Hogyan győzzem meg a keresztény szüleimet, hogy nem bűn smink?
#29 "Azzal kezdted, hogy leminősítetted, amiket írtam, de azért elolvastad. Miért tetted, ha így érzel?"
Azért, mert szórakozni járok erre az oldalra, és sokakkal ellentétben te egészen jó helyesírással írsz, amit érdemesnek tartottam elolvasni.
Azt írod, hogy nem a Biblia a mérvadó. Akkor viszont a smink megítélése pusztán egyéni, szubjektív preferencia. Szerinted egyáltalán nem helyénvaló, szerintem meg egy bizonyos mértékig az. Ez ízlés kérdése, kár vitatkozni rajta.
Igen, a gyökerét értem és van olyan lány az ismerősi körömben, aki 13 éves korától sminkelte magát és 17 évesen leányanya lett. De nem a smink volt a probléma, hanem hogy a szülei mindent megengedtek neki, gyakorlatilag nem nevelték.
Ha a smink tilos, akkor tilos a fülbevaló, a fejkendő, a szemüveg, sőt a fodrász is, mert megváltoztatja az arc természetes kinézetét. Hol húzod meg a határt, hogy mit szabad és mit nem?
Egyébként egy nő, ha előnytelen az arca, a sminkkel el tudja érni, hogy legalább megnézzék. Ha egy férfi csúnya, akkor csúnya.
"Imádkozom érte, hogy eljöjjön a pillanat a te életedben is, amikkor majd másként szemlélsz."
Nem valószínű, de köszi. Protestáns keresztény nevelésben nőttem fel, lekonfirmáltam, rendszeresen jártunk templomba, anyukám most is hetente megy. De minél idősebb lettem, annál inkább kiábrándultam az egyházból. Templomi esküvő is csak a feleségem kedvéért volt, ő havi egyszer jár templomba, én évente max egyszer. Nem vagyok ateista, nagyjából agnosztikusnak tudnám be magam, lévén sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet Isten létezését. De örülök, hogy legalább protestánsként neveltek, mert az legalább haladóbb szemléletű egyház és a katolikus mise nyivákolását nem bírom, meg a folyamatos "Uram irgalmazz" is kikészít. Ha Isten teremtett, mégis miért kellene folyton bocsánatot kérnem azért, mert élek?!
A vallás és a Biblia egyféle erkölcsi útmutató, de egyesek túl szó szerint akarják venni és belemagyaráznak olyan dolgokat, ami nincs benne.
A tíz parancsolat is összefoglalható két mondatba:
1. Légy jó magadhoz és másokhoz.
2. Ne legyél seggfej.
Ezek mentén érdemes élni, ez igaz. De pl. a "ne paráználkodj"-ba belemagyarázzák a házasság előtti szex tilalmát, holott az eredeti jelentés "ne csald meg a párodat", ami megszívlelendő és helyes. Ha az ember olyat csinál, ami neki jó és nem árt vele másoknak, azzal mi a probléma? A smink ilyen. Az önkielégítés, amit szintén tiltani szoktak, ilyen. Amikor az egyház olyasmit tilt, ami az embernek testileg vagy lelkileg jól esik és senki másnak nincs belőle kára, az ostobaság!
Szerinted melyik ember jobb Isten szemében? Aki nem sminkel, nem "csúfítja el a testét" semmivel, templomba jár és Bibliát olvas, de kikerüli a hajléktalant és kővel kergeti el a kóbor kutyát, vagy az, aki ateista, de minden héten önkénteskedik az ingyenkonyhán és adakozik a rászorulóknak?
Volt egyébként olyan barátnőm, akinek ugyanilyen bigottak voltak a szülei, mint a kérdezőnek. Ott apuka komolyan elhitte, hogy a 32 éves kislánya még szűz... vicc.
"A kondiba járó, vagy fitneszező mit csinál? Magam is csináltam régen, nem vagyok különb másnál, de már nem teszem, hála Nekik, és ez a lényeg!"
Tehát korábban karban tartottad a tested, mára elhanyagoltad. Pedig a testmozgás fontos és aki elhanyagolja, annak jön majd 50 évesen, hogy minene fáj és mozogni sem tud.
"Aki amúgy is csinos, szemrevaló, annak meg minek smink?"
Igen. És aki nem az? Az tudjon rá, hogy hiába csupaszív, nem tudja senkinek se megmutatni, mert nem állnak vele szóba? Vajon hány olyan férfi van, akit nem érdekel a kinézet, hanem csak a lélek? Egy kis smink sok önbizalmat adhat egy lánynak, hogy többen érdeklődnek utána és megmutathatja a lelkét is.
30: Semmi közöm a kereszténységhez, sem a valláshoz, sem semmilyen emberi rendszerhez. Kijöttem már ezekből (vallásos sosem voltam) Általuk, és ezért nem győzök hálát adni a Szent Léleknek! Isten nem vallás.
Fájó a lelkemnek hogy te is így vélekedsz, de a lélek már teljesen más szűrőn át szemlél, mint a test, ezért nem érti meg a testi ember a lelkit, visszafelé viszont a lelki megérti a testit, mert ő is az volt, és még valamennyire az is.
Ha nem haragszotok meg érte, bocsássátok meg, ha bántót írnék, de számomra pontosan az a fájó a léleknek, amit ti képviseltek és adtok át segítség címszóval az embertársaitoknak, csak még nem élitek meg lélekből ennek a súlyát. Magam senkit sem ítélek el testből, csak meg lélekből, ami nagy különbség, legalábbis igyekszem, mivel ember vagyok magam is. Nem tisztem bárkit is bántani, megszólni, hiszen magam is gyarló ember vagyok. De magam már kapok a Lélektől rálátást arra, miket cselekedtem korábban, és annak milyen gyümölcsei voltak. Nekem is hasonló felfogásom volt korábban, mint nektek, aztán szépen fokozatosan kihívtak Ők a hazugságokból. Nem vagyok különb sem nálatok, sem senki másnál, éppen ezért, amiket írok, azt már lelki fedezettel írom.
Magam senkit sem ítélek el. Istenben már nincsen sem ÉN, sem önmagam. Istennek élek és halok, nem magamnak. Ha valaki megítél, akkor bennem az Isten teszi. Magam csupán az Igazságról igyekszem bizonyságot adni, amit megkapok Tőlük kegyelmi ajándékként. Ezt adom át. És ez nem erőszak... Ha valaki gyermekként fogadja, azért áldás, ha nem, akkor az az ő döntése; az ő lelke rajta. Krisztus elmondja, hogy minden fa a gyümölcseiről ismerszik meg. Nézze meg valaki, hogy milyen gyümölcse van a sminknek, a test edzésének és még lehetne sorolni? Ezek Istennek tetsző dolgok, cselekedetek? Kérdezze meg tőle, aki szeretné, aki meri, személyesen.
Mindig, amikor valaki kimondja azt, amit a másik füle nem akar hallani, akkor az már középkori inkvizíció meg káros sarlatánság. Ez így volt és lesz is, amíg ember az ember és testi felfogású. A mosdás miként illik ide? A test építésével szemben, ami egy választható opció, a mosdás elengedhetetlen az ember számára, ezért sem idomos a hasonlat. De még ezt is végzik sokan túlzóan. Ez mind a test felemelése, annak oltárán való adózás. Illóolaj a vízbe meg egyéb kencék, hogy a test jó illatú legyen. Egy alapos fürdés szappannal már nem is elég. Ez a baj az emberrel, hogy túl buzgó a teste okán, de mihaszna és rest a lélek dolgait illetően.
Kérlek téged, nekem semmit se mondj, főleg ne te, testből. Ez a másik gond a vallásosakkal, a hívőkkel, ez az erőszakos, olykor cinikus térítés, indulat, ami árad sokakból. Ez a felemelkedettség, lenézés, ne haragudjatok meg érte, de annyira kiérződik. Miért akarsz TE! bármit is nekem mondani. Magam sem akarok neked bármit is mondani, bármiről is meggyőzni: Isten szóljon, ne ÉN. Aki még indulatos, az nem Istenből szól, hanem a testi akaratából. Az, hogy milyen ember valaki lélekben, az bizony nagyon szorosan összefügg azzal, ki miként viszonyul a testéhez. Mert a lelkünk földi hordozója a testünk. Amihez illik alázattal, tisztességgel viszonyulni, de egy határig. És az emberek zöme ezen a határon nap mint nap átbillen. Amikor Isten a szíveket vizsgálja, akkor összességében tekint az emberre. Ez, amit írsz érvként, ez nagyon káros, mert aki olvassa és naiv, az befogadja. Ez olyan, mintha azt állítanád, hogy mindegy, milyen a tested, mit teszel vele, Istennek nem ez a fontos. Hogyne lenne fontos. Persze a lélek fontosabb, hogyne, de akkor sem lehetséges ezt a kettőt idelent ilyen téren különválasztani. Mert amilyen lélek van valakiben, amilyen minőségű, úgy viszonyul a testéhez is. A bulizás, tombolás önkívületben egy koncerten, a tánc, a jóga, a kondi, a fitnesz, a smink, a kocsival járás szinte mindenhová, a nem mozgás, a tespedés, a beképzeltség, a pletyka, a rosszindulat, a mobiltelefon nyomkodása, a műköröm meg műszempilla, az online média, a vacsorázás éttermekben és egy kisebb vagyon elherdálása pár fogásért, a moziba járás szüntelen, miközben esszük és isszuk a káros dolgokat, a FB-on meg Instagramon a posztolgatás tetszikekért, ezek mind a test vágyairól szólnak. Az emberek zöme ezt teszi, fiatalon is meg idősebben is. Persze, de szükséges, hogy elfoglaljuk magunkat. Magam ezekből nem kérek, mégis kicsattanok az erőtől és egészséges vagyok, van lelki békességem és nyugalmam azért. Nem vagyok ezek terén képmutató, és mivel nem vagyok így telve ennyi ingerrel, Isten és Krisztus erőteljesebben szólít meg. Nem vagyok hangzavarban, zajban.
Óriási tévedés! Ez a világ mantrája, hogy fogadd el magad. Aki magát elfogadja, az abba bele is törődik. Nem elfogadnod szükséges, hanem Isten által szembesülni, felismerni azon gyarlóságokat, lomokat, amellyel telve van az emberek szíve. Ha ezt meglátod, akkor az ellen pedig a Lélek segedelmével tenni szükséges. De az emberek zöme nem ezt teszi, hanem beletörődik abba, aki. Ez az önmagam, az ÉN szeretete, ami pedig elválaszt Istentől. Mert ez mind a testről szól, nem a lélekről. Az önmagam, az ÉN az az érzékszervekkel felfogott ingerületek összessége. Ez az ember testi énje. De van egy, ami ezen felül áll: az a lélek valója. Amikor te is azt írod, állítod, hogy fogadd el magad, akkor a testre érted. Ez okozza az embereknek ezt a anyag-központú felfogását.
Nyisd ki az elmédet, azt is írod. Isten Igazságában az elméről szólsz. Az elmében egy valami honol, de az nem Isten. Csak hogy megértsd, mi van a világban. Gondolom ismered Michelangelo ikonikus festményét, az Ádám teremtését. A kép jobb oldalán az állítólagos Teremtő valójában egy emberi agyban foglal helyet! Szerinted miért festette ezt meg így a mű-vész? Mi keresnivalója van Istennek az elmében? Kezd már körvonalazódni? És ez a gond, a léleknek fájó, hogy ez csak egy a megannyi jelből, amit az emberek nem vesznek észre. Te ugyan ezt tanácsolod nekem, hogy az elmémet tárjam ki, akár a meditációban, ami veszélyes is. De miért nem azt írod, ha már Istenről szólsz, hogy a szívemet tárjam ki.
Az utolsó mondatodban elítélsz, holott téged nem illettelek ilyen jelzővel. Ezért lett írva fentebb a kérdezőnek, hogy alaposan vizsgálja meg a Lélekkel a tanácsadók gyümölcsét. Szerinted azok a kifejezések, amiket rám írtál, azok okán neked milyen a gyümölcsöd és ezzel mit sugallsz, akár a kérdezőnek is? Ezt értékelendő gesztus Isten előtt? Az ember, amikor a másikkal megalázó, valójában mindig magával az, mert amiket ilyenkor a másikra mond, azt magáról mondja. Szerinted ezek a kifejezések, a kenetteljes szektás az rám illik, akinek nincsen vallása, vagy inkább arra, akinek még van? Őszintén, emberi alázattal válaszold meg, de ne nekem, hanem a szívedben Isten előtt.
Legyen meg a hitünk szerint, és a Szent Lélek akarata valósuljon meg!
Üdv.
31: Ne haragudj meg kérlek, de ha te szórakozni jársz erre az oldalra, akkor milyen lelki fedezettel mered kimondani Isten nevét? Ha számodra ez egy játék, akkor miért szólsz az Igazságról? De engem meg dühít olykor ez a képmutatás, mert engem bárki megverhet, megalázhat, mondhat rám azt, amit, de azt nem bírom elviselni, amikor valaki Őket gyalázza. Ha számodra ez az egész szórakozás, akkor szerinted, amit írtál, miként esik Nekik? A helyesírásom fogott meg téged? Akkor, ha erre figyelsz, miként éled meg lélekből a tartalmát?
Nem, sehol sem írtam ezt. Azt jelentettem ki, hogy a Biblia nagyon is fontos, de a helyén kezelendő. Isten ÉL-Ő, és aki Él, az válaszolni is fog. Ő nem egy könyv hasábjain Él. Lehet Őt kérdezni szüntelen, személyesen. Nem, a smink megítélése az Tőle kapott személyes bizonyság. Mivel hallom a hangját, hallom a tanítását is, kapok álmokat, látásokat, és az, hogy erről ki mit hisz, az már az adott egyén dolga. Nekem senki se higgyen, hanem kérdezze erről Istent. Nem embernek felelek már meg, hanem a Léleknek. És ha utána olvasol, mások is megkapták már ezt a sminket illetően.
Való igaz, hogy a smink is egy torz tükröt állít és egy olyan utat mutat, ami nem biztos, hogy ildomos a járásra, mivel erősíti a hazugságot valakiben. és ha nem is közvetetten, de valahol igenis kapcsolódik, ahhoz, hogy a lány már ennyi idősen anya lett. Ezek a dolgok összeadódnak és így alakítják a személyiséget. Nem a smink volt ott az elsődleges hibaokozó, hanem a lány döntése. Mert a hölgyek zöme önbizalom-hiányos, kortól függetlenül, akik nem képesek magukat becsülni.
Pontosan, amiket felsoroltál, azok egy ember számára feleslegesek. A fülbevaló az egyik legfeleslegesebb, amit valaha kitaláltak. A nőket elvarázsolták azzal, hogy neki állítólag szépítkezniük kell, de ez egy ipar. Senki sem lesz ápoltabb és lélekben több, mert szépítkezik. A test lehet, ami egy idő után elhal, de a lélek belül sír.
Nem, nem azért van ezekkel baj, mert megváltoztatják az arcot. Azért, amit sugallnak, amit képviselnek. A fülbevaló, a fejkendő, a piercing, a több órás fodrásznál kialakított frizura, a hajestés, ezek mit tükröznek? A nők zöme festi a haját, idősebb korban is, mert képtelenek elfogadni, hogy egyrészt öregszenek, másrészt azt, hogy őszülnek. Ez Istennek tetsző, hogy elmaszkírozzuk magunkat és másnak mutatunk, mint akik vagyunk? A szemüveg pedig nem illik ide, mivel ha valakinek rossz a szeme vagy beteg, az más. Mindig a gyümölcsöt ildomos megnézni.
Miét akarják annyian, hogy megnézzék? Miért vágynak rá, hogy más felfigyeljen rájuk? Miért nem arra vágyik egy nő elsődlegesen, hogy Istennek teszten? Miért nem fogadja el azt, amit kapott? Pattanásosabb a bőre, hegesebb, kicsit csúnyácska, alacsonyabb, vékonyka? És akkor? Miért fontos, ki mit szól? Egy sokak szerint csúnyácska nő lehet sokkal vonzóbb, mint egy manöken, ha árad belőle Isten lelkisége! Mindig akarjuk, hogy mások észrevegyenek, hogy szépek, vonzóak legyünk a másik nemnek főleg, de arra nem törekszünk, hogy Istennel járjunk frigyben. Csak a vonzalom, a testiség, a randizás, a szexualitás. A nők zöme erre vágyik, hogy megnézzék őt és dicsérjék.
Mint ahogyan a férfiak zöme is. De mi értelme ennek? Ez csak önbizalmat ad, ami miatta sokan átlendülnek. Nem létezik ilyen fogalom, hogy valaki csúnya meg az, hogy szép. Lélekben tündöklő valaki, vagy pedig lélekben szegényes. Vagy Istenben van valaki, és Benne cselekszik, vagy pedig nem. És ez ki is ül valaki arcára, testére. Ezért ma az emberek zöme, főleg idehaza nálunk túlsúlyos. Nem mozognak eleget, összeesznek minden károsat, buliznak, dohányoznak, isznak, káromkodnak, testiségben égnek, hazugságot szólnak és képmutató sokan. Ezért telve vannak békétlenséggel, betegséggel. Érdemes megnézni, 40 felett főleg az emberek testének kinézetét, vagy belenézni a szemükbe, amiben nincsen tűz, élet Mert amilyen valakiben a lélek, olyan a teste!
Azt sosem tudhatod, mit hoz a holnap, mi Isten akarata, szóval imádkozom azért. Nem ismerted meg még Istent. Az viszont nagyon fájó, amiket írsz, hogy nem lehet bizonyítani teljességében a létezését. Szerettél már, igaz? Nem tudod megfogni azt az érzést, nem bizonygatod, mert lélekből megéled. Az Isten, a Szeretet. Hogyne lehetne bizonyítani. Ha egy kisbaba szemébe belenéz valaki, ha gyermek születik a világra, az ő szemében Ki tükröződik vissza? Magam többször megbizonyosodtam Róla. És ezt tőlem soha senki el nem veszi. Így nekem már van valamim, ami a hitnél is erősebb: személyes meggyőződésem.
Pontosan, útmutató, de nem a vallás. A könyv még igen, de az is csak egy mankó. Ne magadhoz légy jó. Szeresd felebarátod, mint magad. Nagy különbség. A legfontosabbat pedig: szeresd az Istenedet! Amit másodiknak írtál, az tág fogalom. Mert az emberek zöme hiszi, hogy ő nem olyan, főleg aki vallásos, hogy ő jó ember és igaz úton jár, a gyümölcsük mégis árulkodó.
Igen, vannak dolgok, rengeteg, amit alaposan kiforgattak, ezért van írva mindig, hogy csak fenntartásokkal a könyvvel. Mindent szükséges megvizsgálni ezen a világon, ami nem a Lélektől való. Pontosan azt jelenti a ne paráználkodj valójában, de elsősorban, akármilyen botrányos, nem a testi aktusra utal. Mert ez a kifejezés, hogy légy hű a társadhoz elsősorban Istent jelöli, és csak utána a testi felet. Isten előtt a testi perverzió megélése nem tetsző. Még házasságban sem, mivel a Biblia a házasság alatt is elsősorban az Istennel kötött frigyet érti. Házastársak között egy aktus elfogadott, a gyermeknemzés, mivel az már magasztosabb, mint egy profán kielégülés keresése. De honnan tudod, éled lélekből, mi a jó és mi a nem jó? Ilyen kifejezés sincsen valójában, emberre értve, hogy jó meg rossz. Csak Isten jó, más nem. Jobb, igazabb ember van csak meg tudatlanabb, gyarlóbb. Tehát miként éled azt meg lélekből, hogy valami életet tápláló, vagy valami gyarló? Te magad határozod ezt meg? Vagy Isten mondja neked, kijelenti? Nem igaz. Mert a sminkkel, habár nem ártasz vele másoknak, az önkielégítéssel is, habár nem ártasz vele, mégis ártasz a legfőbbnek: a saját lelkednek! Isten nem azért mondja számos dolgokról, hogy ne tedd, mert azzal másoknak ártasz, hanem azért, hogy a saját lelkedet ne taszítsd a kárhozatba. Mert ha hazugságba kerülsz, ha megtelsz képmutatással, akkor már azt is fogod továbbadni, így még súlyosabb megítélés alá kerül az adott egyén. Az Egyház meg Isten két külön fogalom. Tiltani nem lehet az Igazságot. Isten sem tiltja, erővel, hanem gyengéden rávezet, értünk. Kéri, hogy ne tedd, hogy éljél. Nem az a fő, hogy az Egyház mit tilt, hanem az, hogy mi az, ami Istennek nem tetsző.
Nincs olyan a példádban, hogy melyik ember a jobb. Nincsen jó ember. Mert lehetséges, hogy felhoztál két végletet, de attól még lehetséges, sőt biztos is, hogy mindegyikük! telve van hazugsággal. Ilyen téren a templomba járónak is lehetnek értékei. Nem csak az önkéntes szolgálat a fokmérője annak, hogy valaki Isten munkáját végzi. Krisztus arra hívott el, hogy a kenyeret törjük meg. Hogy mondjuk ki egymásnak az Igazságot, még ha ezért meg is vetnek vagy ölnek, de szelíden, alázattal, mégis erővel és tűzzel. Fontos az a munka, amit írtál, értékelendő, igen. De ha az illető, aki azt cselekszi, nem töri meg a kenyeret, elhallgatja az Igazságot és nem vesz tudomást arról, ami a szívében honol, akkor mennyire hiteles ember? Az emberek nem tudják, mit jelent a kenyér megtörése. Mert az elsődlegesen Isten és ember között történik meg, és abból, amit valaki kap, azt utána továbbadja, mert csak abból tudsz adni, amiből felesleged van. Ezt nem teszik a legtöbben. De ha nem stabil az alap, akkor van értelme jó embernek hinni magunkat, aki önkénteskedik?
Azt írod, bocsásd meg érte, hogy barátnőmnek. Pedig biztosra veszem a fogalmazásod, szóalkotásaid okán, hogy lány vagy, és szerintem ezért is vetted annyira magadra, amit írtam a sminkről, akárcsak az előző kommentelő. Ha tévednék, elnézést érte, de aki olvas a jelekből, annak ez nyílt. Amilyen a szülő, olyan a gyermek. Ez alapvető Igazság. Sokan használják ezt a bigott kifejezést, általában másokra. De az emberek zöme pontosan ilyen a képmutatásuk okán. Mert másokban megtalálják a szálkát, magukban a gerendát viszont nem, amint Krisztus is mondja.
Sehol sem lett az kijelentve, hogy mert abbahagytam a kondizást, elhanyagolnám a testem. Már évek óta kerékpározom, hobbi szinten, de nagy erőbedobással. Amióta ez az egyik legkedvesebb elfoglaltságom, azóta a testem olyan szinten formálódott, hogy azelőtt ilyen sosem volt, még akkor sem, amikor direkt edzettem. Szálkás vagyok, formás, de ne ezért teszem, hogy erősebb legyek és mutogassam magam, hanem mert szeretem! csinálni és mert sokat járok a természetbe kirándulni, tekerek el városokba,stb. Nincsen autóm, így ez a közlekedési eszközöm. A kerékpározás nem úgy építi az izmot, mint a kondi. Ez nem látványhobbi, sport ilyen téren a test okán. Aki gyúr, az viszont a látványért teszi, mindegy, mivel áltatja magát. Állóképességet ad inkább. Autónk nincsen, hála Nekik, így mindenhová, ahová tudok gyalog járok kiskorom óta, ezért a szervezetem, a lábam is, és az állóképességem is megedződött. Rengeteget cipelek, sokszor km-eken át komoly súlyokat, nem is beszélve a munkáról. 40 éves vagyok, de 20 évesen nem éreztem így magam, és nem is néztem ki így külsőleg sem. Erős vagyok, telve energiával, egészségem van, lelki békességem és kiadósat alszom. És mindezek azért, mert Istennek szolgálok. A kondi káros, nem csak azért, mert hazug képes sugall, hanem azért is, mert veszélyesebb az ízületekre nézve, akárcsak a jóga, futás. A kerékpár viszont a gyaloglás után a legideálisabb mozgásformája az embernek. De a legfontosabb, hogy nem attól lesz valaki edzett, mert kondizik vagy fitnesszezni jár. Akinek erős a lelke, a teste is erős lesz, de akinek csak a teste erős, annak gyenge a lelke. Amennyit mozgok naponta, azt csak kevesen teszik. De nem ez adja az egészségemet, hanem az, hogy akár most is, megtöröm a kenyeret, naponta, főleg Istennel, és amit ad nekem Krisztusom keresztül, azt megosztom. És a táplálkozásról nem is beszéltem, mert amióta odafigyelek rá, nem iszom alkoholt, nem eszem össze a sok szemetet, addig ez is csak hozzáad az egészséghez.
Miért annyira fontos neked, hogy mások mit gondolnak? Ezt írtad, kérdezted fentebb is, ezért is érzem, hogy lány vagy. Miért annyira fontos, hogy észrevegyenek? Miért nem mondasz le a testi vágyakról, és akkor senkinek sem kell megfelelned. Téged ez ugyan úgy foglalkoztat a soraid alapján. Nem mindegy, ki csúnyácska és ki nem az? Istennek ez a fontos, ez nála a mérce, a test? Ezért szeret Ő valakit, mert az illető vonzó, vagy azért vet meg, mert az adott egyén vizuálisan nem annyira megnyerő? Ezzel csak az ember foglalkozik, nem Isten. Aki ilyen, erre vágyik, az nem Istennek szolgál, hanem embernek, és ezért békessége, egészsége nem is lesz. A smink valóban az önbizalmat, ami pedig nem lélekbizalom! Mit ér, ha van önbizalmad, de lélekbizalmad nincs? Az ön-ben akarsz bízni, vagy a Lélekben? Egy lány a sminkkel elsősorban a testét mutatja meg, azt a hamis arcot, amit maga kreált egy szépítőszerrel. Persze ez is mutatja, milyen a lelke minősége, de a valódi kisdedi lélek ilyenkor eltompul, mert a testi akarat hangos.
Elnézést a terjedelmes válaszért, de amennyi ilyenkor jön, azt adom át.
Meg is köszönném, Nekik, hogy megtörhettük a kenyeret, és ha valami bántót írtam testből, bocsássatok meg érte.
Legyen meg a hitünk szerint, és a Szent Lélek akarata valósuljon meg!
Üdv.
"Nézze meg valaki, hogy milyen gyümölcse van a sminknek"
Jobban érzi magát tőle az ember, jobban észre veszik és több sikere lehet az ismerkedésben.
"a test edzésének"
Fittebb lesz az ember és nem kínozzák fájdalmak idősebb korában, illetve nem hal meg idő előtt. Ha ez bűn, akkor Isten nem akarja, hogy hosszú élete legyen az embernek...
"A test építésével szemben, ami egy választható opció, a mosdás elengedhetetlen az ember számára"
A testmozgás is elengedhetetlen, ha egészséges akar maradni az ember. És itt is - mint ahogy a smink esetében is - különbség van aközött, hogy valaki minden nap mozog fél órát, hogy megőrízze az egészségét vagy szteroidokat szed és természetellenes izomkötegeket szed magára. A kettő nagyon nem ugyanaz, akárcsak a szolid és a k*rvás smink között.
"a nem mozgás, a tespedés"
Akkor most jó a testmozgás vagy rossz? Tespedni kell vagy karban tartani a tested? Döntsd el kérlek, mert mindkettő nem lehet helyes!
"Miét akarják annyian, hogy megnézzék? Miért vágynak rá, hogy más felfigyeljen rájuk? Miért nem arra vágyik egy nő elsődlegesen, hogy Istennek teszten? Miért nem fogadja el azt, amit kapott? Pattanásosabb a bőre, hegesebb, kicsit csúnyácska, alacsonyabb, vékonyka? És akkor?"
Ha egy lány pattanásos, csúnyácska, akkor a fiúk észre sem veszik. Márpedig egy lány is vágyik egy társra és hiába lenne szép lelke, ha nincs lehetősége senkinek megmutatni, mert nem állnak vele szóba. Aztán jön az önbizalomhiány, majd a depresszió és a végén a lélek is megsínyli az egészet.
"40 felett főleg az emberek testének kinézetét, vagy belenézni a szemükbe, amiben nincsen tűz, élet"
Igen, azért, mert meggyötörte őket az élet. Az élet, ami igazságtalan. Az élet, amelyben nem feltétlen az nyer, aki erényes vagy aki lélekben gazdag. Az élet kemény küzdelem.
"Ne magadhoz légy jó. Szeresd felebarátod, mint magad."
Mint magad. Tehát magadat is szeresd ÉS felebarátodat is. Vagy szerinted ha önmagadat utálod, akkor a többi embert is utálhatod?
"habár nem ártasz vele másoknak, az önkielégítéssel is, habár nem ártasz vele, mégis ártasz a legfőbbnek: a saját lelkednek!"
És ezt ki mondja? Saját lelkednek ártasz? Milyen formán? Az önkielégítés senkit nem bánt, az ember viszont megismeri önmagát és ha nincs párja, akkor legalább le tudja vezetni a feszültséget és nem lesz például teljesen depressziós. Akkor pedig nem káros a lélekre sem.
"Pedig biztosra veszem a fogalmazásod, szóalkotásaid okán, hogy lány vagy"
Nem talált. 41 éves férfi vagyok. Csak próbálok rávilágítani a nézeteid sarkallatos mivoltára.
"Sehol sem lett az kijelentve, hogy mert abbahagytam a kondizást, elhanyagolnám a testem. Már évek óta kerékpározom, hobbi szinten, de nagy erőbedobással."
Vagy úgy?! Tehát te is bevallod, hogy nem a tesmozgással van a baj, hanem annak módjával, mértékével! Nem gyúrsz, nem a kinézetre és a dagadó bicepszre mégy, hanem arra, hogy erőnlétben maradj és ne tunyulj el. Na PONTOSAN ugyanez a helyzet a sminkkel is. Ha egy lány kiemeli a sminkkel azt, amit kapott (pl egy szép szemet), azzal az égvilágon semmi gond nincs. Ha tetőtől talpig ki van maszkírozva, 2 kiló vakolat van rajta, na az már probléma. A MÉRTÉK a nem mindegy! Vegyük például a vizet. A víz jó dolog, igaz? Alapvető szükséglete az életnek. Az ember nem élhet nélküle. Node a vízből is megárt a sok. Ha túl sokat iszol belőle egyszerre, bele is halhatsz. Nem mindegy a mérték!
"Az viszont nagyon fájó, amiket írsz, hogy nem lehet bizonyítani teljességében a létezését. Szerettél már, igaz? Nem tudod megfogni azt az érzést, nem bizonygatod, mert lélekből megéled. Az Isten, a Szeretet. Hogyne lehetne bizonyítani. Ha egy kisbaba szemébe belenéz valaki, ha gyermek születik a világra, az ő szemében Ki tükröződik vissza? Magam többször megbizonyosodtam Róla."
Ez nem bizonyság, ez hit. Amivel nincs semmi probléma, de akkor se keverjük össze a tényeket a hittel.
Mondhatnám azt is, hogy van a világűrben egy láthatatlan spagettiszörny. Nem tudom bizonyítani, de te sem cáfolni.
Legyen meg a te hited szerint is!
A Szent Lélek akarata legyen meg szüntelen!
Üdv.
36-os kommentelő embertárs: Köszönöm a Szent Léleknek elsősorban, hogy emberi hangnemben írtál. Így azért teljesen más minőségben lehet megtörni a kenyeret. Viszont akit Isten elhív, aki igyekszik tűzzel és erővel világolni, annak az őszinteséget is vállalnia szükséges, nem pedig a képmutatást. Ezt azért írom, mert bocsásd meg, de annyira elfáradtam már abba, hogy állandóan szükséges megmagyarázni, ami írva lett. A szavak kiforgatása, félreértelmezése saját testi akarat okán, idézgetés, bizonyos részek kiemelése a szövegkörnyezetből, aminek hála csorbítva lesz a mondanivaló és egyben a megértés is. Ez elképesztő sokat képes kivenni az emberből. Ezért megterhelő az emberek zömével beszélni, mert szüntelen ezt teszik. Mindegy, hogy kevesebb karakter lesz írva vagy több, mindegy a hangnem is: azt látják meg, amit akarnak.
Egy utolsó kenyér megtörése köztünk, aztán ezt elengedem már, ha te sem haragszol meg érte. Mert lehetne írni pár szót vagy oldalakat, nem fogod élni lélekből, ami írva van. És nem azért, mert magam különb vagyok, te meg értetlen. Hanem azért, mert magam már teljesen más szemüvegen keresztül látom a világot, az Életet. Ezért nem láthatod te sem, nem lehetséges, ezért lesz a folytonos elbeszélés. A testi nem értheti a lelkit, de visszafelé a lelki viszont értheti a testit. Ez nem bántás vagy sértés, ez az Igazság. Az Igazságot a lélekben gyermekek érthetik, akik mentesek már a világi normáktól. Ezt nem magam találtam ki, ez Isten akarata. Magam már nagyon sok dologról lemondtam. Te megtetted már?
Nem, ha te állítólagosan Istent követed, akkor nem a Bibliát veszed alapul, hanem az Ő Szavát, ami Él-Ő, ami Krisztus. Ezt nem értik meg annyian az emberek, hogy a Biblia, noha bizonyságot tesz az Igazságról, egy könyv. Valójában senki sem a Bibliából ismeri Istent. Ő ott Él a gyermeki szívben. A Biblia egy mankó, segíthet, de nem szabad a mankóra sem örökké támaszkodni, mert nem fogsz tudni rendesen járni. Arról nem is beszélve, hogy megannyi olyan dolog van benne, amit bizony szükséges megvizsgálni a Lélekkel, mert emberek írták, okkal. Könyörgöm a Lélekre, válasszátok már külön Istent a Bibliától olyan téren, hogy Ő Él-Ő, de nem egy könyvbe van beleépítve. Kérdezd Őt te is, személyesen.
Az írott beszédnek is vannak szabályai, jelei. És aki ezekben olvas, annak ez nyílt. A frusztráltság minden emberben ott lakozik, aki beleütközik az Igazságba. Ez ne törést-zúzást jelent meg kiabálást csak. De amikor az ember szembesül, amikor találkozik az Igazsággal, akkor akaratlanul, nem tudatosan is tesz dolgokat, amiknek vannak jelei. Ez a fajta érzelmi állapot pedig benned is ott van, meg bennem is olykor, amikor beleütközöm, mert magam is ember vagyok, és olykor gyarló.
A test temploma egy újabb passzus, ami ki lett forgatva, ezért emelik fel az emberek a testüket és adóznak az oltárán, ellentétben a lélekkel. A test a lélek hordozója idelent, ez igaz, szükséges vele tisztességgel bánni. De nem lehet átesni a szépítgetésével, a fejlesztésével. Mert nem a test a fontos, hanem a lélek. Ez az anyag-centrális világ sugallja azt, hogy a test az első, de ez nem igaz. Mert ez a világ gyűlöli Istent.
Persze, hogy abban lát, mert ő még nem lélekből szemlél, hanem testből. A smink ad egyfajta hazug és torz szépséget, karakter az arcnak, de ez illékony és nem is valós. Ha lemosod, elveszik az illúzió, és mi marad? Nem a smink a fő, hanem az, hogy kaptál egy arcot. Ezt miért rejted el, miért maszkírozod el? Mutasd meg, vállald, aki vagy. Amilyen a lélek valakiben, olyan a teste. Sokkal csinosabb egy nő, mindegyik nő, akárhogy is néz ki, ha nem sminkel, mert legalább vállalná ilyenkor, aki. És mindig lesz olyan, aki őt úgy fogadná el. De a legfontosabb az Istennek való tetszés, mert az örök, és Benne nem lehet csalódni.
Nem, a feddés sem ezt jelenti. Aki valóban, lélekből szeret, az nem azt mondja, amit hallani akarsz. Ő nem úgy fogad el, aki vagy, mert az még a testi valód. Hanem tükröt állít, hogy meglásd ezt, és a Lélek segedelmével tegyél érte, hogy változz lelkire. De az emberek a képmutatásuk és félelmeik okán azt mondják a másiknak, amit hallani akar, és ők is azt várják el cserébe, Így az Igazság a szőnyeg alá seperve marad, és a lélek nem fejlődik, nem lesz bölcs. Az emberek így nem fejlődnek lélekben, hanem züllenek.
Igen, legyen ápolt. De az ápoltság mérvadója, fokmérője nem a test, a küllem, hanem a belbecs, a lélek. És a legtöbben ezt hanyagolják el, mert azt hiszik, hogy ha valaki sportol, szépítkezik, akkor ő ápolt, de ez nem igaz, csak részben. Olyan, mint amikor valaki állandóan a füvet vágja. De vajon a gazokat, amik a szívében kinőttek, azokat is rendre takarja? No, ez a képmutatás.
Ismételten ki van forgatva, ami írva lett. A mosdás egy nélkülözhetetlen cselekedete az embernek. De ne feledjük, mit mond a Mester. Azt, hogy akinek a lába tiszta, az tiszta is teljességében! Egyértelműen jelzi, hogy nem az órákig tartó mosakodás és a test kenegetése a fő. Akinek a lelke tiszta, az a tiszta. Semmit sem ér, ha valaki ápolt külsőleg, ha a lelke koszos. De a nőkkel főleg elhitették azt, hogy erre figyeljenek egy férfi kapcsán, hogy az ápoltságot sugározzon. Így a belső érték, a valódi lelki kincs az már nem is számottevő. Így az egész eltolódott a képmutatás, az anyag irányába. A férfiak zöme sem más, csak egy férfi ilyen téren egyszerűbb.
Nem, nem vagyok anonim, mivel a lélek minősége mindig árulkodó. Lehet tudni, ki is vagyok, de ehhez semmi köze a nevemnek és annak, hogyan nézek ki. Nem ez számít. Mert aki lelki, az éli lélekből, Kiből szólok, Ki küldött el. Tehát Kinek a kije vagyok. Ennyi a lényeg. A smiley kapcsán pedig, az emberek zöme azért használja sokszor ezeket a hangulatjeleket mert a valódi érzéseiket mögéjük rejtik. Vagy pedig azért, mert a bennük lévő érzelmeket próbálják meg nyomatékosítani, főleg sértéskor. Általában cinizmus, irónia során, vagy amikor telve vannak haraggal, dühvel. Ilyenkor könnyedebb idézőjelesen magukra ölteni egy mosolygós jelet, mintsem vállalni a valódi érzéseiket. Nem mellesleg nagyon infantilis is. Ez is a lustaság okán alakult ki.
Nem, az Igazságot nagyon sokan kiforgatják, csak nem élik meg. Nincsen rálátásuk, mit is tesznek, így a talmiságot hiszik igaznak. És aki valóban az Igazságot szólja, azt meg megalázzák, balgának bélyegezik. Ez így van kitalálva. Így ugrik egymásnak a két térfél. Az Igazságot az emberek zöme kiforgatja, sokan azok, akik hiszik, hogy ők bármit is tudnak, de közben tudatlanok lélekben. Hiszik, ha tanulnak, attól műveltek lesznek. Aztán belefolynak a tudásba, az információba, és összeollóznak mindent. És büszkék magukra, hogy ők tudnak. De közben semmit sem élnek lélekben.
Igen, fontosnak tartja, de nem úgy, ahogyan a ma embere azt megcselekedni próbálja, mert ez Neki nem tetszik. Azt mondja Krisztus, hogy ami emberek között magasztos, az Isten előtt utálatos. Ezzel minden meg lett válaszolva.
Itt is kiforgatás. Nem lett az említve sehol, hogy az emberek hízzanak el és ne sportoljanak. De nem a sport a fő, hanem az, hogy valaki Istenben járjon, mert annak a teste is erős, egészséges lesz. Felesleges a sport is. De ha sportol valaki, akkor olyat, ami nem a magamutogatáson, az izmok fejlesztésén direktben áll. A kondi, a fitnesz mind ilyen, és ezt nem értette meg az előző kommentelő sem. Jóformán az összes sport az. És aki él valami nemesebbel, magasztosabbal, az nem mond igazat. Magam sem sportra használom a kerékpárt elsősorban. Hobbi, kedves időtöltés. De mellette gyaloglol, cipekedem, keményen dolgozom. Odafigyelek a táplálkozásra is, de főleg Istenben igyekszem járni. Ezért van egészségem, ezért vagyok ápolt. Nem csak azért, mert vízzel mosakodom a kádban. Van egy sorrend és van egy mérték. De a mérték nem mindenhol lehet mérték. Mert a kondiban nincs mérték. Az felesleges. A smink szintén, és az ember legtöbb dolga is. Ezért a gyümölcs a fontos. Nincs olyan, hogy kis smink meg túlzó smink. Smink van. Viszont a kozmetika más. Mert oda lehet járni azért, amit te is írsz. Magam is ezért jártam gyerekként, és köszönöm annak, aki rendbe is hozta az arcom. Ez a része segített. De a többi az haszontalan. Mert a nők zöme nem csak emiatt jár oda, sőt! A rengeteg mű dolog okán, hogy szépnek tetsszen és hogy dicsérjék őket. Értelmetlen. Aki nem fogadja el, amilyen arcot kapott, az nem is becsüli a lelkét, és köze nincsen Istenhez.
És nem tudod te sem elengedni a Bibliát. Állandóan csak a Biblia ezt írja, meg azt mondja. De Istent nem említed meg Krisztust. Szerinted hogyan esik ez Nekik? Hiába ápolt valaki, hiába mozog, ha a lelke hamissággal teli és bűzlik a kosztól.
Igen, és miért nem tette? Ez is ki van forgatva. Mert a nő a szenvedés okán már bocsánatot nyert! Ezért nem vádolta, mert Isten nem vádol, de viszont megfedve megítél. A nő a lelkében belátta a hibáját, ezét nem kövezték meg. Mert lélekben már megkövezte magát. Ez így működik.
Megkapta ő a feddést, de lélekben. Olvasnak az emberek, de nem értenek.
Imádkozom érte, hogy ezt éld meg te is, hogy a smink az a felelősség nem vállalása, a félelem, és látod megint nevetsz, megint egy smiley, amikor zavarban vagy és érzed valójában a vétkedet. De így kompenzálsz. Ne szégyelld vállalni az érzéseidet. Szembesülj Isten előtt.
Nincsen bűn, tudatlanság van. A bűn erőteljes kifejezés, amibe ha valaki beleragad, akkor önvádló lesz, ami a sátán. Nem, semmi köze az Igazságnak az világi igényességhez. Az ember igényessége anyag és cicoma, képmutatás és pénz. Az Isten igényessége pedig lelki alázat, munka a szőlőben, szembesülés a gyarlóságokkal, és állva maradás a próbák alatt. Az ember a mértéket nem ismeri és a sorrendet sem.
Elegendő volna a lélek ápolása. Ha az tiszta, a test is tisztább lesz. De emberek vagyunk, vágyunk a szépre, a hízelgőre, a kényelmesre, a luxusra.
Ez az, amit sokan nem értenek. Mert ha Isten elhív valakit, akkor munkát ad neki. És annak az embernek lesz elfoglaltsága. Neked van ilyen? Magam már nem unatkozom. Mégis kijöttem szinte minden világi dologból, mégis boldog vagyok így és nem unatkozom. Ha magam képes lettem rá Isten és Krisztus segedelmével, akkor akár te is képes lehetsz rá. Tedd. Kiálts Hozzájuk, kérj munkát. Törd meg a kenyeret, és vállald érte a meghurcolást, de a békét is. Mered csinálni? Nem fogsz unatkozni.
De igen, azt jelenti, ha sminkelsz. És valóban, járjuk a természetet. Ezek hasznosabb elfoglaltságok. De nem csak szólja valaki szája, hanem cselekedje is meg a lelke.
Dehogynem hangoztatva van az igaz. Az ember, aki még testi, szüntelen azt csinálja. A saját akaratát, igazát szólja, azt akarja a másikra erőltetni. Istenben már, aki lelki, Benne már nem saját akarat van, nincsen ÉN, hanem az van, amit Ő mond. Amikor az ember segíteni akar, akkor csak árt. De ha hagyja, hogy Isten munkálkodjon benne, akkor az egója háttérbe szorul, és akkor segít.
De miért akarsz te is keresztényként éléni? Isten nem alapított vallást. Akkor? Miért nem úgy akarsz élni, ahogyan Ő mondja neked? Látod, hány helyen mondasz neki te is ellent?
Szintén kiforgatás a ne tegyél hozzá vagy vegyél el belőle. Mert így azt sugallja, hogy csak az az alap, a norma, amit a könyv ír. Ez volt vele a lényeg! De amikor jön valaki, akár magam, akkor nem értitek, miről beszél. Mert ugyan azt mondom, szólom, de mivel te egy emberi értelmezést követsz, azt hiszed, így nem éled lélekből, amit magam szólok Isten által. Ami ugyan az, csak kiforgatás nélkül. Krisztussal is ezt tették a farizeusok. Kiforgatták a szavát, keresték rajta a fogást. De azt mondta, ami Igaz, mégsem értették sokan, mert elferdítették az emberek elől az Igazságot.
Isten akarata szerint élek, nem a Biblia akarata szerint. Ez nem összekeverendő. Akitől a könyv elvétet, annak mije marad? Nem elegendő magolni a szót.
Nem. A szeresd magad is kiforgatás. Azt jelenti, hogy szeresd a lelkedben Él-Ő Istent! Mert ha Ő benned, akkor tudod szeretni a felebarátodat. Látod, mennyire el van ferdítve az egész? És ne önmagad. Még csak az kéne, hogy önmagad, amikor meg is van írva, hogy Istennek élünk és halunk, nem önmagunknak! Nem ezt az önmagamat érti, a testi önmagamat, hanem a lelki valót. Igen, ahogy kijelentetted. Illik nem kiforgatni az Igazságot és nem szó szerint értelmezni. Mégis ezt teszi, főleg a hívők zöme.
Nem, Isten Szava Él-Ő. Kérlek ezzel a Bibliázással ne sértsd már meg Őket!
Fontos a könyv, igen, magam is forgatom rendszeresen, sőt, lélekből élem, de a helyén szükséges kezelni.
Imádkozom érte, hogy te is az Él-Ő Istent Szavát kövesd személyesen!
Legyen meg a hitünk szerint, és köszönöm Nekik a kenyér megtörését! Vezessen ebben minket a Szent Lélek!
Üdv.
Hú, ez egyre bizarabb, ahogy minket vádolsz kiforgatással, miközben te magad forgatod ki a mondatot, hogy a szeresd felebatátodat, mint magad mit is jelent.
A fél pipád is mutatja, hogy sokat szeretsz írni, de valami elvarázsolt képzelt világban élsz.
Nem, vádolni nem vádollak titeket. Magam csak bizonyságot igyekszem tenni az Igazságról. Mindig az ember vádolja magát az Igazság tükrében, amikor abba beleütközik, és nem kéri Isten megtartó erejét, hogy amit lát abban, azt megbírja, ima a kivételekért. Azért vádló a sátán szó jelentése.
Te is az ezen oldalon lévő pontozási, értékelési rendszertől teszed függővé, kinek van igaza és kinek nem, kinek lehet adni a szavára, kinek nem. Ha egy pillanatig is azt hiszed, ez az Igazság fényében, Istennél bármit is jelent, hogy kinek mennyi pipája van, akkor az a bizarr képzelt világ valójában. Az Igazság nem emberektől adományozott pipákban van, ezért sem szavazok ilyen téren senkire sem, sem itt, sem máshol. Mert azzal, hogy valakit felpontozok vagy le, ÉN Magam akarok igazságot szolgáltatni, és ÉN vagyok az, aki eldönti, mi igaz és mi nem, ki szól igazul és ki nem. Tehát ez az ítélkezés a másik felett, mert ez Isten dolga, nem emberé.
A Szent Lélek akarata legyen meg! Minden lelki jót neked is a Lélek kegyelmével!
Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!