Mégis mit kezdjek a szüleimmel?

27 éves férfi vagyok, már 18 éves koromban elköltöztem otthonról, és már vagy 6-7 éve teljesen független vagyok tőlük.

Azt kell tudni róluk, hogy utazásmániások. Ők is, meg az egész család. Egész gyerekkorom arról szólt, hogy állandóan menni kellett. Nem panaszkodom, mert világot láttam és szép emlékek, de valószínűleg ez vezetett oda, hogy mostanra megutáltam ezt az egészet. Szüleim pedig folyamatosan ítélkeznek emiatt. Konkrétan lesajnálnak, és azt gondolják (nem mondták, de teljesen egyértelműen látszik), hogy borzasztó és rossz életem van azért, mert nem utazok. Elmondtam már nekik százszor, hogy önszántamból nem megyek, erre rendszeresek az olyan dolgok, hogy "meglepi, megyünk együtt Portugáliába", amire ha nemet mondok megy a sértődés, hogy azt hitték örülni fogok neki. Mintha szenilisek lennének. Állandóan kapom az apró csipkelődéseket, pl amikor fizuemelést kaptam, hogy akkor mostmár biztos lesz miből mennem ide-oda (kb 700 nettóról nőtt 800-ra, szóval eddig is lett volna miből). Ha van valami párkapcsolati gondom, amit elmondok nekik, akkor egyből az a válasz, hogy hát ők megmondták, ha nincs utazás, akkor tönkremegy a kapcsolat. Szerintük nagyon sivár az életem így. Szerintem meg az övék az, amiért semmi boldogságuk nincs ezen az egy tevékenységen kívül.

Szóval van erre valami módszer, hogy komolyan vegyenek azon kívül, hogy elküldöm őket az anyjukba? Mert már itt tartok..