Hogy éltétek meg az édesanyátok halálát? Mit csináltatok, hogy kevésbé fájjon, ne sírjatok?

Miért baj, ha sírsz? Az anyukádat veszítetted el, ezt ki kell adni valahogy, nem szabad visszafojtani.

Barátaid többek között erre is vannak, h támogassanak. Gondolom fordított helyzetben te is támogatnád őket, ezt jelenti a barátság. Rokonokra ez sokszorosan vonatkozik sztem.

Mindenki úgy gyászol, ahogyan neki arra szüksége van.

Én csak azt a sablont tudom mondani, amit mindenki mond ilyenkor: idővel könnyebb lesz, illetve másabb lesz. Kitartás és részvétem.

Nincs semmi baj azzal ha sírsz. Ha sírni kell akkor sírni kell, ha emlékezni akkor emlékezni. Az idő fog segíteni. Nyugodtan beszélj erről a barátaiddal, azokkal akik én megbízol. Egy barát nem csak a boldog időkben barát és nem is csak a rosszakban.

2 hónapja halt meg, de minden nap eszembe jut azóta, van hogy elsirom magam, van hogy mérges vagyok, tehát érzelmek tömkelege. De szerintem ezt nem szabad elnyomni, ez az amit meg kell élni. Nekem itt van a kislányom, igaz mégcsak fél éves, de ugyanúgy megélem mellette is a gyászt. Hiszen ember vagyok, neki is azt kell látno hogy anya ember, neki is kell néha szomorúnak lennie, néha pedig sírnia, nem pedig kősziklából teremtettek. Természetesen ettől még ott vagyok neki mint biztos pont, támasz.

Egyébként apa 15 éves korban halt meg, de a mai napig gondolok rá, azért fáj is pedig hozzá nem álltam nagyon közel. De ez nem baj. Hiszen az emlékük örökre a szívünkben él. Nem szabad őket elfelejteni.