Szerintetek hibásak a szüleim hogy nem vették észre az asperger szindrómámat gyerekkoromban?
27 évesen 2 hónapja diagnosztizáltak már olyan szintű lett a problémám amivel foglalkoznom kellet és magamtól jöttem rá mi a gond amit utána pszihiaterem megerősített.
Egész addig valahogy kin szenvedések között de eleldegeltem kérdések nélkül.
Egész gyerekkorom egy antiszocialis szenvedés történet volt szüleim látták más vagyok mégis inkább úgy voltak vele boldoguljak ha tudok párszor eljutottam gyerek pszichológushoz a fura viselkedesem miatt de azok nem csináltak semmit csak szüleim nyugtattak.
Rengeteg fura dolgom volt amit szüleim láttak én biztos vagyok benne hogy sejtették mert nagyszuleim is gyanakodtak ilyesmire szuleim mégse jártak utána pedig főiskolát végzett nem buta szüleim vannak és a 2000 évek közepéről beszélünk amikor már volt ilyen hogy autizmus.
Rengeteg bennem a kétely sajnos mivel azt gondoltam normális vagyok sok olyan dolgot tettem ami nem volt normális és óriási bajba sodortam saját magam és mindez azért mert más vagyok.
Ha gyerekkorban kapok diagnózist lehet más lett volna az életem mindig ez jár a fejembe.
Ó, te vagy a pedofil nyomorult, aki a lányát is molesztálta, aki egy 13 éves kislánytól van.
Hiába takarózol, úgyis el fognak ítélni, de gyárthatod még a bizonyítékokat a bíróságra nyugodtan. Egy életre véged van és nem láthatod majd a lányodat.
62# a lányom nem molesztaltam és nem is vádolnak vele.
Az anyja lehet fiatal volt igen de ha normálisan párkapcsolatban voltunk később együtt laktunk akor mit számít ki hány éves volt?
Amúgy 14 évesen szült nem 13 azért nem csuktak le már akor
Így tudtam alkalmazkodni az engem ért súlyos evolúciós hatranyokra.
Ha tudtam volna hogy autista vagyok nem teszem meg hanem elfogadom a betegségem
De mivel csak benanak éreztem magam tele voltam irányítási vágyal így megtettem ezzeket a dolgokat.
Igazából ez is abból jön hogy nemtudtam a bajom ha tudtam volna se én se mások nem szenvedtek volna.
Úristen ember, bánom, amit korábban írtam, támogató gondolatokat. 13 évesnek csináltál gyereket, tudod ezt úgy hívják, szexuális erőszak, és nagyon remélem, hogy volt büntetőügyed belőle. Már hogyne számítana, hogy ki hány éves volt?
Felháborító, hogy az autizmussal, vagy bármilyen más idegrendszeri eltéréssel próbálsz takarózni, és ezzel közvetve rengeteget ártasz az autistáknak. Ők nem ilyenek, senki nem lesz pedofil, felelőtlen, gyenge jellem csak azért, mert autista. Vannak köztük is jók, rosszak, semmiféle jellembeli fogyatékossággal nem jár. Ellenben te csak mentségeket keresel a tetteidre, amiért maximálisan felelős vagy, felesleges a szüleidre, a társadalomra, vagy bárkire mutogatnod.
Most nagyon kiakadtam ezen! Rengeteget ártasz a hozzáállásoddal olyanoknak, akik amúgy is nehezített terepen próbálnak boldogulni.
Ó, és ezek csak a jéghegy csúcsa. Most megy ellene a büntető eljárás. Volt másik kérdése is, akkor is mindenki hibás volt, csak ő nem. Mert gyerekekkel tud csak szerelembe esni meg hasonló blablák. Ja és érdekes módon nagykorúként csinálta fel a kiskorút. Remélem a börtönben rohad el a többi pedofillel együtt.
12 éves gyerekek sanyargatós pornóját tárolta a gépén, 12-16 éves lányokkal csetelgetett… Hagyjuk is, az ilyennek kötél általi golyó kellene a főtéren délben, aztán ott kell hagyni a korpuszát elrettentő példának.
Majd itt is jön azzal, hogy ő nem beszámítható meg gyerekként gondolkodik. Elhányom magam tőle.
66# örömteli látni hogy ugyan az a kegyetlen köztéren kivégzos gondolat van benned is mint a többségbe.lefogadom hogy min 80% így gondolkodik.
Arra persze nem gondoltok hogy a helyemben ugyan ezt csináltatok volna ha egyszerűen fiatalokal tudok szerelembe esni és kapcsolatot fenntartani azért mert szociálisan súlyosan le vagyok maradva.
Nem értem hogy miért nem értitek azt hogy betegen élve bizony belekeveredhetsz ilyesmiben főleg ha nem is tudod hogy nem vagy normális.
Lehet etol most hányingeretek lesz de én pl nem tartom azt bűnnek ha egy felnőtt egy gyerekkel van egy rendes kapcsolatban és nem értem miért van ez annyira felfujva semmi rossz vagy bűnös nincs ebben ha mind 2 fel akarja és örömet szerez magának.
65 vagyok. Kit érdekel, hogy nem tartod bűnnek, nem releváns, hogy te bűnnek tartod-e, mert tény, hogy bűncselekmény, és ha nem érted, hogy erkölcsileg miért elítélendő és elfogadhatatlan, akkor te nem aspergeres vagy, hanem érzelmileg fogyatékos és perverz.
Hogy mi mikor mit tennénk, azt te nem tudhatod, ahogy azt sem, hogy érintettek vagyunk-e pl aspergerben vagy más nehézségben vagy minek mondjam, hogy ne bántsak senkit. Szóval légy szíves ne predesztinálgassál ilyen marhaságokat, hogy mi se lennénk különbek. Ezzel is csak a mentségeket keresed, de felesleges, mert nincsenek.
Senkinek nem könnyű hidd el, mindenkinek van nehézsége, több vagy kevesebb, de senki, még egyszer: SENKI nem lesz pedofil vagy erkölcsi fogyatékos, és nem fog ártani másnak, csak azért, mert más az idegrendszere mint az átlagnak.
Ahogy olvasom az ökörségeket, amiket írtál: amiről beszélsz, azt úgy hívják: MELTDOWN. Olyan szó nincs, hogy maildown, ahogy te írod. Legalább ebben pontos lennél, ha már annyira ezzel takarózol.
Hajléktalanellátásban dolgozom, nettó marhaság az is, hogy 30% autista lenne, egy kezemen meg tudom számolni, hogy autista hajléktalannal találkoztam a lassan 12 év alatt, amióta ezzel foglalkozom.
A börtönös példát meg, hogy “tele vannak a börtönök” nem diagnosztizált autistákkal, inkább nem is minősíteném. Ne terjessz teljességgel alaptalan, légből kapott butaságokat, minden szavaddal tévhiteket hangoztatsz, amivel bántasz embereket, rombolsz, előítéleteket erősítesz. És mindezt csak azért, hogy mentségeket keress.
Azt meg hamarosan megtapasztalod, hogy marhára nem úgy megy a büntetőjogban a beszámíthatóság, szakszóval “kóros elmeállapot” megállapítása, ahogyan te azt most elképzeled. Remélem a legsúlyosabb büntetést kapod, amit csak lehetséges.
Elmondhatatlanul fel vagyok háborodva.
Miért ha erkölcsi fogyatékos vagyok és perverz arról tehetek?
Egyszerűen erősebb a nemi vágyam mint nektek amit az autizmus miatt el kellett fojtanom 19 éves koromig csak kb évente egyszer voltam fizetős nőkkel mert hozzá se mertem szólni a lanyokhoz.
Aztán onnantól már a kisebekkel ki mertem kezdeni és később megtaláltam volt párom 12 volt mikor először cheteltunk és majd egy évig csak udvaroltam neki meg beszélgetünk mire találkoztunk.de azt se úgy kell elképzelni hogy egyből raugrottam volna hanem rendesen randizgatunk és utána lett komolyabb most ebben mi lenne a bűn?nőként kezeltem nem szex tárgyként.
Nem látom azt hogy a diagnozisom. Vagy pszichiátriai segítség nélkül lett volna bármi más lehetőségem.
A bennem lévő szexuális ingerekkel mit kezdtem volna?
Jobb lett volna ha este utcán raugrok egy felnőtt nőre akarata ellen? Nyilván nem..
Jól döntöttem hogy megpróbáltam rendes kapcsolatot fojtatni egy fiatal lánnyal.nem akartam senkinek rosszat csak próbáltam és most is próbálok érvényesülni.
Nyilván így diagnózis mellet más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!