Mit lehet tenni egy 56 nővel, aki csak otthon szenved?

Anyának évek óta tartó mentális betegségei vannak (pánik, szorongás) . Mindig fél attól hogy meghal és hogy egyedül marad. De olyan szinten, hogy az elmúlt 3 évben ha elmegyek otthonról, rögtön hív , barátnőmmel se hagy privát időt, amitől ő már sokszor kiborult. És nem is csodálom, tényleg csoda hogy még mellettem van. Azt hittem tudok anyun segiteni, és majd javul az állapota ha otthon vagyok (3 éve) de már kezdem belátni, 30 évesen, hogy nem is akar javulni. Nem számit neki az, hogy én családot akarok alapítani és élvezni az életemet. Csak mi maradtunk egymásnak, de 3 éve alig kaptam tőle egy jó szót. Mindig morog, beleköt mindenbe, és már betelt a pohár. Még otthon sem hagyja hogy életem legyen és azt csináljam amit akarok. Mindenbe beakar szabályozni, ki akarja szolgáltatni magát a fájdalmaira hivatkozva. Barátnőm idejön, akkor is féltékenykedik, hogy nem övé minden figyelem, állandóan csinálja a balhét, ha meg kiakarunk mozdulni, pánikszerűen rosszul van. Ezért sajnáltam eddig, de már beláttam, hogy rájátszik. Barátnőmmel szeretnék már élni, de hárman nem megy, mikor még kettesben anyuval is nehéz nekem.

De ha egyedül hagyom anyut egy házban, teljesen megbolondul a magányban. Csak én vagyok neki, tudom magányos és szeretne beszélgetni másokkal, mégis ha van alkalom, nem tesz érte, hanem arra is csak morog, idegeskedik. Barátnőmnek is elege van belőle, sokszor megbántotta őt is.

Ha valakinek ezt elmondtam, hülyének gondolt, hogy egyedül fogok anyuval megöregedni, mert eddig is csak barátnőm jött át, én még nem is aludtam nála. Sajnáltam anyut, nem akartam eddig magára hagyni, és nem is tudtam más megoldást, hogy kire lehetne vagy hogy. Valamikor már mondta azt is hogy beszedi egybe a gyógyszereit, ezért sem mertem mellőle elmozdulni, de ez így már nem élet.

Nem hiszek a pszchiológusban, mert 19 éves koromra gondolva, mikor még anyu elvolt társaságban, és nem jött ki rajta sokszor a pánik , akkor is sokszor keresett, és veszekedett velem hogy itthon aludjak és ne az akkori barátnőmnél, szóval valami féltékenység alapból van nála, ami pszchiológussal nem tudom megoldható-e. Ő ugy van vele, hogy az anyukájának és nekem szentelte az életét (miután 5 éves koromban apu elhagyta ), és most úgy érzem sajnálja tőlem a boldogságot, mert neki kevés jutott és azt akarja , hogy én csak neki szenteljem az életem.

Azon gondolkoztam, hogy az idősek otthona lenne a megoldás. De ő sem oda, sem pszchiáterhez nem akar menni.

Akarata ellenére megoldható lenne az idősek otthona? Ott legalább tudnám hogy gondoskodnak róla (ha nem idegelne ki mindenkit). Idővel szerintem megszokná, mert legalább van társasága, amit hiányolt.

Köszönöm, ha tudtok segíteni, mert cselekedni szeretnék, de anyunak is van még szabad cselekvőjoga , viszont ha nem akar menni, az életemet tenné tönkre.