Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogosan haragudott meg rám...

Jogosan haragudott meg rám ezért anyukám?

Figyelt kérdés

Vettem 3 virágot, egyet anyukámnak, mamámnak és apukám feleségének is. Utóbbin akadt ki teljesen anyukám. Tavaly is adtam neki meg szerintem már azelőtt is, csak arról nem tudott, de mostanában egész jól kijöttek, így "felmertem vállalni". Nem tartom persze az anyukámnak, de évek óta apuval van, sokat is vagyok náluk és nagyjából úgy tisztelem, mint a szüleimet. Ha ott vagyok főz rám is, takarít, kimossa a ruháimat, meghallgat, ha rossz az idő és anyáék nem érnek rá értem jön a suliba stb. Olyan Ő is, mint egy szülő. Miért baj, ha egy ilyen kis gesztussal meghalálom, hogy törődik velem? Anyukám elég érzékeny, sokáig a nevét sem mondhattam ki itthon, mert egyből lekiabált/sírt miatta, de az utóbbi időben egész sokat beszélgettek meg mondta anya is, hogy örül neki, hogy jól bánik velem, erre most egy ilyen kis apróság miatt megint megy a vita, mert hát, hogy gondolom, hogy ezen a napon őt is köszöntöm. Pedig direkt figyeltem, hogy anyukámnak szép, különleges virágot vettem, mostahaanyukámnak meg egy egyszerű kis cserepeset 600ft-ért, hogy lássa anyu is, hogy azért nem egyszinten vannak nálam, de ez a része nem igazán érdekli.

Szerintetek hibáztam? Mert igazából virág ide vagy oda, akkor is szeretem a mostohaanyámat, ha nem veszek neki semmit, miért baj, ha ezt egy aprósággal ki is fejezem? Tudom nem kellett volna idén sem anyának mondani, de nem akartam titkolózni meg azt hittem már jobb a helyzet.


máj. 5. 10:25
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
95%
Nem tettél semmi rosszat. Anyád még nem lépett túl a váláson. Lehet soha nem is fog. Nincs neki senkije? Össze kellene ismerkednie valakivel, akkor talán a hozzáállása is javulna mostohaanyád felé.
máj. 5. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 A kérdező kommentje:
Van anyának is kapcsolata, nem élnek együtt, de szerintem jól megvannak. Anyukám ilyen hiperérzékeny, hogy az is baj, hogy pl.a barátom anyukájával töltöttem fel képet instára. Valamiért azt gondolja, hogy azzal, hogy szeretem a mostahaanyámat meg a barátom anyukáját neki kevesebb szeretet jut vagy nem tudom. Jó a kapcsolatunk, de ez a része nekem kicsit fura.
máj. 5. 10:34
 3/23 anonim ***** válasza:
90%
Mondd el neki, hogy nem szereted őt kevésbé azért, mert mások is helyet kapnak az életedben. Ha nem érti meg, így járt, nem tehetsz semmit ellene.Akkor ne foglalkozz az érzékenységével. Egyébként ez érzelmi manipuláció a részéről.
máj. 5. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
15%
Miért lenne a "mostohaanyucid" mikor nem is nevelt egy percig sem,csak jópofizik mikor nála vagy - apád kedvéért?
máj. 5. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
83%
4 takarodj innen a vérbe. A saját anyja semmibe nézi és szereti a mostoha anyját. Vagy te is egy megkeseredett ex feleség vagy?
máj. 5. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
8%

Miért nézné semmibe?

Miért lenne a "mostohaanyja"?

máj. 5. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
13%
5, Te meg egy kétségbeesett jelenlegi feleség vagy aki a palija kölykét befolyásolva szeretné magának biztosítani a kolbászt?
máj. 5. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
91%
Semmi rosszat nem tettél.
máj. 5. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
11%
Nekem nagyon fájna, ha a gyerekem rajtam kívűl mást is az anyjaként szeretne.
máj. 5. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
18%
Anyukádnak kifejezhetnéd máshogy, hogy ő fontosabb, pl. neki ne csak anyák napján, ünnepekkor vegyél ajándékokat, hanem máskor is (itt nyilván nem arra gondolok, hogy minden héten vegyél neki egy karácsonyra is elegendő ajándékot, csak mondjuk hónaponta egyszer egy csokor virágot, vagy egy tábla csokit, vagy ha van hobbija, ahhoz kellékeket, stb)
máj. 5. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!