Szülők toxikus kapcsolatban, mit kéne tennem anyu érdekében?

28 éves vagyok és a szülemtől 1 háznyira élek, úgyhogy kb. napi szinten találkozom velük.

Ez a toxikus kapcsolat visszagondolva, mióta a fejemet tudom tart valamilyen szinten. Gyerekkoromban úgy hittem ez a normális. Apa elvárta anyától ,hogy mindig időben teremjen az asztalra a reggeli, ebéd, vacsora de kb. minden amit készíteni kell. A takarítást, rendtartást, mosást, bevásárlást is szintén elvárta. Ha valami nem valósult meg időben vagy kellő minőségben akkor nagy esély volt egy veszekedésre amit apám generált. Sokszor egészen kis dolgokon fel kapta a vizet. Kisfiúként felnéztem apára, sokmindenben próbáltam utánozni. Sajnos a rosszat is kezdtem átvenni tőle már kb. 10 éves koromba. Ha nem tetszett a kaja, vagy elfelejtette anyu kimosni a kedvenc gatyámat hétfőre én is könnyen felkaptam a vizet és ráförmedtem ,ahogy apámtól láttam. Persze én le lettem szidva ,hogy így nem szabad viselkedni. Apu sokszor inkább mosolygott a dolgon ami nekem fel is tűnt, így nem nagyon vettem komolyan a szidást.

Viszont ahogy idősödtem egyre inkább elkezdtem anyás lenni és elkezdett zavarni az ahogy apu bejárónőként kezeli anyut. Próbáltam mindent amit tudtam magamnak megcsinálni ,hogy a lehető legönállóbb legyek. Persze kamaszkorban voltak azért nehézségek ezzel.

Emlékszem olyanra ,hogy sokszor vártam ,hogy apu elmennyen dolgozni (48 órás műszakokat csinált) és akkor 2 nap nyugi lesz. Olyankor sokkal pozitívabb volt a hangulat, anyut is kipihentebbnek láttam. De olyan emlékek is vannak amikor vártam ,hogy hazajöjjön, de aztán megint a veszekedés és ez nagyon rosszul esett.

Kb. egyszerre mentek nyugdíjba és itt kezdődött a mélyrepülés (vagy ekkor nőttem fel teljesen ahoz ,hogy átlássam mi folyik itt, de inkább mindkettő.)

Hónapról hónapra aztán évről évre apa egyre lustább lett. Egésznapokat a fotelbe a TV előtt ült, és ugyanúgy mindent elvárt anyától. Anyát rosszul érintette a nyugdíj, nem akart menni. De nyugdíjasként nem engedték dolgozni tovább mint tanár. Úgyhogy kb egész nap együtt voltak itthon. Apa nem akart sehova menni sose, de anyát se engedte kb sehova mert akkor nincs ki kiszolgálja. Fizikai erőszakot sose használt, de az érzelmi zsaroláshoz nagyon ért. Ezzel ért el nagyon sok dolgot itthon. Aztán jött a kovid és ettől úgy berezelt ,hogy már senkit nem engedett sehova. Rémisztő szinteket öltött a pánikolása. Reggeltől estig a hiradó és tárasi ment a TV-be és ebben élt. És ezt mind ránk is húzta. Megjegyzem ,hogy semmi krónikus betegségük nincs szüleimnek de 1000%-ra vette ,hogy ha egyszer elkapja a vírust vége mindennek. És ezzel az egésszel a legnagyobb baj az volt ,hogy teljesen úgy látszott ,hogy csakis saját magát félti. 2022-ben mindenkin átment a kovid a családban kivéve apun. Én beteg lettem, anyu csak "náthás" lett tőle. Anyutól ugyanugy elvárt MINDENT. Ugyanúgy egész nap mosott, főzött takaritott és teljes körüen kiszolgálta apát és ugyanúgy ment a veszekedés ha valamit nem úgy csinált. És közben még be volt pánikolva ,hogy milesz ha ő is elkapja, ezért maszkba kellett lennie anyunak otthon (alváshoz nem kellett és egy szobába aludnak, így semmi értelme az egésznek de mégis elhitte ,hogy ez így jó).

Aztán a sok üléstől kijött a csípő baja. Nem foglalkozott vele egészen addig amíg már alig tudott járni. Elment orvoshoz aki műtétet javasolt mint egyedüli megoldás. Ez volt ősz környékén és most nyáron lesz a műtét. A csípőbaja óta persze mégjobban ugráltatja anyut.

Nagyon nehéz ezt nézni ,mert anyun már nagyon látszik ,hogy el van fáradva. Napi 5 órákat alszik max, reggeltől estig dolgozik itthon és aputól semmi hálát vagy szeretetet nem kap, csak a lebaszást ,ha valami nem tetszik neki. Szó szerint semmiben nem segít anyunak. De még egy reggelit nem képes magának összerakni. Sőt még egy teát se. Egy egyszerű teával is ugráltatja anyát. És mindent a csípőjére fog holott előtte is ugyanez ment.

És ha éppen ott vagyok amikor ezek mennek és rászólok apura ,hogy ezt így nem kéne mert ez távolról se egy normális emberi kapcsolat, elküld ,hogy nem az én dolgom, mit szólok bele. És itt is előveszi a lelki terror skilljét. Ilyenkor mindig elmondja ,hogy ellene vagyunk és kiutáljuk őt, meg mindig csak őt baszogatjuk és ,hogy jutottam ide ,hogy a saját gyereke ellene van....

Amikor anyával beszélek erről mondja ,hogy már megszokta ezt és annyira nem zavarja ez az egész és inkább ne szóljak mert csak veszekedés lesz.

De én látom ,hogy anya már nagyon belefáradt ebbe. Nagyon szétszórt, sokmindent elfelejt. Konkrétan látszik rajta ,hogy szét van hajszolva úgy ,hogy nyugdíjas....

Nem lenne más dolga csak pihenni és magával foglalkozni de nem tud, mert apu ezt teljesen elveszi tőle.

Fogalmam sincs mit csináljak, de megszakad a szívem. Csak erre tudok gondolni és már én is kezdek emiatt szétszórt lenni. Nem tudok teljes odafigyeléssel foglalkozni a munkámmal, barátokkal, hobbimmal és tanulással. Sokszor van az ,hogy reggel felkelek és áthallatszik az ahogy valamiért éppen apa kiabál. Na ez megpecsételi az én egész napomat is. Az utóbbi időben kezdtem észlelni ,hogy ez nem csak anya életére van nagy kihatással hanem az enyémre is. Sokszor elmegy a kedvem az élettől is és ez nagyon megrémiszt, mert sok tervem van. Olyan érzés mintha egy ködben lennék és nincs menekvés, de már igazán nem is akarok menekülni, csak legyen vége így vagy úgy mihamarabb. Szerintem egy 28 éves fiúnak nem ezzel kéne foglalkoznia napi szinten ,hogy hogyan mentse meg az anyukáját az apjától. És ez már 3-4 éve foglalkoztat.

Gondolkoztam azon ,hogy egyszerűen csak eltűnök. Új életet kezdek valahol máshol és magam mögött hagyok mindent és mindenkit. De nem tudtam megtenni mert önzőségnek tartom és akkor meg ezzel kell együtt éljek örökre. De ha meg nem csinálok semmit akkor felemészt ez az egész és ha anyával történik valami akkor szintén magamat hibáztatnám. Nem tudom mi lenne a lehető legjobb lépés ami mindkenkinek jó lenne. Már ha van ilyen :(

Ti mit lépnétek a helyembe?