Szerintetek hibásak a szüleim hogy nem vették észre az asperger szindrómámat gyerekkoromban?
27 évesen 2 hónapja diagnosztizáltak már olyan szintű lett a problémám amivel foglalkoznom kellet és magamtól jöttem rá mi a gond amit utána pszihiaterem megerősített.
Egész addig valahogy kin szenvedések között de eleldegeltem kérdések nélkül.
Egész gyerekkorom egy antiszocialis szenvedés történet volt szüleim látták más vagyok mégis inkább úgy voltak vele boldoguljak ha tudok párszor eljutottam gyerek pszichológushoz a fura viselkedesem miatt de azok nem csináltak semmit csak szüleim nyugtattak.
Rengeteg fura dolgom volt amit szüleim láttak én biztos vagyok benne hogy sejtették mert nagyszuleim is gyanakodtak ilyesmire szuleim mégse jártak utána pedig főiskolát végzett nem buta szüleim vannak és a 2000 évek közepéről beszélünk amikor már volt ilyen hogy autizmus.
Rengeteg bennem a kétely sajnos mivel azt gondoltam normális vagyok sok olyan dolgot tettem ami nem volt normális és óriási bajba sodortam saját magam és mindez azért mert más vagyok.
Ha gyerekkorban kapok diagnózist lehet más lett volna az életem mindig ez jár a fejembe.
#1149 hát pont ez az hogy minden más esetben igen de a gyermekpornográfia esetén szimplán kiirtam itt ezzen az oldalon hogy néztem ilyet meg hogy nézek ( mármint akor)és hogy ez nem bűn mert nézni legális úgy veszekedtem akkor is mint most veletek.
Tényleg nemtudtam hogy a nézni az jogi szempontból birtoklás ami ugyebár bűntény.
Mert ugyebár a "valóság ertelmezesem eltér a megszokottól"
Ha tudtam volna hogy bűn nem írom ki főleg nem nyíltan és sose tudtak volna ellenem semmit bizonyítani.
Azért mondom és mondja az ügyvédem is hogy ebben az 1 vonatkozásban van rá lehetőség hogy fent al a kóros elme alapot.
“a valóság észlelés zavaraval együtt járó kóros pszichés elváltozás nem mutatható ki.”
Így folytatódik az idézett mondat.
A törvény nem ismerete nem mentesít, a kóros elmeállapot nem azt jelenti, hogy nem tudtad, hogy bűncselekmény.
Mivel tisztában voltál azzal, hogy a képek megvásárlása bűncselekmény, és azzal is, hogy miért, tudtad, hogy a tartalom jogellenes. Pontosan azért nem vetted meg, hanem “csak” nézegetted, mert azt hitted, hogy így kijátszhatod a törvényt. Ez éppen azt támasztja alá, hogy tiszta tudattal (sőt, előre tervezetten) követted el a tettedet. Az ügyvéded csak egy nagyon halvány reménnyel számol, mely gyakorlatilag elhanyagolható. Neki sajnos nyilván az a feladata az eljárás során, hogy téged védjen. Nem jószántából teszi, hanem mert kirendeltként kötelessége. Gondolom alig várja, hogy túl legyen rajta.
#1152 ez nem a törvény kijátszására törekvés hanem pont az hogy be akartam tartani a törvényt a pornográfia tekintetében .. ugyan úgy mint most amit akaratomon kívül akor nem sikerült.
Ha tanultál jogot tudod hogy ezzel már lehet kezdeni valamit főleg egy olyan esetben mint nálam ahol sok mentális probléma van és ennek következtében eltér a valóság érzekelesem a normálistól.
Itt is pont erről van szó nem nagy dolog de elég hogy tévedésbe vigyen jogi szempontból elég lehet szigorúan a gyermekpornográfia tekintetében ami ugye az egyetlen vádpont.
Talán jobb is hogy így alakult ahogy most olvasgatom tegnap is lecsuktak egy srácot hogy 24 évesen 12 13 évekkel kezdet ki összesen 3 al és előzetesbe koldtek,elég keménynek találom ezért úgy hogy önként voltak vele a csajok de mindegy.
Úgy látszik hiába az 1-5 év közti buntetes mégis szigorúbban kezelik ezt.
Én erre maskep tekintek de mindegy végülis abban lehet igazatok van hogy ilyen esetben a mostani alapotomban se lenne kóros elme alapot .
De a pornográfia vonalon majd meglátjuk szerintem mindenkep hissz úgy követtem el rosszat hogy nemtudtam róla és nem titkoltam.. ez teljesíti a ti kriteriumaitok is majd meglátjukmi lesz.
"De a pornográfia vonalon majd meglátjuk szerintem mindenkep hissz úgy követtem el rosszat hogy nemtudtam róla és nem titkoltam"
Mert nem ismerted a törvényt erre vonatkozólag. Ennek nem a valóságészleléshez van köze, hanem a tájékozottsághoz, nagyon nem ugyanaz.
Mivel tanultam jogot, pontosan tudom, hogy ügyészként vagy bíróként mit kezdenék a harmatgyenge próbálkozásoddal.
Azért hirdetted, mert nem tudtad, hogy bűncselekmény a megtekintésnek ez a módja, nem azért, mert nem tudtad, hogy a tartalom társadalomra veszélyes és bűnös. Sőt, pontosan tudtad, mivel azzal tisztában voltál, hogy a birtoklás bűncselekmény. Tudtad, hogy az, ami a képeken látható, üldözendő. Ezt nem fogod fel. A kóros elmeállapot nem azt jelenti, hogy nem tudtad, hogy bűncselekmény, amit teszel.
Az ügyvéded végzi a dolgát, próbálkozik, mert ez a feladata. De ő is tudja, hogy hülyeség az egész, és az esélyed megúszni a nullához konvergál.
#1154 a szakvélemény szerint az értelmi képességem gyenge a figyelmi és a koncentrációs zavaraim miatt .
Ez együttesen a féktelen szexuális vággyal ami szorongást okoz számomra és a megszokottol eltérő valóság ertelmezesel elég szerintem mint ok erre a cselekményre.
A jog csak nem bűntett olyan dologért amiről nemtudtam hogy bun.
Az adott cselekmény vonatkozásában kell vizsgálni elvileg mindent.
Talán jobb is hogy ez a vad mert így egyrészt azért rá lettem kényszerítve hogy foglalkozak a mentális gondjaimmal másik meg hogy nem fogom így újrakezdeni egy másik hátrányos helyzetű fiatal lánnyal a tartós kapcsolataim.
Eljárás előtt elege ismerkedtem lett is volna egy 14 éves lány de abból idővel valóban újabb gond lett volna úgyhogy azóta nem is próbálkozom.
Diagnózis óta meg amúgy is más a prioritás.
Mondjuk úgy javuló/gyógyuló útra léptem.
Talán ez a sors kíváncsi leszek mit tartogat remélem egy felmentést vagy egy felfugesztett büntetést kóros mentális alapottal de majd meglátjuk.
#1155 szerintem a pedofília most se káros a társadalomra de ez nyilván az én szubjektív politikai véleményem nem releváns..
Az a lényeg jogi szempontból tisztában voltam e cselekmenyem következményeivel.
Csak egy bajom van annyira flusztral az a fajta kollektív társadalmi gyűlölet ami bennetek van a pedofilok ellen persze a különös kegyetlenséggel elkovetett gyerekgyilkos bűne elévül de ugye a pedofil bűnök nem .. szerintem tudjátok melyik mostani ügyről beszélek.
A pedofilnak nem jár kegyelem nem jár feltételes szabadlábra helyezés de ha "csak" egy gyereket megolsz jár? hol az igazság ??
Az ilyen politikailag motivált dolgoktól radikalizalodik az ember,ez a kollektív gyűlölet bennem egyfajta radikalizaciot inditt ezért is muszaly kifejtenem véleményem mert bele örülnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!