Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit csináljak most anyával?!

Mit csináljak most anyával?!

Figyelt kérdés

Nagyon rossz időszakom van most. Úgy érzem, senki sem szeret, soha többé nem leszek boldog, nekem van a legrosszabb életem a világon. Az ofőm szerint ezek tipikus tinigondok, de attól még nagyon nehéz. Napok óta másra se vágyom, mint hogy anyukám szó nélkül átöleljen és ezzel biztosítson róla, hogy szeret és nem vagyok egyedül. Délután nagyon kiborultam; sírtam, és az öngyilkosság is eszembe jutott végső megoldásként. Felhívtam anyut, aki akkor éppen a villamoson volt, és elmondtam neki, milyen rosszul érzem magam és milyen jól esne, ha megölelne, mert az előző napokban ha szóba került ez a téma (hogy mennyire kivagyok lelkileg) anya rögtön racionális megoldásokat kezdett keresni, holott nem a megoldást várom tőle, hanem a szeretetet. Kedves hangon mondta, hogy nyugodj meg, drágám, fél óra múlva otthon leszek, megölellek és beszélgetünk. Addig a szobámban próbáltam meg lenyugodni. Úgy ért haza, hogy hangosan becsapta az ajtót, majd mély hangon azt ordította: HENI!. Nagyob megijedtem. Kimentem a szobámból, erre anya villámló tekintettel rám parancsolt, hogy vigyem ki a szemetet, mert az az én dolgom, és hajtogassam össze szebben a nadrágomat, mert csúnya. Nagyon sebesen vert a szívem, nem is értettem, mi történik. Utána visszajöttem a szobámba és imádkozni kezdtem, hogy nyugodjon meg. Óvatosan kinéztem a nappaliba. Anya a kanapén ül és tévézik! Akkor velem volt baja? Mi lehetett? Ha látja, hogy szomorú vagyok, mièrt ijeszt meg még jobban?! Mit csináljak?

Heni, 16



2012. okt. 19. 19:04
 1/9 anonim ***** válasza:
58%
NYugi, mindenkinek ilyen az anyja. Az enyém annyival jobb, hogy jó a humora. Múltkor velem is így üvöltözött, én meg stikiben bekapcsoltam a diktafont, fevettem, milyen hangon visít és lejátszottam neki. Ez kb három napja volt és azóta is ezen röhögünk :'D
2012. okt. 19. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Várod, hogy megöleljen..Tudod hányszor megtette? Szívét, vérét adta Neked. Te nem tudsz oda menni hozzá, és átölelni?

Mert megalázó?? Vagy mi a túró?? 16 éven kersztül gondoskodott rólad...Beledöglenél, ha 1 szer te ölelnéd meg ?

Egy ismerősöm mondta: gyerek helyett kutya kell, mert az hálásabb...

2012. okt. 19. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Hát persze, hogy nem. Az elmúlt napokban mindig én öleltem meg őt, mikor szükségem volt rá, ő meg udvariasan visszaölelt. De egyszerűen más érzés ha te ölelsz meg valakit, mintha más ölel meg téged. De a kérdésemben nem ez a fontos. Hanem hogy miért lett a "nyugi, drágám"-ból egy sértett, rám haragszó valami 30 perc alatt...?
2012. okt. 19. 19:26
 4/9 anonim ***** válasza:

Mert Ő is ember..vannak gondjai, problémái..

Egy normális szülő nem ömleszti a gyerekére a bánatát.Nem terheli vele..Kímélni akarja.

Nem biztos, hogy jól teszi, de a szülő gondja nem a gyereké.

A gyerek gondja a szülőé.

Itt nem működik a kölcsönösség, a barátnő elv..

2012. okt. 19. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Örülj,hogy legalább visszaölel.Engem olyankor ellök és azt mondja,ne szekáljam már...

24L

2012. okt. 19. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 Pendulum92 ***** válasza:
idegbeteg és kétszínű az anyád már bocsi
2012. okt. 20. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 Pendulum92 ***** válasza:
villamoson nem mert lebaszni, még is mit gondoltak volna róla, hajam tépem az ilyen anyáktól.
2012. okt. 20. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Nagyon sajnálom, hogy ilyen az anyukád.:(
2012. okt. 23. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:

Hát valószínűleg depressziós vagy,az okát azt nem tudhatom,hogy miért...

Anyukád nem vesz komolyan sajnos ezt tapasztalom.

Le kell ülni vele meg kell beszélni,merj vele szembeszállni ilyen téren,mondd el neki mit szeretnél.

Sajnos úgy látszik nem tudja felmérni a helyzetet,ennek komoly következményei lehetnek ha továbbra is így viselkedik,nem figyel oda rád,nem fogja észrevenni az esetleges felmerülő problémákat.

Az embereknek szüksége van a szeretetre,főleg a gyerekeknek,hogy megkapják a megfelelő szeretet elsősorban a családtól.

Az osztályfőnök sem valami példamutató teremtmény,igaz,lehet hogy nem kötelessége de ahelyett hogy a tinigondok közé sorolná,megkérdezhetné hogy mi a baj,érdeklődhetne irántad.

Fel a fejjel,és beszélj anyukáddal,reméljük jobb belátásra tér.

Majd írj,mi lett a következménye a dolgoknak...


16/L

2012. okt. 26. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!