Mit gondoltok az idős szülők gondozásáról? Kötelesség vagy önmagunk megvédése?
Mikor számít idősnek a szülő? Akut eseteket megértek,mikor segítségre van szükségük és jó kapcsolat van a szülő és felnőtt gyermek között. Szerintem alapvetően nem fordul meg normális viszonynal az hogy nem akarnak gondoskodni a szülőrol.
Húszas éveim elején anyám kötött velem egy ajándékozási szerződést a házzal kapcsolatban (akkor nem tudtam mire megy ki a játék) Két féltestvérem anyánkat messziről kerüli, mert évek óta nem tartják a kapcsolatot. Anyám elmondása szerint nem akarja, hogy mi ezen veszekedjunk. Amúgy szó sem lenne erről. Így egy indok volt, hogy rám írja az ő részét. Amúgy is folyamat terror volt az életem. Nem véletlen hogy a testvéreim is lekoccoltak. Majd már mikor a kapcsolatomat állandóan azzal nyomasztotta, hogy mikor ujitjuk fel a házat, ha már majd egyszer oda költözünk. akkor benyögte,hogy a szerződés is azért volt, hogy az örökség fejében rendezzem őket és nekem ez a dolgom. Folyamatosan kaptak pénzt így is. Mikor már odáig ment a nyomása, megkérdeztem, hogy miért szült meg, ha ennyire utál, az mondta mert apámnak első gyereke voltam.. Akkor azt mondtam, hogy befejeztem önmagam ámitasat. Mikor műtéte volt ott voltam, 2 hétig normális volt majd kezdődött elölről minden.. szerintem nem kell bemutatni egy ilyen szülő viselkedését. Apám is most kezdett el vakarozni, mert neki is az volt a terve hogy oda építkezzunk. (Amúgy egyszerű vályog parasztházrol van szó)Megmondtam neki hogy nem. Amúgy is utána ha én nem mentem , ők engem nem kerestek. Most kezdett el apám is néha de csak azért mert rájött hogy nincs senki akihez fordulhat ha baj van. Ő is bántalmazó volt a maga módján, mert egyszer nem állította le anyámat mikor bántalmazott. Akár fizikálisan vagy érzelmileg.
Ezek után még ezt hogy lehetne szívvel vagy kötelességbol csinálni? Majdnem rament a házasságom. Még üzletnek se tudom tekinteni mert megbetegedtem miattuk...
Mikor bedobta az ötletet anyám még akkor dolgozott, most korkedvezménnyel nyugdíjas. Apám még dolgozik. Nem gondolnám hogy pénz szűkeben lennének hisz ha beszélünk mindig mondják mire költöttek...
Szánalmasnak tartom hogy még így próbálják az utolsó bőrt is elhúzni rólam. Nekem nem kell az egész hercehurca, írják másra adják el... Én és a családom boldogsága többet ér mint hogy szét zilalja ismét az életem.
Mivan?
Az ajándékozási szerződésben kötelezettséget vállaltál a gondozásra?
Ilyen létezik?
Vagy nem olvastad el, hogy mit írtál alá?
Szerintem te egyszerűen buta vagy és a hasonló intellektuális kihivásokkal küzdő anyádék terrorizálnak a semmivel.
#11 !
Nem vállaltam én erre semmilyen szerződéses irasos kötelezettséget. Ez kimondatlan volt még akkor. Csak utána vágta anyám szóban hozzám, hogy engem apám miatt szült meg és hogy nekem az a kötelezettségem, hogy őt (őket) rendezzem. Mert ezért is íratta rám, az ő részét. Itt csak anyám mondta így ki.
Én gondoztam apámmal közösen nagyszülőt.
Miután VÉGRE otthonba került megmondtam apámnak, hogy ezt én még egyszer nem.
Felejtse el.
Mindketten tönkrementünk benne, pedig "csak" 3,5 évről volt szó, de egy demens idős, magas erős emberről.
Aki mivel demens, ellenkezett is, és sorolhatnám.
Ha apámnál előjön valami hasonló vagy szervi probléma, szépen keresünk ápoló szolgálatot, de nem adom fel az életem, a munkám és teszem tönkre magam még egyszer.
Ha a szerződésben az ingatlan átadása nincs semmilyen feltételhez kötve, akkor teljesen mindegy, mit vizionál bele anyád, nincsen ilyen kötelességed.
De ha ez igaz, akkor te olyan típus vagy, akit könnyen lehet befolyásolni és irányítani, és tökmindegy, mi mit mondunk, úgy fogsz tenni, ahogy anyád mondja, mert félsz tőle és elhiszed a hülyeségeket, amit mond.
Alapvetően természetesnek kellene lennie, hogy a szüleiről gondoskodjon, és nem vagyonért vagy fizetségért cserébe, hanem mert a saját szülőnk, szóval...
De... Ja de... Nyilván ha az a szülő nem szeretett gyerekként, már alakul a helyzet... Ez családonként annyira egyedi, hogy.... Kár is beleszólni kívülállóként....
Pláne hogy csak a te szemszögedből látjuk.
Én csak erőt, kitartãst, és józan eszét kívànok, hogy úgy dönts, amit később nem bànsz meg!
12.
Ja, hogy így!
Nincs neked semmilyen kötelezettséged a lelketlen zsaroló anyáddal, de a sunyi apáddal szemben sem.
A kecót meg lelkiismeret furdalás nélkül tedd pénzzé, az eddig elszenvedett sérelmek okán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!