Érzelmileg intelligensként hogyan lehet megmaradni egy toxikus közegben?
23 éves vagyok, és egy munkahely miatt minden hét felét a szüleim hazában kell töltenem, ami nem is olyan nagy baj, mert egyébként nem kifejezetten rossz velük a kapcsolatom.
Viszont én rengeteget foglalkozok pszichologiaval, onfejlesztessel, és már egy olyan szinten vagyok, hogy bőven elhagytam őket érzelmi fejlettség terén, viszont mivel ok a családom, még mindig van egy kis hatásuk rám.
Szándékosan nem bántottak soha, csak édesapám egy olyan nárcisztikus anya mellett nőtt fel, aki az a fajta nő, aki ha hozzáér valamihez, az konkrétan elrohad. Szóval valamilyen szinten ő is bántalmazóvá vált, és ezt nem látja be.
Anyukám pedig egy igazi people pleaser, és neki komfortos a lelki bántalmazás (leginkább body shaming) amint apukámtól kap.
Már alapjaiban véve ezt is elég rossz nézni, főleg, hogy anyukám valamennyire felismerte a helyzetét, de ő így is úgy dönt, hogy sose szabad visszaszólni, mindig mindent hagyni kell a másik embernek, mert úgyis ő tudja jól.
Ezt már igazából megszoktam, és így kvázi külső szemlélőként értelmezni és helyén kezelni is tudom, csak az megy egyre nehezebben, hogy a teljes érzelmi sivárságot elviseljem.
Mert itt tilos az érzelem kimutatás, tulajdonkeppen robotként kell létezni, mert a legkisebb érzelem is kimozdítja az apámat az alapvető szimpla melankolikus állapotából, és hetekre, de van, hogy 1-2 hónapra us magába fordul, és nem szól hozzánk, csak ha le akar szidni minket.
És igen, azt írtam, hogy érzelmileg érett vagyok, ami így is van, de még mindig nem járok a hegy csúcsán, csak haladok felé, ezért gondoltam megkérdezem, hogy szerintetek ezt az érzelmi sivarsag játékot hogyan lehet játszani tovább?
Mert van egy szerepem, amit tudok alakítani, csak minél jobban fejlődök pszichológiailag, annál kevésbé megy csettintésre váltani a magabiztos énem között, és a szüleim kis komfort karaktere között, akit még az anyám kérésére alakítanom kell, mert az apám nem tudna eltűrni egy magabiztos nőt a házban, és csak a balhé lenne belőle.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hogyan tűrjem tovább a bántalmazó szüleim êrzelmi sivár környezetét??
Erre kérsz tanácsot?
Ez a gőgös gyermeki önfényezés pont arról árulkodik, hogy rettentő intelligens és önálló felnőtt vagy...Ja Nem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!