Mit csináljak, ha az apámmal való kapcsolatom most is kihatással van az életemre?
Kiskoromban elhagyott apám, elment külföldre, évente egyszer jött haza a saját születésnapjára. Nem szeretném tovább részletezni, mert nem ez a lényeg most.
Hanem, hogy mivel nem volt itt velem, borzasztó apakomplexusom lett. Ez nem csak annyit jelent, hogy idősebb párt keresek. Ez nálam úgy mutatkozik meg, hogy nem tudok szerelembe esni, kötődni férfiakhoz, pedig hozzájuk vonzódom. Ezért nem is volt kapcsolatom, mert senkivel nem érzek semmit, csak szexre kellenek. Nem tudok vele mit csinálni sajnos, hiába próbálkozom. Szeretnék majd családot, de egyelőre egy őszinte, felhőtlen szerelemért is nagyon hálás lennék, de egyszerűen senkivel nem ment eddig. Illetve azt érzem, hogy nincs is szükségem férfira az életemben, hiszen nem volt soha férfi az életemben, anyukám is egyedül nevelt fel. Egyszerre nem akarok kapcsolatot, de a szívem mélyén mégis, csak nem tudok kapcsolatba lépni, mert játszani nem szeretnék senkivel, vagy húzni az idejét. Ha valakivel elkezd komolyodni, megundorodom tőle, és rövidesen véget vetek. Csábítani szeretek, de amint viszont érdeklődést mutatnak, undorodom.
Mit tegyek? Fel tudom dolgozni a traumát egyedül valahogyan? Leszek valaha szerelmes?
Ha úgy vesszük, valóban nem csak az apám miatt, ugyanis az összes férfi családtagomban csalódtam mindig. Az egyik lerúgott a padról, mikor anyu nem látta, a másik drogos, a többiről meg csak hallomásból tudok dolgokat, mert meghaltak. Nem ismerek egyetlen olyan férfit sem a környezetemben, akire azt tudnám mondani, hogy ,,na ilyennel össze tudnék jönni".
Mi van, ha pszichológus se segít? Csak azért kérdezem, mert volt régen evési zavarom, amivel elmentem pszichológushoz, de nem segített, azt mondta, ez egy ,,álbulímia", mert nincsen testkép zavarom, csak hánytatom magam, úgyhogy nem lehet olyan súlyos. Félek, hogy ő sem segíteni fog, hanem cserben fog hagyni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szomorú, hogy ennyire sz@rt rád, de a problémáid nem feltétlenül ezért vannak (sokan felnőttek apafigura nélkül és nincsenek ilyen gondjaik ahogy olyat is ismerek aki stabil családi háttérrel is hasonló gondokkal küzd).
Szerintem egyenlőre nem vagy elég érett egy kapcsolatra, a hódítást szereted meg az izgalmat, de azt ami utánna jön már nem. Egy kapcsolatban meg kell szokni, hogy vannak szürke hétköznapok is, olyan embert kell találnod akivel ezeket is élvezni tudod.
Ha nagyon én tudod merre menj kellene egy pszichológus
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdező: van hogy több szakembert is fel kell keresni, amire megtalálod akivel személyiségileg is passzoltok.
Azt el tudom képzelni, hogy csalódást okozott, amikor bizalmat szavaztál egynek és kicsinyelte a problémádat, de ennek ellenére más szakembereknek szavazhatsz bizalmat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kezdem már unni, hogy az ilyen jellegű kérdéseknél és válaszoknál mindig a nemek harcán lyukadunk ki.
Miért kell a férfiakra meg a nőkre ennyi általánosítást kitalálni? Mindig elhagynak, undorítóak stb.
Ha szidja valaki az egyik nemet, az a fél emberiséget szidja (kb. 50% a nemek aránya más országokban is).
Unom már, hogy a nőket és a férfiakat folyton egymás ellen hangolják
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Senki nem hangol senkit, mindenki a saját érzéseit mondja, amihez joga van! Még ha neked nem is tetszik, 17 es. Igen, en is áteltem többször amit a kérdező, volt olyan hogy megundorodtam pár pasitól. Én sem tudom miért. Nem vagyok rá büszke.
Sajnálom hogy neked csak az a téma passzol, hogy a pasi megdugja a nőt, a nő sír utána es akkor te be tudod írni: “így jártál. Hát nem ígért semmit. Írok privátot”
Baromira zavar, hogy egy nő meg tud undorodni, sérti a szépérzéked.
Igen, meg tudok undorodni a semmiért is vagy rá tudok unni a pasira es akkor csodálkoznak, de ez van. Nőkkel is előfordul, hidd el!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Fiú barátaid esetleg vannak? Olyanok, akikkel nem tervezel semmilyen romantikus kapcsolatot jelenleg. Talán olyat kéne találni, akivel barátságban passzoltok, aztán esetleg megjönnek az érzelmek. Nem kell hogy ténylegesen szerelem legyen a barátságból, csak legyen egy férfi az életedben, akiben megbízhatsz.
Viszont ha tényleg szerelem lenne belőle, a pszichológus segítsége is fog kelleni, hogy utána ne passzold le, csak mert ő is megkedvelt téged.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!