Ti felnőttként mivel vágnátok vissza a szüleiteknek, akik megnyomorították az egész gyermekkorotokat és a tini éveiteket?
Rettentő sok dolgot róhatnék fel a szüleimnek, és gyakorlatilag csak haragot érzek irántuk. Igaz, még itt élek náluk, de egy éven belül befejezem a sulit, s akkor már pakolhatok is innen.
Egész életemben csak azt éreztették velem, hogy nem vagyok jó semmire, hogy egy haszontalan kis élősködő vagyok, aki csak a terhükre van. A nővérem mindig mindenben jobb volt, kedvesebb volt nekik, több szeretet, több játékot, ruhát, nyaralásokat stb. kapott tőlük. Anyukám mind a mai napig, ha teheti, hetente 4-5 délután a nővéremnél lóg és a talpát nyalja, ha a nővérem rikkant, hogy segítségre van szüksége, vagy menjen el anyukám vigyázni a lányára, ő habozás bélkül ugrik, sőt sokszor ő ajánlkozik fel előre.
Ha meg kellett értem tenni valamit, pl. fogorvoshoz vinni, apukám rendszerint a száját húzta és morgott rám, hogy már megint mennyi baj van velem... Soha semmilyen közös programunk nem volt, az én családomban az elképzelhetetlen, hogy együtt menjünk moziba vagy színházba. Az egyetlen téma, ami a beszélgetéseink során felmerül (ha azt egyáltalán lehet annak nevezni), hogy mi van a suliban, tanulok-e rendesen, mikor lesznek a dolgozatok stb. Általában csak ötöst viszek haza, de nálam is becsuszik egy-egy rosszabb jegy. Nos, ilyenkor apám újból kap az alkalmon, hogy leszidjon azért, amiért már megint (!) nem tanultam. Az évek során feljött rám 15 kg súlyfelesleg (176 cm és 78 kg vagyok), hát az én anyám úgy próbál ösztönözni a fogyókúrára és az egészségesebb életmódra, hogy nap nap után a fejemhez vágja, hogy már megint nem fogytam semmit, nem látom, hogy akkora vagyok, mint egy szekrény, és úgy vigyázzak, hogy ha nem fogyok le, úgyis megkapom a cukorbetegséget. Én vagyok a családban a lusta disznó, aki nem akar megfogni semmit, holott most is ebéd után (ma előbb ebédeltünk), amikor apuám mondta, hogy mosogassak el, egy szó nélkül leraktam az asztalt, kivittem a kutyának az ebédjédét és elmosogattam.
Szeretnék kikerülni ebből az állapotból, a szüleimet magam mögött hagyni, és valahogy visszavágni nekik, megmutatni, hogy a sok megaláztatás ellenére is lettem valaki, és soha többé nem látni őket viszont, de nem olyan meglepő módon az önbizalmam 0, semmire sem érzek magamban erőt, már lefogyni is próbáltam többször, de mindig feladtam, barátaim alig vannak, mert félek emberi kapcsolatokat létesíteni és egyáltalán emberek közé menni.
Mit tanácsolnátok nekem?
válasza:
válasza:Hát nem beszólni szeretnék neked.... vagy ilyesmi. Nem túlzod el kissé a dolgokat? Nekem nem tűnik hatalmas problémának, hogy néha megkérnek, hogy mosogass el. Ha nmeg nem tudtok csak a suliról beszélgetni, akkor lehet ebben te is ludas vagy. Nemhogy megköszönnéd, hogy felneveltek, fedelet adtak a fejed fölé. Sok gyereket nemhogy nyammogva bisznek fogorvoshoz, van akit egyáltalán nem visznek. Szerintem nőjj fel, és foglalkozz kicsit komolyabb dolgokkal is, minthogy azon nafogsz, hogy "jajj a szüleim nem szeretnek, de rossz életem van". Ha valóban így lenne, már rég leléptél volna otthonról. Mondjuk én könnyen beszélek, szerencsére én remek kapcsolatban vagyok a szüleimmel, mindig boldog és biztonságos életem volt mellettük. Mindig felháborít, ha valaki nem tiszteli a szüleit. Sajnos ez manapság egyre többször van így. Lehet magas lóról beszélsz velük. Lehet, hogy csak a nagy hajtásban, hogy téged ellássanak nem jut idejük, energiájuk többre. Az, hogy anyukád noszogat a fogyásban szerintem igenis helyes. Ennyi idősen ez a súly sok. (Gondolom gimis vagy, bocs ha nem) Lehet, hogy eddig próbált más hangnemben beszélni veled erről, de sikertelenül. Noszogatni kell, a fejedhez vágni, hogy nem fogytál, hiába is próbálkozol, próbálj mást. Majd évek múlva megköszöd anyukádnak, hogyha másból nem is, hát dühből de lefogytál. :)))
Szerintem nem visszavágni kell a szüleidnek, hanem beszélgess velük, segíts otthon. Örülj, hogy még vannak. Majd ha nem lesznek, hidd el, hiányozni fognak.
válasza: válasza:Ha ez igaz, amit írsz, akkor te nem fogsz semmit a szüleid fejéhez vágni, mint ahogyan a helyedben senki más nem tenné - bármilyen erős és bármilyen okos is. Hoggy nekem, én már megjártam ezt a poklot.
Azért, mert akit igazán megnyomorítottak a szülei, az vagy hatalmas iramban húz el otthonról, hogy a pora sem látszik, vagy otthon ragad és egy életre (mármint arra a kis maradékra, ami megmarad neki, ha ilyen szülők mellett ragad), és nem fog semmit senki fejéhez vagdosni.
Ha az erősebbik típus vagy, aki elhúz és menekül, a "bárhova is, csak otthon ne maradjak"- alapon, akkor ne a szüleid fejéhez vagdoss bármit is - az olyan szülőknek az úgysem használ semmit, csak felbőszülnek tőle -, hanem fénysebességgel vágtázz el egy pszichiáterhez és rakasd helyre magadban azt, amit csak lehet. Egyrészt, hogy te hosszabb életű legyél és boldogabb, mint azt a szüleid tervezték, másrészt, hogy te már ne add tovább a lelki szemetet a gyerekeidnek.
válasza:Ahogy #11 már javasolta, úgy kell visszavágnod, hogy te boldog, sikeres és kiegyensúlyozott életet fogsz élni. Legyen nagyszerű családod, neveld szépen és jól a gyerekeidet. Akkor nem is kell szólnod semmit, majd ránéznek a te gyerekeidre és tudni fogják mennyire rosszul is csinálták ők.
Én ezt tettem, bejött.
válasza:176 centihez 78 kg azért még nem vészes! Ettől még cukorbeteg nem leszel!
Ha elkerülsz otthonról, akkor ne foglalkozz velük, éld a saját életedet, feleslegesnek tartom, hogy plusz energiákat fordíts arra, hogy vissza vágj nekik! A közömbösség a legfájóbb amúgy, és energiába sem kerül...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!