Vannak itt anyukák, nővérek? Tudnátok nekem segíteni? Nálunk nagyon rám hárul, a nevelés, meg a tesóim gondozása, és néha úgy érzem rosszul csinálom, de nincs akitől tanácsot kérhetnék 18L

Kedvesem, nem a te felelősséged felnevelni a testvéreidet, amikor még te is gyermek vagy!

Én csak azt tudom tanácsolni, hogy ülj le velük és mond el, hogy nem vállalod tovább. Tök mindegy mit mondanak erre, a lényeg, hogy tényleg ne csináld. Az ő feladatuk.

Nem neked csinálták őket, hanem maguknak. Elhiszem, hogy szereted őket és jót akarsz, de neked még most kellene élni.

Én a két öcsémet neveltem több, mint 10 éveig, mert apu folyton dolgozott, hogy meglegyen minden szükséges (lakáshitel, kajára pénz, ruhára pénz, stb.), anyu pedig tartós beteg volt, mentálisan. Szülői feladatokat képtelen volt ellátni, igazából bármit képtelen volt ellátni. Lehet mondani, nem a te dolgod, de ha nem akarod, hogy tesód egy neveleteln kis izé legyen, és a szülők nem hajlandóak tenni érte, csak rád marad.

Ha tanácsot szeretnél, írj nyugodtan privátot, ha tudok, segítek.

Én a két öcsémmel az orvoshoz rohangálástól, szülőire rohangáláson át, a közös tanulásig, egyebekig mindenen átmentem.

Én 14 éves korom óta "neveltem" az öcsémet, mert anyámék csak megcsinálni tudták.

20 évesen leléptem a francba, oldják meg.

Keress munkát, menj koliba távoli egyetemre, de amíg otthon élsz neked kell gondozni őket, ha tetszik, ha nem, mert ez feléd az elvárás a szüleid részéről.

Ez van. Csak te változtathatsz meló, egyetem > költözés otthonról

Mi mondhatjuk, hogy "nem a te dolgod" - a szüleid szerint meg igen.

#Katona Dius

Neked minden elismerésem, vannak kivételes helyzetek, amikor nincs más választás. De a kérdező helyzetében van két felnőtt, akik fizikálisan egészségesek.

Szerintem nem helyes normalizálni azt, ha a gyereknek kell felnőttként viselkedni. Miért akarnánk neki ugyan azt a sorsot, amit mi végig nyomtunk? Szeretem a testvéreimet, de ha tehetném és visszamehetnék az időbe, nem vállalnám. A mai napig alkalmatlannak találom a szüleimet erre a szerepre, ezért se sincs közük a jelenlegi életemhez, ahogy az unokáikhoz sem lesz. 19-20 évesen otthagytam őket, ami életem legjobb döntése volt. A mai napig nyoma van annak, hogy én voltam számon kérve anyám kötelesség mulasztásai miatt. Szóval ne helyeseljük vagy bátorítsunk erre egy gyereket se.

32/N

Nem mondom, hogy normális, amit tennünk kellett, vagy hogy neki is ezeket meg kell tennie. Csak azért írtam, hogy nemminden esetben van választás. Én ugyanúgy vállalnám, szeretem tesóimat, mai napig nagyon szoros a kapcsolatunk, talán a gyerekkorunk miatt is.

Nálam annyi hatása lett a dolognak, hogy nincs kedvem gyermeket vállalni. Nincs kedvem újra kezdeni az egészet, és van bennem egy félelem, hogy hasonlóan rossz szülő lennék, mint anyám.

Szintén 32 vagyok.

#Dius :)

Aki rossz szülő, vagy az lenne, annak nem fordul meg a fejében, hogy az vagy az lesz :)

Nekem például édesapám a példaképem. Nekem ő volt a SZÜLŐ, így nagybetűvel. Rengeteget dolgoztt, hogy 3 gyermeket el tudjon tartani, plusz anyámat, aki semmit nem csinált otthon. Volt, hogy 18 órákat dolgozott napokig. Soha egy szóval nem panaszkodott, hogy neki milyen nehéz. Volt nem egyszer, hogy este 10-kor hazaesett, 11-kor lefeküdt, 1-kor már hívták is, hogy menni kell.

Minden nap, ha emberi időben ért haza (értsd: 8-körül) és már kopogott a szeme az éhségtől és dögfáradt volt, mindig bejött hozzánk, megkérdezte milyen volt a napunk, sok volt-e a tanulni való, értettünk-e mindent, segítsen-e valamelyik tantárgyban?

És bár nem volt sok ideje foglalkozni velük, sokszor inkább abból a nagyon kevés alvásidejéből is áldozott, csak hogy kicsit velünk is lehessen.

Tesóim miatt is tettem, amit, de apunak is le akartam venni a válláról, amit csak tudtam.

És igazad van, Nincstovább, lehet rosszul gondolom. De sok mindenben annyira hasonlítok anyura sajnos, hogy mindig ott a félsz bennem, hogy ezügyben is. Plusz (önzőség, tudom), de nincs kedvem újra kezdeni az egészet.