Milyen ember vagy lelkivilágú az a felnőtt "gyermek" aki a szüleit is képes lenne eldobni amint nem származik belőlük haszna?

Én azt látom az esetek 99%-ában, hogy a szülőkkel van a "baj". Saját példámon látom, hogy anyám teljes mértékben meg van győződve róla, hogy ő mindig mindent megtett értünk, jól nevelt fel minket, és saját magáról is azt gondolja, hogy ő milyen "rendes" ember.

Pedig rajta kívül senki nem érzi és látja ezt a családban. Egyáltalán nem törődött velük úgy, ahogyan mi szerettük volna. Neki az volt a törődés, amikor olyan dolgokat tett meg, ami neki kényelmes volt, vagy amihez volt kedve megtenni. A nevelés nála abban merült ki, hogy volt hol laknunk, voltak ruháink, és minden nap volt főtt étel. Nem érti meg, hogy ezek számunkra alap dolgok voltak, főleg, hogy pl ruhákat is azt kellett hordani, amit ő akart. Étel is

mindig az volt, amit ő akart.

Valamint szerinte ő azért egy rendes szülő/feleség, mert nem iszik, nem dohányzik, sose járt el otthonról, mindig főzött, takarított. De a hibáit, és a mi kéréseinket/igényeinket sosem akarta meglátni. Felnőtt korunkban próbáltunk vele erről beszélni, de mindent teljesen elutasít. Ha elmondom , hogy pl nekem rosszul esett/esik, hogy sose játszott velünk, sose olvasott mesét, sose kérdezte meg, mi mit akarunk hordani, stb, akkor mindig jön ezer kifogással, hogy ez miért volt így. Ha valamit említek a gyerekkoromból, ami rosszul esett tőle, inkább azt mondja, hogy hazudok és csak kitalálom az egészet, minthogy megpróbálja megérteni az én érzéseimet. Apám nemrég hagyta el őt a nagyon elviselhetetlen természete miatt, és mégis szerinte mindenért apám a hibás, mert hogy ő milyen "rendes" volt mindig apámmal... Pedig én úgy nőttem fel, hogy folyamatosan utasítgatta és kritizálta apámat, és mindig csak elvárásai voltak felé. Apám pedig általában csak csendben tűrt.

Szóval egy ilyen szülőnek szüksége van egy nagyon mély önismeretre, pszichológusra, hogy végre meglássa saját magát, és hogy ennek a következménye lett az, ahogyan a gyerek hozzá viszonyul. De ez egy hosszú és kemény munka. Viszont sajnos ezt alig képes bárki is belátni saját magáról, hogy igen is valamit rosszul csinált, és hibázott.

Milyen ember vagy lelkivilágú az a felnőtt szülő, akivel ezt megteszi a gyereke?

Elárulom. Egy semmirevaló.

Csak - mint ahogy az előttem szóló is leírta - sosem fogja belátni, elismerni, meg főleg nem.

Sőt hazugnak nevezik a számonkérő felnőtt "gyerekeket" és magukat a legtökéletesebbnek hiszik.

Pszichopata állat ez mind. :(

Aljas ember.

Ugyanazt fogja visszakapni a gyerekeitől, amilyen példát mutat, hogy hogy bánik a szüleivel.

Nem is képzeled, milyen krimik történnek. És ne hidd, hogy a szegényebbek teszik ezt. Sőt!

A nővérem a hetvenes években született 3 gyerekét egyedül nevelte fel, tanári fix fizetésből, külön tanítványokkal, túlórával, egész nyáron külön munkával. Taníttatta őket, nyaraltak, sportoltak, nyelvet tanultak, művelődtek, normálisan öltöztek, stb.

Az egyikük nemrég kezdett panaszkodni, hogy nekik nem volt gyerekkoruk, nem kaptak meg mindent.

Elküldtem a fenébe, hogy anyád mögött-mellett nem állt egy havi milliót kereső férj. Nagyanyádat is egyedül segítette. Te meg lógtál, csavarogtál, a szobádat se takarítottad. Rangasz, mihaszna kamasz voltál. Nappalira jártál egyetemre, akkor is ő tartott el.

Hát csak óvatosan, hogy ki milyen anya volt. Amit az adott körülmények között vérrel-verítékkel

megtehetett, megtette.

Én pl csak pénzt kaptam apámtól, de szeretet semmit. Szó szerint semmit, és pont leszrom a tetves pénzét, nekem nem az kellett volna, hanem hogy érezzem, számíthatok rá.

Sohasem. Soha, egyszer sem.

Innentől kezdve engem sem érdekel. Elköltöztem, élem a saját életemet, nincs közöm hozzá többé.