Miért jó, hogy egy szülő nem engedi a lányának, hogy a barátjánál aludjon, mikor tudja, hogy a lány már nem szűz?

Jah felőlem le is feküdhet vele napközben....

Neked is sok eszed lehet. Ja, nem.

Tényleg korfüggő. Ilyen erkölcsi-etikai kérdésekben tényleg a törvény segít: 18 év alatt fiatalkorú. Nagyon nem mindegy, hogy hány éves a gyereked!!!

Az én történetem az, hogy a szüleim a születésem, de legalább a testvérem születése óta, azaz hároméves korom óta ölték egymást, ami abbamaradt, amikor egyikük új partnert talált, majd emiatt szét is mentek, ami csak azért fontos, mert az volt az egyik érve az egyik szülőmnek arra, hogy a másikuknak mennie kell a lakásból, hogy akkor 12 éves voltam, és lazul az otthoni szigor. Ez 12 éves koromban nagyon jól jött, pláne új általános iskolát kezdve én lettem az iskola sztárja minden héten buli nálunk, és mondjuk mindig aludtak nálunk barátok, haverok a mi szobáinkban, szerintem egyértelmű volt mindkét szülő számára, hogy kicsik voltunk és nem történik semmi olyan.

Az egy másik téma, hogy nekem a mai napig is a hideg futkos a hátamon az "ez az én lakásom és azt csinálok benne, amit akarok" szövegtől, ugyanis ez tisztán az ego hangja, és aki ezt a hangot ütni meg bármelyik családtagjával, de pláne a gyerekével szemben, annak komoly ego és nevelési problémái vannak.

Én 14 évesen kezdtem ismerkedni a másik nemmel, jöttek is hozzánk kis barátok, ám onnantól kezdve is akkor már csak az egyik szülőnk rendszersen berontott a szobánkba bármilyen indokkal semmiféle intimitási esélyre, ami miatt állandó veszekedéseink voltak, és miután 17 évesen ráadásul egy olyan emberrel jártam, aki egyedül élt, egyre többet voltam nála, majd a 18. születésnapomon poénból mondtam csak otthon, hogy elköltöztem, de tényleg hozzá is költöztem. Én szerencsés vagyok és régen volt már, tudom, de az, hogy olyan emberrel hozott össze a sors, aki meg akarta várni velem a 18. születésnapomat a szüzességem elvételére már akkor is ritkaság volt és most meg pláne az, amit én már akkor is olyan nevetségesnek és röhelyesnek tartottam, hogy végül két hónappal a 18. születésnapomon történt csak meg a dolog.

Persze minden mindennel összefügg, értem ez alatt azt pl., hogy az, hogy a mai napig is hogy dühít ez a szülői ego hangja, hogy az én lakásomban azt csinálok, amit akarok szerintem felháborító, polgárpukkasztó, hogy ennyire ne legyen egy gyereknek magánéleti lehetősége a saját szobájában, annyira, hogy ha jobban belegondolok, talán többek között ez is tart több ezer kilométerre messze a családomtól és egyáltalán Magyarországtól.

Írom mindezt azért, mert ilyen következményei is lehetnek a rossz választásoknak.

És írom mindezt úgy, hogy lehetnék ma akár már nagyszülő is, ha akkor, 18 évesen gyerekem születik, ezért tudom szülőként is nézni a kérdést, és akkor is azt gondolom, hogy a kamaszkor a minden korábbi vizsgája, hogy milyen a kapcsolatod a gyerekeddel és mekkora a bizalom a kettőtök között, mert ahogy mások is írták, meg te is a kérdésedben, úgyis ott csinálják, ahol akarják, és az a nem mindegy ilyen esetekben, hogy mi van középpontban: a szülő sértettsége, mert becsapva és átverve érzi magát a gyereke miatt, aki elárulta őt és nemi életet kezdett élni fiatalkorúként, és tán emiatt nem engedi, vagy a gyereke érdekét nézné, ami megint a korától és a felelősségtudatától függ, amiben segít a törvényi meghatározás, hogy 14-18 éves kora között fiatalkorú, nem véletlenül vonatkoznak rá más törvények. A szülő belegondolhat idős korára, hogy lesz-e majd, aki ápolja, ugye...

Én biztos nem engedném, max ha elmúlt 18 és tartós kapcsolata van. De akkor is az én lakosom és az jön be akit én akarok.

44-es akkor szerencséd volt, tényleg nagyon káros tud lenni.

Miért kellene egy 16 éves gyereknek a "párjánál" aludnia, akivel lehet kéthónap múlva együtt sem lesznek?

Szépen lehet hazamenni este és saját ágyában aludni, mert nem felnőtt, hanem egy GYEREK, akinek nem az épp aktuális barát(nő)nál kell éjszakáznia.

A fsz pedig nappal is feláll, pontosan, szóval semmi ok a szex miatt ott aludni.

Az pedig kizárólag az én valamint a férjem döntése, hogy kit engedek be a lakásomba, főleg éjszakára.

A gyerekem alig párhónapos kapcsolatai nem tartoznak ide, ha tetszik neki, ha nem.

Szerintem ez az alkérdés, az eredeti kérdésből kiágazott alkérdés, hogy kinek van joga lakásban lenni és aludni nagyon is összefügg azzal, hogy ki mit gondol a gyereknevelésről, kezdve ott, hogy az, hogy valaki felelős a gyerekéért még nem jelenti azt, hogy az a gyerek a tulajdona lenne. A gyereknek is megvannak a jogai, és erre egy egész szakmai ág is épült: gyerekjog néven. Meglepő, ugye, hogy a gyereknek is vannak jogai? A gyerek nem a szülő tulajdona, hanem a felelős gondozója, ez nagyon lényeges különbség!

Sajnálatos, hogy ezzel még mindig milyen sokan nincsenek tisztában.

Mindez pedig akkor is így van, ha erről sokan itt most olvasnak életükben először tőlem, de nyugodtan utána lehet olvasni: gyerekjog.

És hogy ne azért legyen haszontalan a válaszom, mert az eredeti kérdésre nem válaszolok, íme arra is egy rövid válasz: arra jó, hogy egy kicsit jobban leuralja, vagy legalább is saját magát megnyugtassa azzal, hogy ő mindent megtett a gyerekéért, illetve arra is jó, hogy saját magát megnyugtassa azzal, hogy így bepótolhatja a gyermekétől elvesztett bizalmát legalább annyira, hogy megpróbálja menteni a menthetőt, de ahogy te is írtad, kérdező, ez nem a legjobb módszer arra.

Tudjuk mi az a gyerekjog, de ez nem azt jelenti hogy, az csinálhat a gyerek amit akar főleg úgy, hogy nem alapszükségletről van szó hanem lehetőségről.

Miért kéne megengedni a gyereknek mindent? Attól hogy valamit nem enged a szülő az nem azt jelenti hogy leuralja.

A szülő felel a gyerekért és övé a ház is. Ha ő úgy gondolja nem jó ötlet hogy a gyereke hazavigyen fiúkat akkor a döntés az övé. A szülő mérlegel és dönt.

Ha mind a 2 fél tud és akar is kommunikálni akkor ezzel semmi gond nem lenne, ha nem tud akkor a gyerek soha nem fogja megérteni mit miért tesz a szülő és hol a határ.