Mit sirat az ember, amikor meghal egy olyan szülője, aki őt nem szerette es bántalmazta?

A gyász elég összetett dolog, és mindenkinél más.

Nemrég én is elvesztettem valakit, akivel az utóbbi években kb. semmilyen kapcsolatom nem volt, az utolsó beszélgetésünk borzalmas volt (részemről is), sok mindent nehezményeztem vele kapcsolatban, legfőképp olyan dolgokat, amiket más családtagokkal tett. Aztán mikor meghalt (betegség miatt), akkor rám szakadt egy olyasfajta gyász, amire nem is gondoltam előtte. Bűntudat, hiányérzet, dolgoknak a megkérdőjelezése, sok múltbeli emlék, lehetőségek, és a dolog végessége, hogy már biztos, hogy soha nem lehet jobb sem ő, sem én, sem a kapcsolatunk.

A sérült családok amúgy is bonyolultak.

Más gyászát nem kell megérteni, max elfogadni, dolgod a sajátoddal van. Önvizsgálat, terápia, ami neked beválik. De más érzéseit egyszerűen nincs joga senkinek megkérdőjelezni. Minden kapcsolat más, ezért minden veszteség is más, akár adott emberben is.

Ilyenkor szembejön a saját múlandóságunk is. Főleg ha már se apád, se anyád.

Nekem azóta bizony beugrik néha, hogy én következem, mire hagyom itt a gyerekem, elmegy- e az eszem vénségemre, stb.

Ez szerintem egyfajta Stockholm-szindróma. Hiába volt bántalmazva, mégis szerette, akár tudat alatt is.

("A Stockholm-szindróma (Helsinki-szindróma néven is ismert, l. alább) egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek esetenként – szimpátiát kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa; józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölniük kellene őket. Általában ez így is van; olykor azonban nem ez történik. A Stockholm-szindróma olyankor léphet fel, amikor a sok bántalmazás mellett a rab, miközben teljesen ki van szolgáltatva fogvatartójának, figyelmet, felületes kedvességet tapasztal részéről.")

Forrás: Wikipédia

Amúgy számtalan film készült ezzel a témával kapcsolatban.