ez egy dolog. Nem akarok vele haragot, de én úgy érzem, hogy lassan megfulladok és nem vagyok boldog. Pedig felvettek az egyetemre, rengeteg új embert ismertem meg, szóval nincs okom a panaszra. De nem érti meg, hogy most már önállósodni szeretnék. Talán az lehet a baj, hogy az ő édesanyja rendkívül zsarnokoskodó és főnök típus volt, anyukám lánykorában, de még most sem nagyon változott. Bár ahhoz képest az én anyukám jóval lazább.

Bocsánat, hogy ekkora kesze-kuszaság lett az írásomból, de nem tudok most összeszedetten gondolkodni. Nálunk nem játszik az, hogy "18 éves vagy, költözz el otthonról" mert a, nincs hova ; b, nincs miből. És ez a nagyobb probléma. Már a diákhitelen töröm a fejem, hogy jövőre felvenném és abból mennék fel lakni. Felnőtt ember vagyok, úgy érzem, hogy nem sokáig bírom. Segítsetek, mit tegyek? Nem tudom már neki hogy elmondani, hogy nem lehet mindig velem, sem azt, hogy hagyjon egy kicsit élni. Mert ahhoz, hogy önállósodjak, tapasztalatra van szükségem, de tapasztalatot csak úgy nyerhetek, ha "elenged". Apukám más tészta, ő nagyon laza és ő mindig csak annyit mond, hogy vigyázzak magamra. Ő nagyon bízik bennem, de különélnek. Jó a kapcsolatuk, én anyukámmal maradtam. Nincsen barátom sem, akihez mehetnék, vagy akivel összeköltözhetnék. 20/L