Szerintetek hibásak a szüleim hogy nem vették észre az asperger szindrómámat gyerekkoromban?
27 évesen 2 hónapja diagnosztizáltak már olyan szintű lett a problémám amivel foglalkoznom kellet és magamtól jöttem rá mi a gond amit utána pszihiaterem megerősített.
Egész addig valahogy kin szenvedések között de eleldegeltem kérdések nélkül.
Egész gyerekkorom egy antiszocialis szenvedés történet volt szüleim látták más vagyok mégis inkább úgy voltak vele boldoguljak ha tudok párszor eljutottam gyerek pszichológushoz a fura viselkedesem miatt de azok nem csináltak semmit csak szüleim nyugtattak.
Rengeteg fura dolgom volt amit szüleim láttak én biztos vagyok benne hogy sejtették mert nagyszuleim is gyanakodtak ilyesmire szuleim mégse jártak utána pedig főiskolát végzett nem buta szüleim vannak és a 2000 évek közepéről beszélünk amikor már volt ilyen hogy autizmus.
Rengeteg bennem a kétely sajnos mivel azt gondoltam normális vagyok sok olyan dolgot tettem ami nem volt normális és óriási bajba sodortam saját magam és mindez azért mert más vagyok.
Ha gyerekkorban kapok diagnózist lehet más lett volna az életem mindig ez jár a fejembe.
És már lebuktattunk azzal a hamis állításoddal is, hogy autista lennél. Nem vagy az. Senkit nem érdekel a majdnem. A majdnem nemet jelent. Ha van is diagnózisod, semmit nem érsz vele a bíróságon, ezt is kifejtettük már nem egyszer.
Nem létezik az “autista pedofil” meg “neurotipikus pedofil” és fogalma, se az egyéb általad hallucinált ökörségek. Főleg nem léteznek “rendes pedofilok”. FOGALMILAG KIZÁRT, hogy bárki rendes pedofil legyen. Eszem megáll komolyan, hogy ezt még képes voltál leírni.
Most írtam ugyvedemnek alkuval kapcsolatban elmondtam mindent amit tudok.
Igazából a darkwebes linket azt aki adta név szerint és 2 másik illetorol is beszéltem akik engem kerestek meg.
Egyikük gyermekpornot is mutogatott nekem missinger üzenetben pedig nem kértem plusz mivel tudta hogy enis hasonló érdeklődést tanusitok és van gyermekem is arra próbált rávenni hogy készítsek ilyet a gyermekemrol neki természetesen ezt visszautasitottam
Aztán eroszakosabban kérte aztán letiltottam .
Ezt a kamu profilt használó komoly bűnözőt kéne feladni csak aki nagyban csinálja látjátok magatok is hogy profibb remélem akit megneveztem O meg tarja vele a kapcsolatot és akor megtalálják.
Ha miattam elkapnak valami nagy hallat lehet komolyan enyhítő tényező lesz .
Plusz várom a szakvéleményt amivel késnek július 15 ig kellet volna elkészülni és sehol semmi.
Amúgy szerintem van olyan hogy jó pedofil és rossz nem mindenki pokolba való gonosztevő én meg a normálisak közé tartozom másokat sose bántottam.
Párom nem.eroszakoltam O is akarta és később élvezte is volt olyan hogy O kezdeményezte.
Csak veszekedés során voltak durvasagok amúgy egy szelíd ember vagyok
Az, hogy van nálad elvetemültebb, téged nem tüntet fel jobb fényben. Milyen szakvélemény, úgy sem vagy kóros elmeállapotú, hiába lovagolsz ezen 🤣 Értsél már a szóból.
Nincs jó meg rossz pedofil. Annyira szelíd vagy, hogy manipuláltad a gyereked anyját és félelemben tartottad, nevelni akartad és a saját vágyaid alapján formálni. Nem élvezett ő semmit, amit tettél vele, de félt tőled és inkább belement a játékaidba. Nem tartozol az úgynevezett “normálisak” közé. Bűnöző vagy. Börtönbe, hullaházba fogsz kerülni megérdemelten.
Másokat is ugyanúgy bántottál. Ott a sanyargatós gyerekpornó összes áldozata. A gyerekkorodban megkínzott állatok. A 10-16 éves lányok, akikkel csetelgettél. Mert a másik kérdésedben ez volt. Amúgy a gyereked anyjának szülei családon belüli erőszakkal is megvádoltak, tehát igenis volt ott bántalmazás. De a lány annyira félt tőled, hogy inkább letagadta.
243# nem félt mert alapból nem voltam erőszakos annyi történt hogy a vittak hevében néha elvetettem a sulykot néha nagyon de az tisztán az autizmushoz köthető duhkezelesi gond
Igen magam igényei szerint szerettem volna alakítani de úgy hogy neki is jó legyen.
Ne feledjük én másfajta párkapcsolatban gondolkodtam mint ti,teljes mértékben egy ősi férfi domináns kapcsolat volt talán hiba is pedofilianak nevezni egyszerűen mondjuk úgy férfi jogú kapcsolat.
És O is élvezte a szexualitást utólag is rákérdeztem azt mondta első pár hónapban nem élvezte de 14 évesen már volt orgazmusa.igyekeztem úgy csinálni jó legyen neki is mert számomra az is izgató ha a fiatal párom is élvezi
Erőszakkal nem is hiszem hogy tudnám csinálni .
Úgy érzem mindent megteszek az enyhe buntetesert osszinten megbántam pszihoterapiara járok .
Tevőlegesen segítek a hatosagoknak.
És még a betegségem is alaposan kivizsgáltam.
Ennél többet nem tehetek hogy jovategyem.
Remélem ezt figyelembe veszik mennyire próbálom jóvátenni a dolgokat
Úristen, na most tudod, milyen mértékű belső düh fogott el? Bekapcsoltam a laptopot, mert onnan gyorsabban tudok válaszolni, mint dühtől remegő kézzel a telefonon! De legszívesebben szaladnék a Media Markt-ba MacBook-ért, mert az gyorsabb, mint az én régi Toshibám.
A beleegyezési korhatár 14 év, ha a másik fél 18 felett van, ez alatt a törvény szerint AKKOR IS SZEXUÁLIS ERŐSZAK bűntette valósul meg, ha ő beleegyezett. És 14 év felett pedig, ha bele is egyezett, SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS, minden esetben, mikor félelemből tette. Amikor NAGY RITKÁN úgy voltál vele együtt (ezt nem nevezném együttlétnek), hogy az nem valósított meg bűncselekményt, akkor is a manipulációd áldozata, amit SAJNOS nem kriminalizál a jog jelenleg, de erkölcsileg súlyosan elítélendő, az egyik legundorítóbb tett amit el lehet képzelni!
SEMMIFÉLE ilyen agressziókezelési problémával nem jár az autizmus, a meltdown roham NEM EZT JELENTI, csak te ezt se fogtad fel, akárcsak a kóros elmeállapot fogalmát.
És ennek kapcsán ismételten elmondanám: TE NEM VAGY AUTISTA! TE CSAK EGY ÖNMOSDATÓ PEDOFIL VAGY! De mindenki átlát a silány trükkjeiden. Hányingerem van tőled, fejezd be az autisták mocskolását és a gyerekek életének tönkretételét!
Nincs jó meg rossz pedofil, nincs különbség, akármit hazudozol!
Mi az, hogy "elvetetted a sulykot"???? A kapcsolati erőszak BŰNCSELEKMÉNY! Rettegésben tartottál egy ártatlan kislányt és a családját is kínoztad, mert írtad a másik kérdésnél, hogy ők kezdeményezték az eljárást. A szemük láttára bántottad a lányukat, és most elszakítottad őt tőlük, mert el kellett menekülnie MIATTAD!!!!
A dominancia léte egy viszonyban KIZÁRJA azt, hogy kapcsolatról beszélhessünk. Ez nem kapcsolat volt, hanem egy lidércnyomás, egy rémálom, bűncselekmények halmazata!
Mellesleg az általad áhított régi világban az ilyen súlyú bűnökért már rég felkoncoltak volna a főtéren. Örüljél a mai civilizációnak, mert így sajnos téged is megillet a tisztességes tárgyaláshoz való jog és a törvény előtti egyenlőség. SAJNOS!
Az ilyenek miatt mennek ügyésznek az emberek! Az ügyvédedet meg sajnálom, aki csakis azért vállalt, mert kirendeltként köteles erre.
GYILKOS VAGY!!!!!!
NEM BÁNTAD MEG! Megint hazudsz! Egész eddig azt írtad, hogy csak az enyhítés reményében jársz terápiára. Miért nem fogod fel, hogy nem fogsz tudni átverni minket? Mi értünk ezekhez a dolgokhoz! Ne nézz hülyének!
Vagy tudod mit? Így tovább az ügyész és a bíró előtt is! Körbe fognak röhögni.
246# milyen félelem? O is hozzam akart költözni.a gyerekünk meg nem azért tartotta meg mert megfenyegettem erőszakkal hanem csak azzal hogy lehet akor szakitunk ha elvetetti de ez bloff volt akor se szakítottam volna.
Teljesen félre érted az egészet ez egy sima kapcsolat volt férfi irányítással.tudom ezt szabad nőként nehéz elfogadni de nem olyan hatalmas bűn ez.
Szegregatumban durvább sztorik is vannak ha roma lennék persze senkit se zavarna
“Ennél többet nem tehetek hogy jovategyem.”
Nem tudod jóvátenni SOHA, SEMMIVEL! Mert mindörökre elvetted a gyerekkorát, a lányod anyjának és a képeken lévő gyerekeknek is! Hazugság, hogy megbántad, azt bántad meg, hogy lebuktál! Emiatt teszel te mindent, nem megbánásból.
Forr bennem a belső düh, mégse ártok senkinek. Veled ellentétben. Mert SEMMIFÉLE belső düh nem jogosít fel erre! Ne gyere az autizmussal, mert te nem vagy autista! És ha az lennél se erről szól a meltdown, ahogy leírtam már az előbb.
De, hatalmas, égbekiáltó, megbocsáthatatlan, rettenetes bűn! Nem lehet megérteni női aggyal, meg egészséges férfi aggyal sem, mert ez NEM KAPCSOLAT, akármit mondasz!
Teljesen irreleváns, te mindek tartod, magad ismerted be a kapcsolati erőszakot. ERŐSZAK, benne van a nevében! De persze ő biztos nem félt, én meg most jöttem a falvédőről, na persze.
Nem értettem félre én semmit, te vagy az, aki hazudozik, ráadásul folyamatosan ellentmondásba keveredsz.
Kislányként nem tudott felelősen dönteni arról, hogy hozzád akar-e költözni. Ez sem fogod fel??? Az szexuális erőszak pedig TÉNY, hogy fennállt minden alkalommal 14 éves kora előtt, ezen nincs mit vitatnod, nem vagy időutazó, hogy változtass rajta.
Nem érdekel, hogy mi zajlik a szegregátumokban, nem ebből kell kiindulni. És fejezd be a rasszista kijelentéseket is AZONNAL! Ne keverd ide a romákat! Már csak ez hiányzott, komolyan! Folyamatosan egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!