A gyereked ad támogatást?

"Tudod kérdező, te nevelted ezt a gyereked. Nem elkeseríteni akarlak, de a te erkölcsi példád vág most pofon. Igen tudom, te mindig kivétel nélkül a legkiválóbb példát mutattad neki, és az a néhány év, amit a “gazdag pasikkal” töltött imitt amott, az süllyesztette ilyen erkölcsi fertőbe. Pedig ellened szól az is, hogy a másik gyereked mentális beteg"

Halkan jegyzem meg, 3 éves kor után az ember a családja nélkül tölti az élete legnagyobb részét. Óvoda, iskola, több időt van ott, mint otthon. A környezete nagyobb hatással van rá, mint az otthoni nevelés. Plusz itt azokat elfelejteni azt a tényt, hogy mindenki személyiséggel születik. Azon semmiféle neveléssel nem lehet változtatni. Egy kisangyal természetű gyerekből nem lesz pszichopata tomeggyilkos és egy agresszív típusból se lesz artatlan kisangyal.

A mentális betegség jelen esetben nincs kifejtve, konkrétan mi, de nem sok olyan van, ami a nevelés miatt jön létre, minimum 30 éve tart és nem lehet mellette dolgozni

"Természetesen nem várhatod el tőle a támogatást, de biztos nyomós oka van rá, hogy miért nem tenné. Azt meg jogod van tudni."

Dehogy van joga tudni. A kérdező gyereke azt csinál a pénzével, amit akar, és nem tartozik az anyjának se indoklási kötelezettséggel. (Mondjuk ettől függetlenül megkérdezheti, csak ugye elképzelhető, hogy olyan választ kap, amit elég nehéz lesz feldolgoznia. Vagy hogy semmilyen választ nem kap.)

De ezt leszámítva egyetértek a hozzászólásoddal.

"Halkan jegyzem meg"

Akkor ez a halk megjegyzés ne legyen szelektív, ne csak a gyerek, szülő által disznóságnak tartott tulajdonságai legyenek a környezet ártalmai, de az érdemei se a szülői háttérnek és támogatásnak legyenek köszönhetőek, hanem annak a kitartásnak és a szorgalomnak, amit NEM a szülőtől tanult el. Túlságosan gyakran fordul elő ugyanis, hogy ha a gyerek rossz útra téved, akkor az szigorúan a gyerek hibája, ha az viszont sikereket ér el, akkor az már a szülői hozzáállásnak köszönhető.

Egyelőre a kérdező még a saját bevallása szerint sem fogalmazta meg egyértelműen a saját gyereke felé a kérdéskört, nem volt semmi konkrét tényközlés "fiam, ha tudsz, segítened kéne, mert apádnak már nem telik gyógyszerre sem", hanem virágnyelven utalgat rá. Még saját leírása szerint is (ami teszem hozzá, nem csak nekem, de az itt írók jó részének is nehezen értelmezhető, annyira pongyolán sikerült megírni).

Másrészről: a kérdező sérelmezi, hogy a külföldön élő gyerekének fogalma sincs a magyar egészségügyről. Akkor én is csak halkan jegyzem meg, hogy a kedves kérdezőnek sincs sok fogalma róla. Egy rizsfőzőt ugyanis még adott pillanatban az Aldiban is lehet kapni 14ezer forintért, míg egy magánellátás ilyen betegségek esetén, nem 10ezer, nem 100ezer, de milliós nagyságrendű lenne. Üdv a valóságban. Mivel hogy amúgy a tb is ennyit fizet, például a mentálisan beteg poronty után is, nektek csak azt a pár ezer forintot kellene kifizetni, amibe a csomagolás kerül. Na ez a magyar egészségügy. Itt nem pár tízezer forint támogatásra van nektek szükségetek, hanem milliósra. FYI. Ezt is ki tudná fizetni a külföldön élő gyerek anélkül, hogy neki az hónap végén gondot okozna? Kötve hiszem. A kedves kérdező problémáján nem az a pénz segítene, amit a gyerek hazaküldene, mert nem sok mindenre lenne elég. Hanem kezdésnek el lehetne gondolkodni azon, hogy a mentálisan beteg gyerek betegsége kezelhető-e, akarjuk-e kezelni, vagy inkább konzerváljuk. Elég mentális beteggel volt dolgom ,hogy tudjam: nagy részük igenis tudna dolgozni, ha nem lenne egy környezet, aki támogatná a nyekergését. Kezdésnek őt kellene elküldeni dolgozni, felnőtt ember, vagy beküldeni zárt osztályra, ha annyira beteg. De ez a kellemes átmenet, hogy annyira azért nem vagyunk betegek, hogy tartós segítségre szoruljunk, de ha úgy kéne élni az életünket, mint más normális ember, akkor mindjárt jaj de nagyon rosszul vagyunk...hányok a gondolatától, hogy azért dolgozom, hogy ennek a mihaszna nullának fussa xanaxra az ÉN tb-mből. Tessék elküldeni őt dolgozni, ha megvan keze lába, és nem mentálisan retardált, akkor képes rá. A munkaterápia amúgy is létező fogalom.

Uh, utolso, ez: “ De ez a kellemes átmenet, hogy annyira azért nem vagyunk betegek, hogy tartós segítségre szoruljunk, de ha úgy kéne élni az életünket, mint más normális ember, akkor mindjárt jaj de nagyon rosszul vagyunk”

Ezt aranyba kellene foglalni. Tenyleg igy van. Anyosom is ugyanez, annyira nem szivbeteg, hogy intezkedjen es leszazalekoltassa magat, de ahhoz mar az, hogy elmenjen dolgozni. Es hanyan elnek igy, te jo eg.