Miért "tabu" még mindig az, hogy igenis vannak rossz, mérgező anyák?

Az én anyám negatív, lelkileg bántalmazó, kontrollmánias szülő volt, akivel felnőttként megszakítottam mar a kapcsolatot évekkel ezelőtt. Kemény gyerekkorom volt mellette, szeretet nélkül, csúnyán szólva alig vártam a napot, hogy megszabaduljak tőle, pedig a végén már csak évi 2-3 alkalommal találkoztunk, beszéltünk, mert ő sem volt rám kívancsi.

De mindig azt tapasztaltam, hogy furcsán néznek az emberre, ha kiderül, hogy nem tartja a kapxsolatot a szülőjével, mintha olyan elképzelhetetlen lenne, hogy valakinek sz*r anyja van. Max. ha naponta veri, akkor azt mondják, oké, de egyèbként ha "csak" lelkileg csinál ki, az mintha nem létezne.

És ugyanezt látom, olvasom ilyen jellegű cikkek alatt is kommentben. Hogy csakazanyád. Csak felnevelt. Ő biztos csak jót akart, de ezek a mai gyerekek olyan hálátlanok. Hogy milyen szemét dolog eldordulni egy szülőről, biztos nem tett semmi olyat, hát senki nem tökéletes, blablabla.

Pesig nyilván ha eljut az ember oda, hogy kompletten megszakítsa a kapcsolatot is teljesen, elég sok komoly dolognak kellett törtennie, nem annyinak, hogy anyj beleszólt valamibe.

Őszintén, engem is zavar néha, hogy nagy nehezen megléptem, hogy igenis megszakítsam a kapvsolatot es ne engedjem a további bántalmazást es a társadalom tovább tolja rám, hogy én vagyok a sz*r, mert egy szülő ilyet nem érdemel. Nem értem.

Mi az oka szerintetek ennek, hogy a társadalom nem képes elismerni, hogy igenis vannak tényleg rossz anyák, és nem csak attól rossz valaki, hogy veri vagy éhezteti a gyerekét?