Szerintetek hibásak a szüleim hogy nem vették észre az asperger szindrómámat gyerekkoromban?
27 évesen 2 hónapja diagnosztizáltak már olyan szintű lett a problémám amivel foglalkoznom kellet és magamtól jöttem rá mi a gond amit utána pszihiaterem megerősített.
Egész addig valahogy kin szenvedések között de eleldegeltem kérdések nélkül.
Egész gyerekkorom egy antiszocialis szenvedés történet volt szüleim látták más vagyok mégis inkább úgy voltak vele boldoguljak ha tudok párszor eljutottam gyerek pszichológushoz a fura viselkedesem miatt de azok nem csináltak semmit csak szüleim nyugtattak.
Rengeteg fura dolgom volt amit szüleim láttak én biztos vagyok benne hogy sejtették mert nagyszuleim is gyanakodtak ilyesmire szuleim mégse jártak utána pedig főiskolát végzett nem buta szüleim vannak és a 2000 évek közepéről beszélünk amikor már volt ilyen hogy autizmus.
Rengeteg bennem a kétely sajnos mivel azt gondoltam normális vagyok sok olyan dolgot tettem ami nem volt normális és óriási bajba sodortam saját magam és mindez azért mert más vagyok.
Ha gyerekkorban kapok diagnózist lehet más lett volna az életem mindig ez jár a fejembe.
Igazságügyi szakértőn múlik mert ha azt mondja korlátozott a beszamitasi kepesegem lehet tárgyalásra is vinni az ügyet .
Most csak ügyészségi egyesegben bizhatok megadom a darnetes weboldal címét és hogy kitől kaptam a linket beismerés mellet ha kapok egy enyhe büntetést.
De jobb lenne koros elmealapot ténye mellet egyezkedni
Az a baj ha nincs egyeszseg és koros elmealapot 5 év a minimum büntetés ami alá nagyon nem mehet a bíró.
De ha azt akarják segítsek nekik muszaly lesz engedni valamennyit.
Koros elmealapot nélkül lehet csak ilyen 3 4 évre tudom levinni felfugesztett meg 2 évtől van
Nem “hiszem”, hogy azonnal megkapnád a diagnózist, hanem TUDOM. Ugyanis van a családban ügyész, akinek ez a munkája. Tudod, a magadfajta bűnözőket ismeri és tudja mi az ügymenet. Szokott mesélni egy-egy folyamatról.
A lényeg, hogy el kell fogadnod, hogy nem a véleményed számít, miszerint nem vagy beszámítható meg korlátozott vagy. Hanem az, hogy mit állapít meg a bíró.
Hiába egyezkednél, gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén nincs alkudozás. Felfüggesztettet egyetlen bíró sem fog adni, pláne a mostani botrányok után. Úgyhogy hiába nyegléskedsz meg fölényeskedsz itt. Pontosan tudják honnan szedted az anyagot, nekik egy webcím nem alku tárgya, ahogyan az sem, hogy kitől van. Megnyugodhatsz, régen tudják ezeket az információkat. Úgyhogy elfelejtheted itt a korlátlan enyhítést meg azt, hogy majd még te segítesz a nyomozóknak valami enyhítés reményében.
Megint álmodozol. Az ügyész nem köteles elfogadni a te egyezkedésre irányuló kérésedet. Azt bizonyára nem gondolod komolyan, hogy jelen politikai helyzetben létezik ügyész, aki egyezkedni kezdene tizenkét év alatti gyermek sérelmére elkövetett SANYARGATÓS gyermekpornográfia esetén.
Kizárt dolognak tartom, hogy kóros elmeállapotú lennél. Ha a korlátozottat esetleg megállapítanák, akkor felhívom a figyelmedet arra, hogy a törvény szövege feltételes módot használ, vagyis hiába állapítanák meg, korántsem biztos, hogy enyhítenek a büntetéseden. Már most készülj a letöltendőre azt javaslom.
Tudod mit? Remélem, hogy elhúzódik az eljárás 2026-ig, mert szerencsére egy gyáva féreg is vagy, nem csak pedofil. Szóval addig nem mersz újra bűnözni. És annál tovább húzódik a szenvedésed, mert minden perced szorongással telik az ítéletre várva.
A védekezésed atomjaira hullott szét, sőt szubatomi részecskékre. Ugyanez lesz az ügyésszel és a bíróval is. Nem sajnállak.
Pedig nem tudják honnan vannak az anyagok és csak akor fogják megtudni ha elmondom.
Atol mert pedofil bűn meg mindig lehet ügyészségi alku főleg ha tudok is valamit.
A súlyosabb bűnözők elfogása fontosabb ne feledd nálam 26 db találtak és 1 db sanyargatost!
Ne mondjátok hogy ez megér 5 év börtönt
Elmondom kitől kaptam O ismer olyanokat akiknel több ilyen anyag lehet.
Ugyanis kamu profilal velem is beszélgettek ezzek az emberek.
Egyikük nagy kepgyujtogeto azt megtudtam.
De én még a pedo tarsagba is kívülálló voltam senki nem gondolkodott így mint én .hogy gyermeket kell vállalni és husegben élni 1 lánnyal .
Mindegyik inkább ragadozó természetű minél több lányt megnézni és kész családalapítás nélkül.. őket csak a szex érdekli engem nem csak az hajtot.
Talán ez a kulombseg egy autista hetero pedofil
És egy neurotipikus hetero pedofil között?
Azért mondom hogy hetero mert a homo szexialis pedofilok megint kicsit mások egy olyan férfival is beszélgettem de az O igaz nevét se tudom.
Szóval értitek lehet pedofil vagyok de a pedofilok közül a legrendesebb párom is normális életet élhetett eltartottam anyagilag meg az elején érzelmileg is jól megvoltunk csak annyit vártam el hogy fogadjon szót semmi mást.
Én jobbnak érzem magam a sima ragadó természetu pedofilnal meg hűséges is voltam miután terhes lett a párom majd 4 évig
Nem kell relativizálgatni a rémtettedet, teljesen mindegy, hogy mások SZERINTED rosszabbak nálad. Az általad elkövetett bűncselekmények büntetési tétele 5-10 év, teljesen mindegy, hogy egymillió vagy egy db ilyen kép volt a gépeden. Ahogy a gyereknek is az volt, aki szerepelt a rajta.
Ismétlem, az ügyész nem köteles egyezkedni veled. Korántsem biztos, hogy érnek nekik ennyit az információid. A képek mögött bűnözői hálózatok állnak. Szóval simán benne lehet a pakliban, hogy ők vesznek kezelésbe, ha köpsz. Ettől is retteghetsz. Megtalálnak a börtönben, és azon kívül is.
A gyereked anyjával nem voltál meg jól, bűncselekmények egész sorát követted el a sérelmére, kezdve a szexuális erőszaktól (mivel nyilvánvaló, hogy 14 éves kora előtt is volt közöttetek szex, és csakis a szerencsének köszönheted, hogy ezzel nem buktál le) a szexuális kényszerítésen át a kapcsolati erőszakig és a zaklatásig. Életveszélyes fenyegetés is történt, ebben egészen biztos vagyok, hiába tagadod. ELMENEKÜLT tőled. Ennyire nagyon jól megvoltatok.
Semmivel nem vagy jobb mint a többi, ugyanolyan mocskos pedofil vagy, mint akárki más.
Nem, nem ér meg öt évet. Életfogytiglant érne. Az, hogy szerinted nem tudnak semmit, naív álmodozás. Pontosan tudnak mindent, de nem kötik az orrodra. Gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén SOHA nincs vádalku. SOHA. Nem mellesleg, ha nem mondod el, akkor csak saját magad alatt vágod a fát, emeled a büntetési kvótádat, mert akadályozod a nyomozást. Pláne, hogy tudomásod van más aktív pedofilokról, akik szintén bűnelkövetők. Állampolgári kötelességed lenne jelenteni őket, tehát ha tudomásod van ezekről az emberekről és eltitkolod, lesz ott más vádpont is, nem csak a gyermekpornográfia.
Nincs különbség autista pedofil meg sima pedofil közt. De mivel te nem vagy autista, felesleges ezen filozofálgatnod.
Nem “lehet” hogy pedofil vagy. Az vagy, ez tény. Nem vagy a fajtád legrendesebbje sem, mert mindannyian ugyanolyan rohadt bűnözők vagytok kivétel nélkül. Az meg, hogy hűségnek akarod eladni azt, hogy magad mellett tartottad szegény megfélemlített kislányt és teherbe ejtetted, majd szülésre kényszerítetted, egyszerűen gusztustalan és gyomorforgató.
Fogadjon szót a cellatársad, amikor felbujtjàk ellened..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!