Régen is divat volt ez a mártíranyaság vajon?

"nem frusztrál ha valaki gondos anya, de az igen, és irritál is, elismerem, amikor a rabjává válik"

De téged miért fusztrál, ha valaki rá van akadva a gyeeekére?

"A piszokban hentergő gyerekek mosdatása, ruháinak, pilinkáinak állandó mosása, ruházásuk gondja még inkább megkeserítette az asszonyi életet, s eltompított minden anyai szeretetet…

Kicsinyeik halála nemigen verte le az anyákat, nem búsult miattuk a család sem. Különben is megszokták. “Megszokták, hogy a gyerekek rendre születnek és rendre pusztulnak.” „Régen örültek, ha meghalt a gyerek, mert arra még nem volt számítás a gazdaságban.”

Az anyának is csak a gondja csökkent ilyenkor. „Régen nem szerették úgy a gyereket. Sok volt, örültek, ha meghalt, maradt még elég. A szomszédunkban is volt egy asszony. Megfulladt a héthónapos lyánya, mert a fejel vége belement a szájába. Hazajött a gyűjtésből, csak szólt neki a komraajtóban: Szép lyányom! Szép lyányom! De a gyerek nem emelte a fejét. Az anya meg örült, neki kevesebb a baj. De azért éppen úgy elsiratták, mint a többit.” Egy öregasszony maga mesélte, hogy mikor odalett a hatodik szülötte, másnap fehér kendőt kötött örömében. „Örült az asszony, ha meghalt a gyereke. Lett másik!”"

"A kisgyermeknek még az anyja is ritkán örült. „Mikor kétéves házas lettem, meglett az első gyerekem. Nem örültem én a gyereknek, mert nagyon sok bajom volt vele.” A kicsivel szenvedett talán legtöbbet az anyja. „Egyéves korig a kisgyerek a kamrában volt, a férfiak nem tűrték a sírását. Ki kellett vinni a kamrába, ott fagyoskodtak vele.” Egyik-másik gyerek éjszakákon át bőgött. Az egész napi munkában elfáradt többi menyecske pedig aludni szeretett volna. Így aztán az anyát szidták. „Szoptasd meg, ne ríkasd!" „Ringasd már, te!” „Vidd ki, dobd a kútba, dobd a patakba!” Akinek jobb szíve volt, rászólt a veszekedőkre: „Hagyjad már abba, bújj a dunyha alá. Van annak elég baja, akinek gyereke van!”"

"Itt születtek a gyerekek, itt szültek és itt haltak meg az asszonyok. Az egészen kicsi gyerekeket nem lehetett bevinni a házba, mert a férfiak nem tűrték a sírásukat. Télen is a jéghideg, fűtetlen kamrában feküdtek kis teknőikben a csecsemők, “ott dideregtek, kékre fagytak. Ha kidugta a gyerek a karját a dunyha alól, megpuffadt a hidegtől. Utána hajlítani sem tudta.” Amikor kibontották a pólyából, akkor sem vitték be a melegebb házba. A fürdetés volt az egyetlen alkalom, amikor – ha rövid időre is – de melegen lehetett a csöppség. A nagyobb gyerekeknek külön fekvőhelyet állítottak fel a kamrában, ha volt elég hely hozzá. Ilyenkor aztán ketten, hárman is aludtak együtt."

"„Én előttem négy gyermeke halt meg az édesanyámnak. Én maradtam meg, meg még három gyerek. Azok utánam születtek. Mikor a kolera bejött, egy harmadfél éves testvérem meghalt. Azt szerették volna, ha inkább az marad meg, mert az gyerek [fiú] volt. Jut eszembe, mondták: már Pannikát jobban odaadtuk volna . . .”"

"Hiába volt sok tehén, sok tej a háznál, azt sem kaphatott a gyerek kedvére. „. . . még a tejet is sajnálták a gyerekektől. Kiöntötték a tejet a disznónak, hogy az hízzon. Csak az öblítést adták a gyerekeknek."

A legidősebb adatközlő 1868-as.

[link]

Szerintem ahol nincs nagyszülő vagy távol van, ott valóban belekerül az anya vagy mindkét szülő ebbe a mókuskerékbe. Egyrészt mert valóban mindent nekik kell megoldani, másrészt mert nincs minta, marad a net. Nem volt a családban kisgyerek, a szoptatást, hozzátáplálást én is túlparáztam, mert nem láttam, más hogyan csinálja. Persze voltak védőnői táblázatok, de abból nem tanulod meg, hogy a babának legjobb, ha nagyon hamar ugyanazt eheti, amit a család (nyilván nem chilis babra gondolok, de pl.egy nem túlfűszerezett pörkölt galuskával százszor jobb, mint a cukormentes bio répapüré), stb.Ráadásul olyanok bombáznak hozzátáplálási meg szoptatási tanácsokkal, akik 2 hónap alatt elapasztották a saját tejüket és meg vannak róla győződve, hogy az 50 éves Pistikének 2 hónapos korában annyira ízlett cumisüvegböl a krumplifőzelék, hogy soha többé nem akartak szopizni, miközben csak cumizavarosak lettek. És állítják, hogy a gyereked éhen fog halni, ha az anyatej helyett nem kakaós kalácsot adsz neki reggelire 3 hónapos korában.

Nincs minta, a neten meg van minden. A gyerekemet ringatva volt aki kifejtette, hogy összerázom és elkényeztetem. (Kb.3 hetes volt) És neki volt egy szuper védőnője, aki megmondta, hogy rá kell csukni a babára az ajtót, ha ordít, mert ez nem élet és a házimunkát el kell végezni. Hát én meg nem hittem abban, hogy egy újszülött hisztiből ordítana, ösztönösen rohantam és karomba vettem, megkerestem, mi hiányzik neki, ahogy teszi azt bármelyik állat a kölykével, ha sír. És a háztartás maradt romokban és az első félévben rendeltük az ebédet.

De egyedül vagyunk erre. Régen volt egy nagy család. Nem külön munkahelyeken robotoltak az emberek, hanem együtt a földeken és amíg anya kapált, biztos volt egy unokatestvér vagy nagymama vagy nagyobb gyerek, aki vigyázott a kicsikre. A szoptatást és a hozzátáplálást sem szakirodalomból tanulták, hanem látták, hogy oldja meg a másik a családban. Én újszülöttet max.10 percre láttam 10 évente egyszer, míg a sajátom meg nem született. Arról nem szólva, hogy

régen nem volt ennyi autó. Voltak földutak. Most mindenki az aszfaltozásért reklamál. A városunk legforgalmasabb útján, ahol 5 perc alatt tudok életveszélyben átrohanni az út túloldalára, 70 évvel ezelőtt libákat terelgettek a gyerekek és tizesével, huszasával csapatosan mentek játszani. Volt köztük kicsi, nagy. A nagyok vigyáztak a kicsikre. Nyilván a maguk módján, de mivel nem volt ekkora forgalom, autó is alig, ezt meg lehetett engedni. Nem állt felettük egy felnőtt egész nap. Közben a felnőttek intézték a munkát, házimunkát. Most az van, hogy ha azt akarod, hogy a gyerekednek legyen élete a négy falon meg az óvodán, iskolán kívül is, akkor te hordod mindenhova, játszótérre, játszóházba, kirándulni, másik gyerekhez vendégségbe, külön órára, balettozni, úszni, zongorázni, stb. Mert ha ez nincs, akkor marad a 4 fal meg az internet. Mert az begyűrűzik és a gyerek függő lesz pillanatok alatt. Viszont kell a net is, amivel néha leszedálod, különben megőrülsz. Főleg amikor már dolgozol és minden szabadidőd elmegy arra, hogy a gyerek már első osztályban egyenletet tudjon megoldani, harmadikban már nyelver meg informatikát tanulnak és mellette főzni kell, valamikor életmentő a kütyü, mert legalább tudod, hogy nem a csillárról fog lógni, ha véletlenül bealszol egy órára. De mindezek mellett mi marad magadra? Én még a max.4 tanítási órám után fél óra alatt megcsináltam egyedül az összes leckémet, majd délután 13 órától este 7-ig kint bicikliztem, labdáztam, játszottam a földúton a többi gyerekkel. Nem állt fölöttünk egy felnőtt se. Sőt, iskolába is egyedül jártam 1-2 döcögő Trabant és Lada közt elsős koromtól fogva. És ha most 10 évesen se engedem a gyereket egyedúl, az nem a túlféltés miatt van, hanem mert az autók kétszer olyan gyorsak és tízszer annyi száguldozik és én felnőttként is alig tudok átmenni az úton sokszor, a járdára nyíló társasházi beláthatatlan autókihajtók miatt pedig már a járdán is simán elüthetnek. A gyerekek be vannak zárva és ha azt akarjuk, hogy legyen életük, mindenhova kísérni kell őket. Az én szüleimnek ezerszer könnyebb volt. Nekünk valóban szinte semmi életünk nem marad. De lobbizzatok csak a maradék földutak aszfaltozásáért.

#21

Kívülállóként honnan tudod ezt ilyen jól? Én őszintén megmondom, amíg nem volt gyerekem, én is olyan k*rva okosnak éreztem magam, ha csak utcán, orvosnál, akárhol láttam pár percet egy család dinamikájából, és olyan megállapításokat tettem, amiért a mostani énem nem tudná eldönteni, pofon üssem-e a régi énem vagy lesajnáljam.

Csak néhány szempont:

1. Régen a nők 50 pár évesen nyugdíjba mentek és főállású nagymamaként funcionáltak. Így volt plusz egy felnőtt, aki viselte a gyerekek körüli tennivalókat. Ma a legtöbb nő mire nyugdíjba kerül már fizikailag/mentálisan nincs olyan jó állapotban, így a feladatokból is kevesebbet végez.

2. Régen a tekintélyelvű nevelés volt elterjedt: a gyerek azt csinálja, amit mondok, különben kap egy pofont. Mára a többség belátta ennek a számos negatív hozamát. Így egészen más nevelési stílus terjedt el, ami alapvetően sokkal több energiát emészt fel szülői oldalról.

Nem, régen egyáltalán nem voltak ennyire rápörögve a gyerekekre a szülők. Kb olyan szinten volt fogyóeszköz, mint falun a macska (sajnos még manapság is. Mármint a macska).

Pont múltkor mesélte mamám, hogy egyszer volt olyan fiatalkorában (szóval olyab 50-60 éve), hogy mentek ki a falu szélére a földekre dolgozni, sokan. Az egyik asszonynak pici babája volt, nyilván vitte magával, otthon egyedül nem lehetett a gyerek. Le volt melléjük téve a földre. Elkezdett a gyerek ordítani, de senki nem foglalkozott vele, mert hát a sorból nem lehet kiállni mert akkor lemaradsz. Amikor már vagy negyed órája ordított a baba, végre valaki odament megnézni. Hát szegénynek az egész pici teste tele volt hangyával, mert pont egy hangyaboly mellé tették le :( szóval még olyan 50 évvel ezelőtt sem pörögték így túl a gyerek témát mint napaság. Nem kell a középkorig visszamenni időben.

#27

HT igen, ma már a tekintélyt, tiszeletet csak a szotárból ismerik az emberek. Mennyivel jobb!

27

Nem nevezném azt nevelésnek, inkább idomítás volt, és abból is a roszabb fajta. Ma még a kutyákat is jobban idomítsák, mint akkor a gyereket.