Anyám toxikus személyiségű? Hogyan állnátok egy ilyen kapcsolathoz?

Gyerekként azt hittem, hogy az ilyen viselkedés a normális és minden szülő ilyen. Most ahogy felnőttem és egyre több pszichológiai könyvet olvasok, jövök rá, hogy miért nem tudtam soha kijönni anyámmal.

Gyerekkoromból nem sok mindenre emlékszem, de az megmaradt, hogy tele volt hullámvölgyekkel, néha éreztem a szeretet, másik percben már kiabálást kaptam és csak akkor voltam jó kislány ha mindent az elvárások szerint csináltam. Ha valamit nem akartam, vagy elhibáztam, jött a leszidás, ilyen olyan jelzők. Következő percben már jött ölelni. Az egész személyisége ilyen, sosem lehet tudni mikor lesz jó passzban vagy éppen idegállapotban. Emlékszem, mindig izgultam, hogy amikor haza jön vajon mibe fog bele kötni, egyszer ki takarítottam az egész házat, vártam büszkén, majd mikor megjött megszólta, hogy a függöny 10 centivel el van mozdulva a helyéről. Ami még megmaradt, hogy egyszer azt mondtak a barátnőim, többet nem jönnek hozzám, mert félnek anyámtól. Ez ütött legjobban. Ha jöttek is hozzám, gyakran előttük is kiabált velem és osztogatta a feladatokat amiket rögvest kellett megcsinálnom.Nem volt gyerekszobám, tini koromban költözhettem be az egyik szobába, de kb 2 polc lehetett az enyém, máshoz nem nyúlhattam. Ahogy egyre nagyobb lettem gyakoriak lettek a veszekedések is, mert szinte sosem dönthettem én, mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarja. Csak az egyetemen jöttem rá, hogy nincs a kezemben az irányítás és változtatnom kell, lett párom, jelenleg külföldi munkákat vállalunk, de így is pár havonta haza jövünk 2-3 hétre amikor itt vagyunk nálunk és ilyenkor úgy érzem az egész energiám leszívódik. Próbáltam legalább felnőttként normális kapcsolatot kialakítani vele, de úgy érzem lehetetlen. Olyanokat mond, hogy nagyon hiányzok neki, alig várja, hogy hazajöjjünk, mindig vár kajával, aztán fél óra után kezdődik újra a kötekedés. Sokszor kelt bűntudatot, pl ebédeltünk anyósomnál és erre képes volt megsértődni, mert hogy ő készült, ezek szerint hiába(nem szólt előre) vagy ami kiborított, hogy a szomszédban lakó barátainknàl szilvesztereztünk, éjfélkor kimentünk anyumèkkal is a szokásos tűzijátékra, aztán sétáltunk nagyiékig ahol az összesen koccintottunk, majd vissza mentünk a barátokhoz. Újév reggelén leb**ott hogy annyira se voltam képes, hogy itthon újra koccintsak vele, annyira se tartom( együtt voltunk a tűzijátékon és nagyinál, de szerinte be kellett volna jöjjek külön koccintani itthon) ami szerintem abszurd, de sikerült jól elrontania a kedvem. Sokszor zsörtölődik ilyesmivel, pl hív magával vásárolni és épp nincs kedvem, újra megsértődik, aztán nem szól hozzám egy darabig. Ami még furcsa nekem, hogy nagyon gyakran bosszankodik, pl leesik valami a konyhában hallom, ahogy hangosan elkezd káromkodni, vagy a macska épp láb alatt van, azt is képes 10 percig szidni. Viszont mióta felnőtt vagyok és normális jövőképem van, a jó pillanataiban dicsérget, gyakran jön, hogy pusziljon, öleljen, már-már túl gyerekesen, pl orromat vagy nyakamat is puszilná amitől szó szerint kiráz a hideg. Sokszor leállítom ilyenkor, amit persze rossz néven vesz, “gyerekem vagy, akkor is megpuszillak ha nem akarod” , “megbánod te, majd jönnél ha nem lesz kihez” Persze ilyenkor bűntudatom lesz, arra gondolok, hogy ő szeret én meg negatívan érzek felè és èn rossz vagyok. Egyszerűen nem tudom hogy kezeljem vele a kapcsolatot, lehetetetlennek látom és a nyomasztó, lehúzó érzésekkel sem tudok mit kezdeni. 26 n