Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Csak azért költözött vissza...

Csak azért költözött vissza anyám, mert egyedül nem tud megélni?

Figyelt kérdés
18 éves koromban elváltak, anyám elköltözött 80kilométerre, én pedig apámmal maradtam. Ezután 13 évig egyáltalán nem láttam, még egymás telefonszámát sem ismertük, és nem kerestük egymást (az az igazság, hogy én sem próbáltam ezidő alatt megkeresni, pedig tudtam a címét) 22 évesen egy baleset miatt 4 hétre kórházba kerültem, és nem látogatott meg, pedig értesült róla. 2 évvel ezelőtt meghalt apám, és akkor hirtelen előkerült, eljött a temetésre, és eljátszotta, hogy ő az áldozat, mert apám miatt volt távol ennyi ideig. Akkor apám halála után haza is költözött (a fél ház az övé) és azóta is ittvan. Az utóbbi 2 évben, mióta hazajött egyáltalán nem volt munkahelye, tehát nulla a jövedelme, és csak abból élünk amit én keresek.
2024. júl. 8. 08:59
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
80%

Anyád az elmúlt 13 évben is megélt, szóval nem ez az ok. Inkább mert a fél ház az övé. Apád 13 évig használta ingyen a házat, ami csak félig volt az övé.

A másik fele a tied? Legjobb lenne a közös tulajdon megszüntetése.



"Nézd már meg a tulajdoni lapon, hogy tényleg az övé-e a ház fele. "


Mivel az apja meghalt és volt hagyatáéki tárgyalás, ezt az ügyvédek nyilván megnézték.

2024. júl. 8. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
80%
Semmire nem válaszol a kérdező.
2024. júl. 8. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:

Pont magasról szrnám le, és elköltöznék, amint lehet. Oldja meg az életét, de miután 14 éven át az sem érdekelte, mi van velem, nincs semmi joga visszapfátlankodni az életembe.


Ha meg van joga, mert pl hasznoélvező - ezt kétlem -, vagy tulajdonos (ez még előfordulhat), akkor keresnék egy albérletet és ennyi.

2024. júl. 9. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
0%

Ember írd már meg, hogy mi a pálya a tulajdonjoggal!

Papíron is anyádé a fél ház válás után - ami szinte elképzelhetetlen - vagy csak anyád és a te fejedben él ez a jogi szitu?

Honnan jött haza?

2024. júl. 9. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
78%

5-ös: milyen igazad van! Hozzátenném, hogy a felnőtt gyermek elvárja, hogy az anyja keresse, de ha keresi, akkor meg az a baja, hogy beleszól az életébe. Akkor most független egy felnőtt gyermek vagy ez csak egyirányú dolog? Az anya nem független tőle, ő viszont független az anyjától, mert felnőtt.

Miért nem ő kereste az édesanyját?????

2024. júl. 10. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
15-ös: kiegészíteném azzal, hogy én nem mennék az anya helyébe a lányom által lakott házba, ha eddig ilyen volt a kapcsolat. Főleg nem fogadnám el, hogy ő tartson el. (Bár sajnos a törvény erre kötelezi a felnőtt gyermekeket úgy általában, persze a körülményeket vizsgálni kell).
2024. júl. 10. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:

A válásuk után nem volt vagyonmegosztás, anyám simán csak lelépett, és mindent itthagyott, mondván "legyen a tiétek". Apám haláláig a kettőjük nevén volt a ház. Tehát mondhatjuk, hogy 13 éven át apámmal ketten ingyen használtuk az anyám részét. Apám halála után én örököltem az apai részt, és anyámmal mindketten tulajdonosok vagyunk egyenlő arányban. A ház amúgy sokkal többet ér jelenleg, mint amikor anyám elment, mert apámmal ketten közel 45e eurót költöttünk rá 13 év alatt.

Én nemzetközi kamionsofőr vagyok, 3 hétig járom európát, és csak egy hétig vagyok itthon, mégis százezres rezsiket fizettem télen, pedig alig használtam gázt és áramot. Nyáron is magas a rezsi, mert anyámnak hőhullámai vannak, és egész nap 20 fokon megy a klíma. Kajára mondjuk nem költ sokat, havi 50ezret adok neki, annyiból elvan.

2024. júl. 10. 09:14
 18/19 anonim ***** válasza:

17.

Nrm vagy normális, hogy a történtek után, hagyod magad lehúzni százezres rezsikkel.

A kamionos élet nagyon kemény és a kereseted megy anyád klimaxos hőhullámaira.

Amúgy eddig miből élt és hol?

2024. júl. 10. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Adjátok el a házat, és akkor megszabadulhatsz tőle.
2024. júl. 10. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!