26 éves fiunk nem akar dolgozni. Mit tennétek a helyünkben (szülőként)?

Szóval neki nehezére esik dolgozni... Leírom a sztorimat.

10 éve volt, hogy leérettségiztem, és menni akartam főiskolára. Édesanyám, aki egyedül nevelt engem, az akkor 14 éves húgom és 8 éves öcsém, egy balesetben meghalt. Mivel a 18-at már betöltöttem, a gyámhatóság úgy volt vele, el tudom látni öcsémet és húgomat. Nagyszülők, rokonok nem voltak, csak egy 80 nm-es panelház, a rezsije meg a napi betevő. Munkát persze sehol sem találtam érettségivel, ezért jobb híján először lopásra fanyarodtam, később pedig drogot árultam az utcasarkon éjszakánként... Mindezt azért, hogy a testvéreimnek másnap tudjak egy szelet kenyeret tenni az asztalra. Nem akartam gazdag lenni, nem érdekelt az se, hogy én eszek-e, csak a tesóim érdekeit néztem.

Ez így ment fél évig. Közben persze próbáltam munkát keresni - mindhiába. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy futok a járőrautó elől. Elkaptak, bevittek, átkutattak, megvertek, mert papírmunkát csináltam nekik. Előzetesbe tettek, én meg sírtam, mert a testvéreim vártak haza.

3 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A testvéreimet elvitte a gyámhatóság, ki tudja hova. A börtönben, mivel cingár gyerek voltam, és amúgy se ettem eleget, folyamatosan inzultáltak, és -szégyen, nem szégyen- meg is erőszakoltak. A 3 év alatt az tartotta bennem a lelket, hogy ártatlan vagyok, mert nem önös érdekből tettem, amit tettem, hanem azért, hogy a testvéreim túléljék. Mikor kiszabadultam, az első dolgom volt megkeresni őket - húgom megtaláltam, öcsémet viszont messzire vitték tőlünk, és az új "szülei" nem akarták, hogy tartsa a kapcsolatot egy börtöntöltelékkel.

Mára már nagyjából rendbe jött minden, öcsémmel is sikerült felvennem a kapcsolatot pár hónapja, a 18. születésnapja után. Magától keresett meg, hozta az új szüleit is, akik, miután elmeséltem a sztorit, sírva esedeztek a bocsánatomért. Van munkám, párom, és egy aránylag jónak mondható életem. Húgom még tanul, de úgy néz ki, neki is össze fog jönni az élet.

Kérlek, mutasd meg, vagy olvasd fel a fiadnak ezt a sztorit, és kérdezd meg tőle: biztos annak a legrosszabb, akinek dolgozni kell?

Összegezzük a tényállást:

- 26 éves fiú, nem dolgozott eddig, nem beszél nyelveket, nincs jogsija, csak egy OKJ-s papírja, és rengeteg diákhitele.

- De ennek ellenére ő olyan 4 órás kulturált munkát akar, ahol akkor eszik, amikor kedve tartja.

- Hát nehéz elképzelni, hogy ilyen emberek tényleg vannak, de javaslom neki, hogy ne az Éjjel-nappal Budapest alapján képzelje el a világot.

- Szerintem ti is legalább ugyanennyire hibásak vagytok, hogy képtelenek vagytok szabályokat és rendszert felállítani és fenntartani. Egy szülő akkor szereti igazán a fiát, ha mindent ráhagy, és sosincs semminek következménye, vagy ha időnként keménykezű, szigorú és a gyerekét a megfelelő irányba tereli.

24-es vagyok.

Van ötletem.

Ugye azt írtad, hogy szerinted a példamutatás többet érhet. Az egész család példásan becsülettel dolgozik, de a fiad mégis ilyen lett. Szerintem egyértelmű ebből, hogy a példamutatás a fiad esetén mennyit ér.

Itt egyetlen verzió létezik, az ultimátum. A fiadnak jó így, eltartják, nyilván nem fog ezen változtatni. Itt neked kell változtatni (vagyis kellett volna már jópár éve). Kapjon két hónapot, fél évet, vagy 1 évet, mindegy mennyit, de egy fix időtávot, és addigra találjon munkát, különben mehet ahova akar.

Ha a fiadban még van némi jóérzés és becsület, akkor tényleg keres és elvállal valamilyen munkát, de ha nem, akkor igenis ki kell otthonról paterolni. Tudom, hogy ez durva és kegyetlen, de a fiad érdekében kell így tenned. Sokkal jobb lesz neki is, ha végre felnő és dolgozik, minthogy még 30 éves koráig otthon üljön és ti tartsátok el. Ha nem teszel valamit, 0 munkatapasztalattal ennyi idősen semmilyen munkát nem fog találni, és élhet nálatok vagy a segélyen. Szerinted ezzel az ő érdekét szolgálod? Mert szerintem meg nagyon nem.

Van is egy ilyen idézet, hogy a jó atya időnként előveszi az ostort is. Természetesen nem a fizikai bántalmazásra gondolok, hanem arra, hogy időnként keménynek is kell lenni, méghozzá a gyerek érdekében.

Légy kemény, mert a végén a fiad fog 4-5 év múlva hibáztatni, hogy hagyhattad, hogy egy 30 éves munkanélküli otthonlakó lúzer legyen.

összepakolod a cuccát és kidobod neki az ablakon

am ebből látszik hogy a példamutató nevelés, meg a nem adok pofont a fiamnak (még akkor se ha megérdemli) van egy olyan érzésem hogy kiskorában is az volt, hogy ha valami rosszat csinált rá lett szólva és ennyi... lenget a levegőben... ott volt az a "ha nem hagyod abba ez lesz meg az lesz" ami végül sose következett be. a fiad szemében mondjuk úgy hiteltelenné váltál. Szerezz munkát vagy mehetsz ahova akarsz. Nem keresek munkát és maradok itt, mit teszel ellene? ezt meg azt meg amazt.. jó akkor csináld... konkrétan a fiad tudja hogy bármit igérsz neki az a levegőben lóg majd, és nem lesz belőle semmi csak a további sopánkodás...