Nem tudom elfogadni,ami történt. Mit tegyek?

Sziasztok! 24 éves lány vagyok. 9 éves voltam, amikor elváltak a szüleim,ekkor anyám elköltözött,hisz megismerkedett valakivel (amiből nem lett semmi, egyedül maradt, de már amúgy sem szerette apámat)... Apukám és apai mamám nevelt fel minket.

Van egy húgom,ő most 21. még mindketten otthon lakunk, mindkettőnknek van párja,illetve Apukámnak is.

Mostanában nagyon érdekelnek a pszichológiai illetve önismereti témájú könyvek. Tudom,hogy egész kiskoromtól kezdve féltem,szorongtam,a szorongásos kötődésem és a sok félelmem ami bennem van, emiatt a válás miatt alakult ki. Illetve,nem is pontosabban a válás miatt, hanem amiatt,hogy az anyám engem sosem szeretett. Kiskoromban is bántott, sokszor meg is vert. Ő is ezt látta, kapta, anyai mamám őt sem szerette. Ez az egész logikai úton világos, "örökölt sors" .Pluszban a válásra egy évvel apukámnak lett egy élettársa ,akivel 11 évig éltünk együtt. Na ő is utált engem, ott tett keresztbe,ahol tudott.

De mindezt félretéve,a legnagyobb sérelmem a szeretetlenség, az,hogy tehernek érzem magam, félek attól,hogy elvesztem,vagy elhagy az,aki(ke)t szeretek,hogy mindent magamnak kell megoldanom,stb.

A párommal közel 1,5 éve vagyunk együtt,mindent meg tudunk beszélni,de azt érzem, ezt mégiscsak magamnak kell megoldanom és feldolgoznom. Az ő családja annyira kedves hozzám és úgy szeret engem, én is őket :). Mikor először voltam náluk, akkor is rendesen fel kellett fognom, hogy jé,ilyen is lehet valakinél a légkör. A párom is nagyon jószívű,mindig segít, beszélgetünk,amiről csak szükséges.

Persze szeretnek a mamáim és apa is, emellett normális, érdeklődő és kedves ember lett belőlem, de magamat nagyon sokat marcangolom belülről, fáj,ami történt. Nekem nincsenek anyámmal emlékeim,ami van,az is csak rossz, illetve amíg itt volt,annak nagy részére nem is emlékszem...

Apa sokat dolgozik, nem igazán van köztünk kommunikáció, ő egy csendesebb ember, magának való úgymond. A húgommal is keveset beszélek, mert neki a barátja messzebb lakik és sokszor úton vannak vagy itt ,vagy ott.

Tud ez változni? Szeretem a gyerekeket, mindketten családban gondolkodunk a párommal, de mindig félek,hogy milyen anya lennék. Racionálisan tudom,milyen nem lennék,de félek,hogy átvettem tőle dolgokat. Ő mentálisan is sérült lehetett,szedett gyógyszereket is,stb, akár genetikailag is ragadhatott rám belőle valami...

Szóval annyira bizonytalan vagyok. Van valaki hasonló helyzetben? Mi segített?

pszichológussal tavasszal konzultáltam, akkor pánikrohamaim voltak,sok köze lehet ehhez az egészhez,az azóta megszűnt. De olyan ez,mint a parázs, néha csak egy kis szikra kell,és belobban az egész rendszer.

A terápiát anyagi okok miatt abba kellett hagyni 6 alkalom után, így a dolgok mélyére nem mentünk.

A hangulatom eléggé labilis, változékony. Szóval ezt épp egy lehangoltabb pillanatomban írom.

Köszi, hogy elolvassátok!

Bármilyen tanácsot szívesen veszek.