Hogy szereljem már le végre anyámat?
Figyelt kérdés
Sosem voltam jóban a párom szüleivel, igazából mindig is ellenségeskedők voltak velem (párom szerint nem csak velem, hanem mindenkivel azok), sosem fogadtak be, sőt gúnyolódtak rajtam (vagy pl a beteg macskámon) és sosem érdekeltem őket, csak az az egy, hogy rátelepedhessenek a felnőtt "pici" fiúkra, akit próbálnak úgy kezelni, mint egy 5 évest. Képtelenek felfogni, hogy a fiúk a 20-as évei második felét tapossa és ilyenkor már nem az az első az ember életében, hogy anyuci szoknyája mellett üljön minden héten egész álló nap. Na de nem is ez a fő probléma, őket sikerült leszerelnem már szerencsére és már kevesebbet nyaggatják a páromat, sőt már beszólogatni sem mernek annyira rám. Viszont anyám egyszerűen elviselhetetlen. Napok óta azzal nyaggat, hogy miért nem találkozom rendszeresen a párom szüleivel, mert szerinte rendes emberek ( ő kb kétszer beszélt velük, én 3 éve ismerem őket...) és anyám szerint én vagyok a rossz, az elviselhetetlen és a szemét, amiért nem vagyok hajlandó rendszeresen találkozni velük és amiért kerülöm őket. Minden nap kb 20x elmondja, hogy ez nem egészséges, én nem vagyok normális, hogy emiatt antiszociális vagyok és hogy egy elviselhetetlen hárpia vagyok és igaza van a párom szüleinek, hogy utálnak engem (megjegyzem, én soha egy rossz szót nem szóltam nekik, egyszerűen nincs kedvem heti szinten ott ülni náluk, amikor én sem érdeklem őket, meg ők sem érdekelnek engem... maxiumum évi 4-5-ször megyek, többet nem bírok magamra erőltetni). Mégis mivel állíthatnám le anyámat, hogy hagyjon már békén ezzel? Ma már elég csúnyán leosztottam, hogy felnúőtt vagyok, el tudom dönteni, hogy élem az életem (mert szerinte ez így nem élet, hogy nem vagyok jóban velük :D), de tudom, ebből sem fog tanulni.2013. jún. 10. 17:26
1/2 acelsziv válasza:
Mondd meg neki, hogy vagy abbahagyja ezt, vagy nem fogsz vele szóba állni.
2/2 A kérdező kommentje:
Ma ennél durvábban is leosztottam már, de biztos vagyok benne, hogy ebből sem tanul. Egyszerűen elegem van belőle, hogy napok óta ezzel nyaggat és normálatlannak meg antiszociálisnak, na meg elviselhetetlennek állít be azért, mert nem bírom a párom szüleit és szeretnénk már végre a saját életünket élni.
2013. jún. 10. 17:57
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!