Mi készteti arra a szülőket hogy teljesen rövid pórázon tartsák a gyereküket?




















Dejó, ezzel elérted azt, hogy önállótlan lesz és örökre hozzád fog láncolódni. Szép jövő áll előtte, utolsó.
Emlékszem kis koromban amikor féltem a haláltól, akkor Anya csak annyit mondott, hogy hogyha ennyire rettegek tőle, akkor inkább akasszam fel most magam, mint hogy állandóan attól rettegjek, hogy jön a kaszás...:]










Az önzés, náluk birtoklási vágyként jelentkezik. Nem akarják, hogy a gyerek felnőjön, szabad legyen, önálló, tőlük függtelne, saját családdal, saját ÖNÁLLÓ gondolkodással, értékrenddel (amely a szüleiktől szögesen eltérő is lehet).
Hogy találkoztam-e már ilyen esettel? Az ide írók kb. 80%-a ebbe az esetbe tartozik.





Bocsánat, hogy érdemben nem tudok hozzászólni a dolgokhoz, de én már 14 éves koromtól este 10-ig kint lehettem a városban (kis-közepes város 30 000 lakossal) és soha semmi baj nem történt. Bandáztunk, nevetgéltünk a padokon, aztán 10-kor hazamentünk együtt. 16 évesen ott alhattam az akkori barátomnál (4 évig jártunk) és igaz apa tiltakozott kicsit eleinte, de anya szívesen engedett, nálunk meg leginkább az ő szava számított, és meggyőzte apát. Nem volt semmi baj. Nem erőszakoltak meg, nem raboltak el, és egyik barátomat, barátnőmet se erőszakolták és ölték meg. Akiről tudok, az Szathmáry Nikolett volt (így ki is derült a város) de azt gyerekként rabolták el, nappal, mikor hazament az iskolából. Ezen is látszik, hogy hiába ment haza mindig tanítás után, nem számított, sőt! Ha bevett rendszer szerint megy valaki haza, és mondjuk néhanapján nem kanyarodik el erre-arra, akkor emiatt a rendszer miatt nagyon megjegyezhető. A boltban ahol dolgozom, már tudom a rendszeres vevőkről, mikor fognak jönni, de aki szintén évek óta odajár, csak nem ugyanakkor, fogalmam sincs ki. Értitek a logikám?
Én már általános iskolában, mikor végeztem olyan 13-14 órakor, elmentem barátnőmmel a könyvtárba, és 1-3 órát ott voltunk. Szerintem tökre kiszámíthatatlanul jártunk keltünk, és mivel volt egy gagyi siemens telefonom, ha anya kicsit sokallta, felhívott, hogy menjünk most már haza.
Amúgy olvastátok már a Carrie-t? Abban se tett túl jót a gyereknek, hogy rövid pórázon volt, bár a telekinézistől nem kell tartani, az őrülete valóságos volt, bárkivel megeshet, akit így elnyomnak, és félre nevelnek, és ezeknek a dolgoknak a leírásához nagyon ért Mr. King :) ajánlom a rövidpórázas anyukának az elolvasását.
Valamelyik válaszoló írta, hogy 2 gyerek is meghalt emiatt. Nagyon durva! :( Nagyon elszomorodtam mikor olvastam. Az ilyen embereknek én nem hagynám, hogy gyereket vállaljon. Ismerősöm is (25 éves férfi, és az a folyton bulizós, nem túl komoly stb pasi) és elkezdte mondani, hogy ha lánya lesz, annak nem lehet majd pasija, meg nem engedi el sehová. A barátnője szívbajt kapott mikor mondta neki...





" Az önzés, náluk birtoklási vágyként jelentkezik. Nem akarják, hogy a gyerek felnőjön, szabad legyen, önálló, tőlük függtelne, saját családdal, saját ÖNÁLLÓ gondolkodással, értékrenddel (amely a szüleiktől szögesen eltérő is lehet "
Maximalisan egyetertek.....
A masik, hogy a "mai vilag" kesztet erre sok szulot, akik nem az elobbi kategoriaba tartoznak, azt hiszik meg tudjak vedeni oket a a VILAGTOL...kozben nem jonnek ra hogy egy ido utan vagy fellazad a gyerek a tul eros fogas ellen, vagy csak szimplan kikerul a kezuk alol, ami elobb utobb elkerulhetetlen, ekkor tehetetlenek lesznek az elet negativ hatasaival szemben, hiszen nem tanultak meg hogy kell elni...
Ilyenkor et lehetoseg van...
A szulo ketsegbeesik, hogy a gyerek nem eletrevalo, onnallo, es meg mindig majd 30 evesen otthon lakik nem akar dogozni... Stb, vagy a masik valtozat, hogy meg mindig mindenbe bele karanak szolni es bele is tudnak, hiszen anyuc, apici kicsi fia, lanya minden problemaval hazaszalad, vagy. A masik valtozat, hogy ezt a beleszolast a gyerek nem viseli el, mert megis sikerult jol kijonnie ebbol a helyzetbol, es tudta kezelni a vilag dolgait...
(Engem azok a kerdesek dobbentenek meg amugy itt amik ezzel foglalkoznak...
Konkret peldak
Anyuka nem tudja, hogy 1 delutanra rabizhatja-e a 16 eves lanyara a 8 eves lanyat, mert haza kell hozni az iskolabol is...
Masik
Nem akarja elengedni az 5 eves gyereket az ovodai csoporttal kirandulni mert "olyan messze" mennek (Bp.-rol Egerbe),a tobbi szulo meg adja ala a lovat, hogy egy ekkora gyerek irrealisan elfaradna, es meg minek, es hgy mi lesz a busszal, meg ellenorizzek a sofort...stb, mintha egy ovono nem tudna hogy mi az amit ekkora gyerekekkel be lehet vallani..
Es meg sorolhatnam, a mult heten volt par gyongyszem...





ma 02:46 Nagyon megindított a történeted, szörnyű, hogy ilyen dolgok megtörténnek és a szülő tehet róla.
Én is ismerek egy ilyen esetet, ott a lány, nemcsak, hogy nem engedték sehova, meg is verték sokszor, aztán nem tudom pontosan mi történt vele, de mostanra teéjesen zöldség agyilag, le is bénult.
És ahány esetet csak tudok, hogy a süzlők túl szigorúan vették a gyerekeket, mindből elcseszett felnőtt lett, különféle problémákkal, de egyiksem lett sikeres, normális ember!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!