Miért nem tudják elfogadni a szüleim a személyiségemet?

Valószínűleg olyan műtéteket akarsz, aminek semmi értelme. Volt egy ilyen férfi kollégám, mar azon kiakadtunk, ahogy sorolta, mit akar magán "megcsináltatni".

Végül két plasztikai sebésznel is járt és mind a kettő elzavarta, nem vállalták, azt mondták, menjen pszichológushoz. El is ment.

Szóval jó lenne ha reálisan gondolkodnal, gondolom a szüleid ezt szeretnék.

Azt, hogy nem akarsz párt 22 évesen, az ebben a korban teljesen normális azoknál akiknek nincs is.

Majd ha lesz egy elba..ott műtéted amit helyre se tudnak hozni, majd akkor fröcsögjél itt meg anyádéknak.

Azt hiszed hogy az az akarat erő amit te csinálsz, hát nem az.

Te pusztán egy buta agresszív, önfejű, akaratos kis hisztis pic.a vagy.

De ez a kérdésnek álcázott fröcsögéseddel csak elszeparálod magad a többi értelmes embertől.

Rettentően antipatikus vagy a szememben... egy hisztis kislány, akinek fogalma nincs az életről, nicsenek konkrét céljai, de szerinte mindenki más okoskodik.

Az nem okoskodás, hogy a szüleid próbálják felnyitni a szemed és kiragadni a kis álomvilágodból, hanem normális dolog.

Az én szüleim valóban mindenről megpróbáltak lebeszélni úgy, hogy volt normális munkám, rendes életem, céljaim, amiket rövid időn belül megvalósítottam, csak nekik semmi nem tetszett, amit csinálok - máig.

A te szüleid próbálnak észhez téríteni.

Én megértelek kérdező, nagyon hasonló helyzetben voltam sokáig, és leszek is még biztos. Elég frusztráló tud lenni, amikor az ember már alig tud miről beszélni a szüleivel, mert mindenből csak vita van, viszont az sem megoldás, ha az ember kerüli a “problémás” témákat, mert akkor az a vita tárgya, hogy kizárod őket az életedből. Kicsit ezzel együtt megértem a szüleimet is, mert tény és való, hogy mindig is szinte abszurd módon lehetetlen célokat tűztem ki magamnak, de az idő egyetlen kivételtől eltekintve mindig engem igazolt. Most sínen van az életem, ezt a szüleim is látják, így lenyugodtak a kedélyek. Sőt, több elért célommal kapcsolatban már beismerték, hogy nekem volt igazam, és büszkék rám, hogy nem hagytam magam teledumálni. Ezzel együtt egy szülő soha nem fogja abbahagyni az aggódást, így semmi kétségem sincs afelől, hogy ha újabb “abszurd” céllal rukkolok elő, megint ugyanaz lesz a reakció, mint régen. :D

Szóval annyit tudok tanácsolni, hogy légy türelmes. A szülők első sorban azt szeretnék látni, hogy a gyerekük biztonságban van és elégedett az életével, anyagilag, munkaügyileg, magánéletileg, stb. 22 évesen még nagyon az elején állsz mindennek, természetes, hogy a saját tapasztalataikat akarják rád erőltetni. Ha bizonyítod, hogy jó úton haladsz, egyre egyszerűbb lesz majd a szüleiddel is dűlőre jutni, de ehhez idő kell.

Annyi tanácsot azért fogadj el, hogy mindig mérlegeld a céltudatosságod “intenzitását”. Én sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy túl vehemensen és gyorsan követtem egy-egy célt, és bár elértem amit akartam, annyira kifáradtam/kiégtem a “harcba”, hogy utána az akadályozott a további teendőimben, és ez nem egyszer nagyon kellemetlen szituációkat eredményezett. Szépen lassan haladj, akkor nem égsz ki.

39F