Érzelmi terror vagy nem?

Próbálok rövid lenni...

kiskoromban nem voltak barátaim (12 körül), mert a szüleimnek egy sem tetszett. Később, mikor már az orvos pszichológushoz utalt, rájöttek hogy változtatni kellene (14), engedékenyebbek lettek, én meg kezdtem helyrejövögetni. Egy éve jött pár probléma, többek között édesanyám betegsége, és szépen lassan, de megint elkezdett szorulni a gyeplő. Most 21 éves vagyok, párkapcsolatba belekezdeni még sose mertem, ez hagyján, de magánéletem is újra kicsúszik a kezeim közül. Konkrétan abból áll az életem, hogy itthon ülök, szorgalmi időszakban eljárok egyetemre, és ennyi. Ha 2-3 havonta összeülhetek a barátaimmal egy teára, az már nagyon jó arány.

Legfőképp a betegséggel zsarolnak, hogy meg hogy halálra aggódtatom az egész családot, ha egyedül elmegyek valahová/egyéb más, nevetséges indok csakhogy a bűntudatnak köszönhetően a szárnyaik alatt tartsanak.

Most egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerült elszabadulnom egyedül egy hétre (család ismerőseivel, így még elviselték a dolgot), és ott szabadon még inkább láttam, hogy konkrétan nincs életem. Vagy engedek nekik és szépen lassan itthon sorvadok el, vagy egyszerűen lelépek, de többszöri megfontolás után még az öngyilkosság is egy ésszerű megoldásnak tűnik.

Vagy egyszerűen csak a sarkamra kellene állok, bár nem tudom hogy legyek bűntudat nélkül határozott.

Te mit tennél a helyemben?

Köszönöm hogy elolvastad kicsit "Nem rinyálhatok senkinek, elmondom hát mindenkinek" bejegyzésre sikeredett :D