Miért én vagyok a szemét, amiért elegem van belőle emiatt? 20F

Egyetemre járok, a szüleim tartanak el. Anyuval abban maradtunk, hogy ez így oké. Amúgy anyám nem akarja hagyni, hogy dolgozzák, konkrétan az a feltétele az eltartásomnak, hogy nem dolgozom.

Viszont azzal több probléma is van, hogy hogyan támogat. Kezdjük ott, hogy ugyanakkora összeggel, mint a korábbi két évben. Ennyiből első évben könnyen kijöttem, a koli is kevesebbe került, helyi bérletet sem kellett vennem, mert közel volt az egyetemhez, másodévben volt tanulmányi ösztöndíjam a legmagasabb összeggel, tehát szintén simán kijöttem. Most viszont a koli is drágább, bérletet is kell vennem, meg amúgy a bolti árak is drágábbak, és magamnak vásárolom a kaját, meg úgy mindent, ami a mindennapokban fogy. Konkrétan, ha kifizettem helyi bérletet, országbérletet, meg a kolit, akkor kevesebb, mint hatvanezer forintom marad egy hónapra abból, amit anyámtól kapok. Ösztöndíjam nincs, szociális alapon esélyem sincs rá (a koliba is tanulmányi alapon kerültem be), tanulmányi ösztöndíj offos, hiába van nagyon jó átlagom, az a szabály, hogy egy szálon, egy évfolyamon belül a hallgatók 35 százaléka kap ösztöndíjat (és ez leosztva sávokra), viszont olyan kevesen vagyunk, hogy ez a 35 százaléka a hallgatóknak egy embert jelent, tehát ha nem én vagyok az évfolyamelső a szakon, akkor nincs tanulmányi ösztöndíjam.

De oké, végülis fnyit kevesebb, mint 60 ezerből ki lehet jönni, kinda kényelmetlenül, ha nem költök szórakozásra úgy soha, viszont anyám rendszeresen "elfelejt" utalni. És akkor az van, hogy nem 4, hanem 6 hétig kéne azt a pénzt beosztani, közben meg ki van írva az újabb kollégiumi díj, nincs a már annyim(34 ezer, olcsóbb koliba nem kerültem be), hogy kifizessem. És akkor ott parázhatok, hogy anyám mikor méltóztat utalni, ha már dolgozni nem hagy kvázi.

Ilyenkor jön az, hogy telefonálunk, vagy épp otthon vagyok, próbálom úgy irányítani a beszélgetést a közepétől úgy irányítani, hogy ő hozza fel, hogy aktuális lenne már az a kva utalás. Csak ilyenkor kiakad, még engem csesz le, hogy dehát miért nem mondtam neki, hát ő ""elfelejtette""(két és fél éve minden egyes hónapban folyamatosan), ha rajtam múlik, akkor nem lesz időben befizetve a koli, mert én nem szólok neki. Ha meg szólok neki, hogy hahó , jó lenne utalni, akkor meg az a baja, hogy csak a pénzért mentem haza/csak azért hívtam fel.

Rendszeresen igyekszik az anyagiakkal kellemetlen, megalázó helyzetbe hozni azzal, hogy direkt "elfelejti" a megbeszélt időben küldeni a támogatást. Egyszerűen akármit csinálok, mindig én vagyok lebszva, ugyanúgy megy a szemrehányás, plusz ha személyesen történik, akkor a pár óra mosolyszünet, fintorogva kerülhetés.

Én próbáltam vele megbeszélni ezt, de semmire nem jutottunk. Ha melózom, nem támogat tovább (abból meg nem élek meg, hogy szorgalmi időszakban csak a hétvégéken dolgozom, az órarendem meg ennél többet soha nem tett volna lehetővé), magának nem állít be emlékeztetőt, hogy utaljon, automatikus utalást se állít be, mert ő nyáron meg ünnepekre nem akar utalni, amikor úgyis otthon vagyok (vagy épp dolgozom, ha nyár van) és mi van, ha elfelejti kikapcsolni az automatikus utalást, én ne férjek hozzá a netbankjához, mert biztos meglopom őt. (Érdekes, ő már lopott tőlem, de én tőle soha...)

Zárójeles off:

(Megbeszélés sikertelensége okán elkezdtem munkát keresni, hogy jó, akkor havi egy hétvégén muszáj hazamenni, mert elvárja, csak akkor támogat, de akkor én a tudta nélkül dolgozom a többi hétvégén. Ez az ügy jelenleg ott tart, hogy jelentkezek minden szembejövő állásra, ami nem vár el olyan szakmai tudást, ami nekem nincs, több diákszövetkezeten keresztül, vagy épp a, de amint eljutok oda, hogy mikor érek rá dolgozni, és mondom azt, hogy havi három hétvége, akkor máris el vagyok utasítva.)

Szóval anyámmal nem tudtuk ezt megbeszélni, megint volt egy BESZÓLOGATÁS anyám részéről, én meg hát megmondtam neki, hogy bármi is van akkor, amikor utalnia kéne, dehát pont elfelejti, mint minden kibszott alkalommal, akkor neki épp az a problémája, amit én csinálok, avagy vagy az, hogy mondom neki, hogy heló, utalni kéne (a gyengébbek kedvéért mondom, nyilván, nem így, szó szerint hangzik el), vagy az, hogy hagyom, hogy magától (célozgatok azért) jöjjön rá, hogy ideje lenne utalni. Anyám meg így beközölte, hogy dehát ő megteheti, hogy így viselkedik, ahogyan.

Én meg hát kiakadtak, és közöltem vele, hogy megteheti, csak aztán nem kell csodálkozni, ha nem állok szóba vele, amint el tudom magam tartani.

Ő meg így megállapította nagy sétrtődötten, hogy hát az az én hibám lesz, mert ő a szülő, én meg köteles vagyok tolerálni a viselkedését, ja meg, hogy ez is arról árulkodik, hogy én csak a pénze miatt beszélek vele.