Az normális ha anyám ilyet mondott nekem?

Megértelek, de anyudat is megértem. Nem valami jó előjel, ha 18 évesen a tanulás sem megy és lelkileg sem vagy topon. Kellene valami jó elfoglaltság, ami leköt és szereted csinálni. Képernyőidőt meg korlátozni. Nem vicc. Függőséget okoz, amit utána hormonálian lekövet a test (dopmain elvonás)

Menj ki, élj, keress olyat, ami érdekel Kevesebb picsogás, több csillogás.

Ha nem szeretsz tanulni, szerezz egy szakmát. Annyit még azért muszáj.

Hagyjuk már ezt a 90-es évekbeli mentalitást, hogy tanulás = pénz, mennyit is keres egy tanár? És mennyit pl. egy hegesztő? Vagy egy CE sofőr?

Nekem érettségim sincs, de 32 vagyok és van egy hitelmentes házam.

Sosem lesz harmónikus a kapcsolat egy tanulni nem szerető diák és egy érdemjegy mániás szülő között.

"3, annyi a story hogy megbuktam ma matekból. (Középsulis diák vagyok)"

Ezt te írtad konkrétan kérdező.

Néhány válaszoló ezt szerintem túlkapta, viszont van valahol féligazság.

Figyi kedves kérdező! Az, ahogyan anyád beszélt veled az abszolút nem normális. Rettentően sajnállak, hogy nincs olyan felnőtt a környezetedben, akivel tudnál beszélgetni. A középsulis éveinkben szerintem teljesen oké, ha depisek vagyunk itt-ott, ez annak a korszaknak a velejárója. Viszont az, hogy megbuktál matekból, az nem nagy dolog. Mással is megesik, emiatt ne edd magad! Hiába nem tetszik ez otthon, ez akkor is a te életed, a te problémáid és a te felelősséged, nem pedig az övék. Arra viszont törekedj, hogy azt a matekot javítsd ki, ahogyan tudod. :)

Nem tudom min mész át érzelmileg, de invalidálni meg fizikai erőszakkal válaszolni valaki érzéseire az sose jó.

Ne tartsd magadban ezeket a dolgokat, mert ha beszélsz róluk, megkönnyebbülsz, viszont ha anyéddal nem akarsz konfliktus helyzetet, aki látszólag érzelmileg nem volt képes felnőni, mint nagyon sokunk szülei, akkor próbálj vele az ő nyelvén beszélni.

Viszont iskolapszichológust felkeresnék a helyedben, hogy ő mit tudna ajánlani az anyáddal/szüleiddel való kommunikáció javításában.