Meg kellene mondanom a szüleimnek, ha diákmunkát vállalok egyetem mellett?
Nem jogilag érdekel, még mielőtt felmerülne az ilyesmi, hanem morálisan.
Igazából nem tűnne fel nekik, hogy elmentem valahová, mert kollégiumban élek, nem megyek haza minden héten.
Hozzáférésem vana szamlajahoz - ezért vagy konrtollmániás.
Egy felnőtt ember számlájához semmi de semmi közöd.
31, 32!
Nyilván okkal van hozzáférésem, amit itt egészen biztosan nem fogok konkretan kifejteni. Legyen elég annyi, hogy kölcsönözni kellett neki, nem keveset, nem jó dologra és ennek az volt a feltétele, hogy hozzáférést nyújt a számlához, amig nincs minden vissza fizetve. Ez konkrétan annyit jelent, látom, mire költ, semmi mást.
Gondolom, direkt vagy indirekt módon olyan helyzetbe hoztátok, hogy muszáj legyen kölcsönt kérnie vagy elfogadnia.
Velem is megpróbálták ezt eljátszani, szóval nem először látnék ilyet, ha így van.
Dehogy tévedek, állításod szerint tartozik neked, hozzáférsz a számlájához, közben pedig a gyerekedet szidva, nyilvánosan alázva és magadat sajnáltatva írogatsz, ahelyett, hogy rendeznétek az állítólagos tartozást. Logikus is, hiszen ha az megszűnne, akkor nem lenne indokod kontrollálni a gyereked. Másképp fogalmazva neked megér egy bizonyos összeget, hogy a markodban tarts egy másik embert, aki ráadásul a saját gyereked.
Velem is csinált ilyet idősebb rokon, pár ezres tétel volt (nem kölcsön, hanem károkozásnak előadott igen kitekert történet, de úgy voltam vele, legyen igaza és zárjuk le), én többször is rendezni próbáltam a dolgot, ő mindenféle kibúvóra hivatkozva végig elzárkózott, végül sziszegve az arcomba fújta, hogy azért nem fizethetem ki, mert érezzem inkább szrul magam. Ja és pont ugyanígy ,,érvelt", mint te most az előző kommentedben, olyanokat adott a számba, amiket nem mondtam (esetedben ,,minden gyerek tökéletes minden szülő szr"), meg titokzatos általánosságokat puffogtatott (,,én tudom, mi az igazság").
Szóval ismerem az ilyeneket, kár erőlködni.
36!
Persze, igazad van. Én, mint xar, xemet kontrollmanias szülő elismerés, kb fel kellene akasztani engem. Hiszen a gyerek rossz társaságba keveredett, drogot használt és több milliós tartozás hozott össze pár dealernel. Én, a xar, xemét kontrollmanias szülő kölcsön adtam neki ezt az összeget, amikor kiderult. Igazad van, hagynom kellett volna, hogy bevaltsak a fenyegeteseiket, elvégre nagykorú, felnőtt ember, közöm nincs hozzá, hogy mit csinál a pénzével, ugye. Igazad van, tiszta öröm nézni a számláját, hogy ugyan mikor jelenik meg rajta egy nagy összegű készpénz felvétel, mutatva, hogy újra drogozik. Igazad van, ennél nagyobb boldogságot el sem tudok képzelni. Igen, "nyilvánosan alazok" egy itt mindenki szamara totál ismeretlen személyt, ugye. Nem tudom mivel alszom, de persze, igazad van. Rég kifizethette volna már a tartozását pár hónap alatt, de nem teszi, mert akkor nem tud mindennap rendelni. Ő maga kérte, hogy hetente fizethessen minimális összeget. Így vegulis majd 3 ev lesz, mire visszefizeti.
Örülök, hogy te ezeket a részleteket mind ismerted, ahogy személyesen engem, a gyerekemet és minden egyes körülményt. Biztosan büszke most, hogy milyen Igazad volt.
Részemről a téma lezarva, a kérdést törlöm a megvalaszoltjaim közül, úgyhogy nem szükséges válaszolnod. További szép napot.
Én mindenképpen elmondanám. Ha tényleg nehéz helyzetben vannak akkor úgymond ezzel le tudod venni kicsit a "terhet" róluk ergo nem kell 100ezret utazniuk lehet elég lenne a diákmunka meg pl50 ezer illetve diákmunkához kell bankszámla száma is amire utalják a fizud 3 opció van. 1.Nem mondod el és arra a számla számra utálatatod ami van és vársz mikor derül ki (valószínűleg hamar) 2. Nyitsz másik számlaszámot (ez elég durva lenne ha egyszer kiderülne legalábbis számomra ha én lennék az anyukád nagyot csalódnék)
3. Elmondod nekik és ennyi. Szerintem a legjobb döntés az lenne ha öszintén elmondanád nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!