Anyu nem hajlandó eladni a lakást, amit fent sem tud tartani?! Mondván, hogy ő dolgozott meg érte (kiutalták,300 e ft-ért vette meg) és hogy "lakottan örököltem"
Tényleg van ilyen, hogy lakottan öröklés?
Tulajdoni lapon ennek nyoma sincs, egyforma tulajdonosok vagyunk. Édesapámtól elváltak 81-ben, 82-ben elhunyt, én ekkor 6 éves voltam.
Szeretném, ha eladná, mert teljesen eladósítja, fenyeget szülőtartásra, mert a nyugdíja nem elég a rezsire, megélhetésére. És szeretném, ha immár 5. éve már nem albérletben laknánk a családommal.
70 éves.
Mi a véleményetek erről?
Amíg ott éltem, addig újítgattam, szépítgettem, oda hordtam a pénzemet.
Már éltünk együtt, amióta megvannak a gyerekeim, de ő egy mérgező szülő, lehetetlen vele együtt élni.
Jelenleg sem látogatja az unokáit, telken él, inkább vett megint egy hatalmas kutyát, ő a legfontosabb neki.
10 percre lakunk, mégsem jön át. Nekem a 3 kicsivel igen nehéz lenne át bkv-ni.
A telket is szeretném, ha eladná, bár azt csak úgy íratta a nevemre.
Ha eladnánk ezeket, akkor ő is kapna egy kisebb lakást és mi is tudnánk venni, de erről hallani sem akar.
5. éve élünk albérletbe, ami már közel 4 millió ft-ba került. Hitelt nem kapnánk, de egyébként sem tudnánk százezreket fizetni a hitelre.
Szerintetek én vagyok az önző? azt mondja, hogy el akarom herdálni a vagyonát. Meg, hogy idegennek fizetek. Amikor együtt éltünk már gyerekekkel, ő semmi rezsit nem fizetett, csak így költözhettünk vissza. Ez rövid idő volt, ekkor a férjem elveszítette az állását.
Haszonélvező is, vagy csak 1/2 tulajdonos?
Nézd, 70 évesen már nem szívesen költözik az ember, ez érthető valahol. Ha beszállsz a rezsijébe, mint örökös, később a tiéd lesz a ház (ha nincs testvéred).
Egyébként a hetvenes évek végén még létezett ilyen, amit ő mond, sokszor önkormányzati lakást is lehetett így venni. A szüleim szolgálati lakásban (önkormányzatnál dolgozott édesapám) éltek, szintén bagóért vették meg 85' körül. 5 ezer Ft volt a havi törlesztő, de nem követte az inflációt. 10 évvel később az az 5000 Ft nagyjából most 10-15 ezernek felelne meg, és egy 80 nm-es családi házról beszélünk.
MIért lenne haszonélvező? hogyan? apámtól előbb vált el, utána örököltem. Akkor lehet haszonélvező?
Szövetkezeti öröklakás
Én szálljak be a rezsijébe???? Alig tudunk megélni a családommal, ezért nem szeretnék albérletben élni, őmeg, hogy teljesen eladósodjon. MIndkét félnek hasznos lenne szerintem.
Van egy bátyám, ő örökléskor kapott egy családi házrészt, ő 20 éves volt, a bíróság így döntött akkoriba, én pedig a lakás felét örököltem meg.
Nem elég nagy a lakás, hogy odaköltözzetek? Tulajdonosként jogod van hozzá.
Nekem egy ismerősöm, szintén nem akarta eladni, de fizetni sem tudott. Most árverezik a lakást. Volt nincs - hiába a megbánás már nem segít!!!
1+2 félszoba.
Mi 5-en vagyunk, anyu egyedül.
és mint írtam egy mérgező szülő. inkább anyaotthon.
volt, hogy együtt éltünk és az akkori kutyáját nagyobb becsben tartotta, mint az unokáját (akkor mégcsak egy volt). "Zárjam a gyereket az ágyába, ne mászkáljon, engem is ott tartott" mondta ezt, miután mertem szólni, hogy télvíz idején a sáros lábú kutyájának legalább a lábát törölje meg, mert a mászó gyerekem tiszta kosz lesz tőle.
Lehet valakinek tulajdonjoga és haszonélvezete is.
A házunkat gyerekkoromban 50%-ban a nevemre iratták, a maradékon osztozik a két szülőm és haszonélvezetük van az egészre. Az volt a megfontolás mögötte, hogy ha felnőttként meghülyülök és olyan a jogi környezet, ne tudjam eladni a fejük felől. A haszonélvezet erősebb a tulajdonjognál, tehát a haszonélvező dönt arról, hogy ki lakhat a lakásban (tulajdonost is kiteheti!!), eladható-e, stb.
De hol látszik, hogy van -e rajta haszonélvezet?
Tulajdoni lapon nincs, hol van?
Ha semmiképpen nincs haszonélvezeti joga a te részedre, akkor egyszerűbb a dolog. El kell adnod. Persze lakottan és így nem fogják megvenni. Jelen esetben a lakottan azt jelenti, hogy a tulajdonosa lakik benne, még ha csak résztulajdonos is, és a tulajt nem lehet kirakni, nem lehet a feje felül eladni.
Azonban kérheted a bíróságtól, hogy kötelezzék a másik tulajdonost a te részed kifizetésére vagy a lakás eladására. Ez időbe telik, de a végén el kell adni. Csak kérdés, hogy megéri-e. Szoktak még hasonló esetben bérleti díjat meghatározni a másik tulajdonosnak, de mivel a rezsit sem tudja fizetni, ezt a plusz "bérleti díjat" sem tudná.
Mond el édesanyádnak, hogy szükségetek van a tulajdonodra. De a fele lakás kevés nektek - mármint a családnak, ezért szeretnétek ha azt eladnátok. Mond el neki, hogy nem szeretnétek ha elmérgesedne a helyzet, de ha kell, akkor bírósághoz fogtok fordulni, hogy megkaphasd a jogos örökségedet. Ez történhet úgy, hogy megállapítják az ingatlan értékét és ezt anyádnak ki kell fizetnie, vagy úgy hogy eladjátok és felezitek az árát.
Valószínűleg az nem lenne elegendő két lakásra, akkor meg kellene ígérned, hogy édesanyádnak mindenképpen lesz lakása, nektek meg majd ki kell pótolnotok. Persze az is lehetőség ha ti vásároljátok ki anyádat az ingatlanból - de ebbe még kevésbé menne bele szerintem.
Szülőtartásra akkor lenne jogosult (persze csak szerintem) ha nem lenne miből kiegészítenie a nyugdíját, de jelenleg a gondot éppen a túl nagy lakása okozza. Arra semmiképpen nem fog kötelezni a bíróság, hogy egy számára túl nagy ingatlan fenntartására ti adjatok pénzt, amikor annak fele nem is az övé, hanem a tiétek.
Minden idős ember nehezen mozdul az otthonából és azt neked is el kell fogadni, hogy teljes joggal érzi az otthonának, hiszen '82 óta senki nem állított róla mást, egyedül tartotta fent (meg veletek, mikor ott éltetek). Még az is lehetséges, hogy emiatt a bíróság neki kedvezne és esetleg csak a tulajdoni jogot írnák át rád, miközben a haszonélvezet az övé maradna - amitől ugyanúgy nem tudnátok eladni.
Egyet tehettek, ha megértetitek vele, hogy szülőtartást ebben az esetben sehogy nem fog kapni, csak a lakást veszítheti el ha a kifizetetlen számlák miatt elárverezik. Ennél még az is jobb lenne ha eladnátok.
"lakottan örököltem"
Az mi? Mai jogi fogalmak szerint ilyen nincsen. Haszonélvezetet akkor örökölt volna édesapád után, ha az ő halálakor még házastársak lettek volna, másrészt az a tulajdoni lapon is rajta lenne. A szülőtartásból nem lesz semmi, mert neked 3 gyereked van, emellett semmi pénzed, és a gyerekek élveznek elsőbbséget. De most két helyen lakik, vagy mi van? A telket el tudod adni, abban nem akadályozhat meg, akkor se ha ott lakik, mert ő ott szívességi használó, mivel te vagy a tulajdonos, és neki azon semmi joga nincs. A lakást nem tudod eladni, úgy hogy ő nem járul hozzá, mert társtulajdonos, és úgy nem kell senkinek. Amúgy valószínűleg azért nem megy bele semmibe, mert fél, hogy kisemmized.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!