Tényleg nincs igazam?

Ikerek vagyunk tesómmal, de sajnos őt valamiért sokkal jobban szeretik a szüleink. Mindig kivételeznek vele, ezt már megszoktam, de kezd nagyon elegem lenni. Nem soká szülinapunk lesz és azt kérte, hogy elkezdhesse a jogsit, ezzel nincs is baj, nem sajnálom tőle vagy ilyesmi, de ezzel szemben én azt kértem, hogy akkor fizessenek bele a nyaralásomba. Diákmunkával össze tudnám szedni a költőpénzt, de annyit nem tudok dolgozni, hogy magát az utat is kifizessem. A jogsira egyből igent mondtak tesómnak, mert az hasznos, de az én kérésemre élből nemet mondtak. Szerintük én csak herdálni tudom a pénzt. Mondtam, hogy akkor belevágnék én is a vezetésbe, erre jajj, hát majd, ha tesómnak meglesz, mert nem tudják párhuzamosan fizetni a kettőt. Diákmunkázunk egyébként, nem kérek már kb.egy éve semmire pénzt, tesómnak meg a campus bérletet is fizették (50ezer), de mégis én kapom meg, hogy herdálnám a pénzt, mert nyaralni akarok menni a barátaimmal.

Lassan ott tartok, hogy nem nyaralásra, hanem albira kezdek el gyűjteni, mert elegem van az igazságtalanságból. Nem tudom mi az oka, de tesómat sokkal jobban szeretik, mindent megkap, amit csak kiejt a száján, agyon van dicsérve, én meg csak a rosszat kapom. Észrevettem, hogy neki táplálják az önbizalmát, folyton mondják milyen helyes, imádják a lányok (amúgy nem😅), nekem meg beszólogatnak a súlyomra, hogyan áll a hajam, milyen ruhákat veszek fel stb. Sokat vagyok szomorú, rosszkedvű emiatt. Ha szóba merem hozni, hogy tesómmal máshogy bánnak, mint velem fel vannak háborodva, de nincs igazam? Most nem is a pénzről vagy az anyagi dolgokról van szó, hanem inkább arról, hogy Őt szívből szeretik, rám meg már kiskorom óta olyan, mintha neheztelnének vagy nem tudom. Sokszor úgy érzem, hogy tesóm sokkal sikeresebb már most is, mint én és szerintem ez a nevelésünk miatt van így. Ő sportol, sok barátja van, mindenki kedveli én pedig nagyon introvertált vagyok, évek óta ugyanazzal a 4 lánnyal barátkozom, mert nem tudok megnyílni másoknak stb. Még a hobbim is olyan, amit itthon, egyedül csinálok, mert nem igazán szeretek emberek közé menni pl.edzőterembe vagy valami.

Szerintetek nincs abban igazam, hogy a szüleim miatt is lehetek önbizalomhiányos? Nagyon szeretem tesómat, de bánt, hogy vele teljesen máshogy bánnak. Van rajtam némi felesleg, mindig azt hiszem, ha vékony és szép lennék talán jobban elfogadnának anyáék vagy erősebb lenne a szeretetük irántam, aztán eszembe jut, hogy régen is így viselkedtek mikor még vékony voltam. Szerintetek erre mi lehet a megoldás? Itt most nem az anyagi rész a lényeg, azt csak azért írtam le, hogy érthető legyen mi a probléma nálunk.

Köszi előre is a válaszokat.