Szerintem egy picit meredek a feleségem ötlete, de napról napra logikusabbnak látom, ti mit tennétek?

Szerintem nem rossz ötlet. Anyukám is olyan munkahelyet választott míg általánosba jártam, hogy nekem jó legyen.

Ha neked ez nem okiz gondot akkor szerintem jó ötlet.

Valahol értem az ötletét, és a fiatok borzasztóan szerencsés, hogy ilyen szülei vannak, akik ennyire féltik! De ott van az a része is, hogy attól, hogy fizikailag jelen vagy az iskolájában, nem biztos, hogy meg tudod védeni. Bár emlékszem, hogy nálunk is volt, hogy az osztálytársam anyukája volt a matektanár, ez nem sokakat állított meg, hogy beszóljanak neki, max fizikailag nem verték meg. De a rosszalló tekinteteket, beszólást így sem kerülte el.

Ha elég bizalmas vele a kapcsolatotok, és a leírásodból azt veszem ki, hogy az, szerintem elmondaná, ha bántja valaki. Az sem biztos, hogy bárki bántaná, lehet a legnépszerűbb emberke lenne, felépítene maga köré egy tök jó társaságot, akik ott vannak vele, biztatják, stb.

Másrészről neked saját magadra is gondolnod kell. A karriered, a szakmai életutad is szerepel ebben az egészben, örömmel tanítanál? Jóleső érzéssel mennél be reggelente dolgozni? Csak mert ebben annyi tényező van, hogy a saját részed is át kell gondolni.

Nem tudod megakadályozni SEHOGY se. Akkor se ha egész nap ott állsz mellette a teremben.

Ha akarják bántani, úgyis fogják, pl. ő lesz a kivételezett vezetőség kiskedvence aki biztos érinthetetlennek hiszi magát közben ő is csak egy kölyök a többi közül.

Egészséges otthoni környezettel és normális gyerek-szülő viszonnyal meg lehet akadàlyozni hogy eltitkolja ha bármi baj van.

Ha helikoptereskedtek felette, túl féltitek azzal pont a bizalmat teszitek tönkre.

Hagyjátok azt a gyereket normálisan leválni.

Engem anno szétszedtek kilencedikben középsuliban, mert vékony, szemüveges, jelentéktelen, meg kicsit fura figura voltam. A fizikai bántalmazástól kezdve a lelki terroron keresztül kaptam mindent, és mindig nyitottan tudtam erről otthon beszélni. A szüleim mindig támogattak, próbáltak segíteni. Nem a saját osztálytársaim bántottak, hanem egy tök más évfolyamról egy csapat nyomorult. Számtalanszor kaptak szaktanári intőt, megrovást, ideig-óráig jobb volt, de valahogy mindig betaláltak. Ez ment kb fél évig. Én nem akartam másik suliba menni, felmerült, de szerettem az osztálytársaim, velük jól elvoltam, próbáltak megvédeni is.

Végül a szüleim megelégelték mindezt és bementek az iskola igazgatójához, ahol leültek az osztályfőnökömmel és átbeszélték, hogy vagy történik érdemi lépés vagy kivesznek az iskolából. Az igazgató, aki egy remek ember volt, végül kirúgta a három csajt, a sokadik fenyelmi beszélgetés után. És itt nem csak annyi volt, hogy beszóltak, hogy csúnya kislány vagyok, fellöktek, megütöttek, ilyesmik.

Ezt csak azért mondom el, mert hiába mondtam el a szüleimnek, eleinte ők sem nagyon tudtak mit tenni, de ott voltak és számíthattam rájuk. De megvédeni nem tudtak, ajánlották az iskolaváltást, de én nem akartam menni. Hagynod kell a gyerekedet megtapasztalni ezeket, ha bizalma van felétek, el fogja mondani, ha most odaállsz őrizni őt, az sem lesz jobb.