Túlreagálom, vagy érthető, ha rosszul esik, hogy semmiben nem támogat anyagilag, de másokhoz hasonlítgat állandóan?

Az anyámnál mindig más volt a mérce, hol a legjobb barátnőm, hol a szomszéd kislány, hol a rokongyerekek.

Felnőttem, 24 éves vagyok, de a mai napig csinálja.

Most az unokatestvéremmel nyúz, hogy szinte napra pontosan ugyanannyi idősek vagyunk, de nézzem meg, ő hol tart az életben, már menyasszony, építkeznek, halad az élete. Onnan indult az egész, hogy ő két hete új autót vett magának, egy Mercedest. Anyám még aznap a fejemhez vágta, hogy nézzem meg, jól keres, takarékoskodik és halad egyről a kettőre, nem az anyja alól szedi ki az autót (elkértem a kocsiját egy hétvégére, mert esküvőre mentem, az ország másik felébe).

De az az igazság, hogy az unokatestvérem és én hiába vagyunk rokonok, hiába testvérek a szüleink, máshogy nőttünk fel. Őt a családja támogatja a mai napig, mondta, hogy ez a kocsi is úgy lett vásárolva, hogy ő egy nagyon minimálist pénzt tett bele, a többit a nagyszülei tették bele, plusz a nagybátyám lízingeli, ő fizeti a lízinget rá. Tehát nem ő rakott le az asztalra 20 milliót, zsebből.

Építkezni a vőlegényével úgy építkeznek, hogy a fiú a nagyszüleitől örökölt egy telket, ahonnan a házat elbontották és a nagybátyámék + a srác szülei mondták, hogy ne adják el, úgyis családot szeretnének 2-3 éven belül, ennyivel segítik őket. Úgy, hogy az unokatestvéremnek és a vőlegényének is volt 1-1 lakása, mióta együtt élnek, az övé ki van adva, mondta, hogy neki abból is havonta 280 ezer Ft jön be, mellette ő viszi teljesen a nagyszüleinek a két apartmanját és mondták, hogy amit ezzel keres, legyen az övé, nekik már van elég. Az apja mellett dolgozik, így a fizetése sem a szokásos pályakezdő bér, plusz mondta, hogy hétköznapokon így neki az étkezések igazából 0 ft-ra jönnek ki, hétvégente meg általában a szülőknél vannak. Ha utazik a család, fizetik az ő és a párja részét is. Szóval jól keres, de bőven támogatva is van a mai napig.

Rám ez nem igaz, a szüleim azt mondták, hogy ha egyetemre akarok menni, keressem meg a rávalót, mert ők nem fogják éveken át fizetni a "láblógatásomat" felnőttként. Ha utazunk valahová, forintra pontosan elkérik tőlem az árát, benzinköltséggel, mindennel.

Otthon voltam a hétvégén, anyámnak rohangáltam boltokba, maradt a pénzből, amit adott, 2 ezer Ft. Mielőtt indultam, visszakérte, hogy "nem maradt semmi abból, amit adtam?!".

Legjobb barátnőmnek is most volt az esküvője, előtte hallgattam, hogy jaj nekem mikor lesz már?! Én miért nem komolyodok már meg végre? Meg, hogy ő is milyen szépen összeszedte az életét, minden anyának ez az álma... Ja, csak a 10+ milliós esküvőt nem a most diplomázott barátnőm állta, hanem ott is a szülők.

Nekem filléres gondjaim vannak, izgulok, nehogy beteg legyek, tönkremenjen valami, mert így is épp, hogy kijövök a fizetésemből. Pedig végigtanultam a életemet, kapcsolatokat építek, keresem a lehetőségeket, de a szüleim pl. semmiben sem segítenek. Nem várom el, de igenis rosszul esik, mikor megkapom, hogy a velem egyidős unokatestvérem bezzeg már építkezik, meg a második kocsiját veszi. Igen, én is szívesen járnék új Audival, ahogy 18 évesen is örültem volna saját autónak... De akkor is megkaptam, hogy majd lesz, ha összeszedem a jogsira és a kocsira a pénzt, mert ők erre biztos nem adnak, hogy meghaljak az utakon majd.