Mi enyhíti a feszültséget?

Anyám és nagyanyám mai napig csak kínlódnak egymással. Régi gyerrkkori sérelmek, plusz mint a tűz es a víz olyanok. Mama beszólogatós, kissé egyszerű fajta, anyám nagyon lobbanékony, mindig igaza van..

Feszkós volt egy csomó családi esemény, engem is felidegelt az egész, mert kb trnyleg szikrázott a levegő..egyikük sem tud változni plusz régi sebeket hurcolnak. Mama most anyura van utalva, ami nem tetszik neki, mondig is a néhai masik gyerekét szerette jobban. Anyamnak meg teher de csinálja. Igazából azt sem értrm ha mama panaszkodik hogy anyám minek hívta át ebédre, anyám panaszkodik hogy mama csak idegeli ha itt van akkor mi a retkes lópikulának megy ez az egesz műsor hogy legyenek egymás s.ggebe..bocsanat csak kikivánkozott...szoval hogy válaszoljak valoszínű semmi. Max ha mindenki magába nézne jó mélyen ...talán..

Én akkor békültem meg ezzel, mikor rájöttem, hogy már egy ideje nem igénylem az anyai behatását az életembe. Pszichológus segített rajönni, hogy független felnőttként időnként elviselhető, de ha anyai elvárásokat támasztok felé, állandóan csalódni fogok.

Amikor gyerekem született, akkor megegyeztem vele, hogy felnőttem, ezután nagymamaként szívesen látom az életünkben aktívabban is, de más szerepkörben nem igénylem. Megértette, remekül működik. Már sokat beszélünk és megvan a tisztelet egymás felé.

Nálunk otthon anyummal a távolság segített, és az alkalmi kapcsolattartás.

Nagyon szeretjük egymást, viszont annyira eltérő a személyiségünk, hogy nehezen vagyunk meg hosszabban egy fedél alatt. Természetre nagynénémre hajazok valamiért.

El kellett ezt a tényt fogadni, és utána már mindkettőnknek sokkal egyszerűbb volt, mert nem volt harag közöttünk, csak a felismerés és annak tudatosítása.

Adok neki egy egy nagy ölelést, mikor már érzem, hogy sok lesz, mondom neki, hogy nagyon szeretem, és jelzem, hogy most nekem mennem kell, és keresem hamarosan. :)