Elvárható, hogy nyáron beszálljon a költségekbe, amikor otthon lakik?
Adott a helyzet, van egy huszonéves lányod, nappalin tanul. Nyáron otthon lakik, nem a kollégiumban.
Elvárható, hogy beszálljon a költségekbe ilyenkor valamennyivel? Ha ne adj isten nem dolgozik is kap valamennyi árvasági ellátást amúgy, ami tanév közben elég a havi kiadásaira akkor is, ha épp nem dolgozik.










39
A rántotta olaj nélkül készül, a rántott hús pedig csirkemell airfryer-ben. 😘





"És ha majd a szülő a saját kakijában fog dekkolni napokig, mert az anyja fillérb@szó volt, és még ezt is kicsikarta belőle, ott fog csücsülni. Ez van, mert a gyerek nem akarja gondozni."
Értem, tehát ha a gyerek itthon lakik és semmihez nem kell hozzájárulnia, azzal evidensen "megvette" a szülő az időskori gondozast. Aha





Tehát általában önellátó, és nem támaszkodik a szülőre anyagilag. A nyárra inkább spórolnék (ha annyival több lenne a jelenléte miatt a rezsi és a kaja), de nem kérnék a gyerektől pénzt. Inkább gyűjtse vagy költse az extra igényeire.
Tőlem sem kért semmit anyám, mikor egy ideig nem tudtam fizetni az albit és két munka közt voltam. Alkalmi munkát vállaltam és abból jártam interjúra, vettem a dolgaimat, akartam a közösbe is adni, de nem fogadta el.










#43
Mert az Air fryer is egy alap dolog egy háztartásban igaz? :D





Ahol egy embernek jut, ott azért jut 2-nek is.
Hasonló helyzetben nem lenne pofám azért pénzt kuncsorogni a gyerekemtől, amiért nyáron vagy bármikor otthon tartózkodik.





47
Az én haztartasomat és etkezesemet kifogásoltad. Nekem van Airfryer-em - ha nagyon érdekel, azt is elarulom, kettő is.





#43 nem tudom hogy van mindenki úgy el azzal az airfyerrel, de nem gondolod te se komolyan, hogy valaki, akinek nincs annyi pénze, hogy a saját gyermekének segítsen bő 3 hónapot, lesz annyi pénze, hogy egy ilyen sz@rba beruházzon.
Igen, az ilyen szülők, akik még egy pohár vizet is felszámolnak a gyermekükre(mint te is ezek szerint) magányos és kettyes vénemberek lesznek, és egyedül fognak megaszalódni. Hogy miért? Mert nem érdemlik meg azt se, hogy a gyermeke ránézzen. És szerintem minden normális ember így fogja gondolni. Persze helyzetfüggő, de szerintem egy normális, szeretettel teli ember minden követ megmozgatna a gyermekeiért, hogy segíteni tudjon.
Nem kell más példával éljek, mint az enyémmel. Eléggé mérgező a szüleim viselkedése velem szembe. Felnőtt vagyok, nem élek otthon már, de még így is kontrollálnak. De nem fogom őket magukra hagyni, mert van egy annyi lelkiismeretem. Ők támogatták egyetem alatt, segítettek diplomát szerezni anélkül, hogy dolgoznom kellett volna. Pedig nekik sem volt nagy keret rá, de mégis úgy intézték, hogy nekem is jó legyen. Ilyen egy igazán szerető szülő. Aki még munkát is vállalna, csak a gyerek haladjon. Nemhogy felhányja az ételt, amit főz neki.





50
Nem tudom veled beszelgettem e, de nem az volt a téma, hogy kell e airfryer vagy sem. A téma az volt, hogy az adott valaszado szerint 2 emberre nem kell többet főzni, mint egyre. Erre írtam, hogy egy ember egy szelet rántott hús, stb. Ezen kotozkodott, hogy nem egészséges az olajban sütés.
A nagykorú gyerekem itthon el, a párjával és bizony be kell szállniuk a költségekbe. Nagykorú, munkakepes, nem nekem kell eltartanom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!