Meddig vagyok felelős a szülőm életéért, megélhetéséért, boldogságáért? Többi lent...

26 éves vagyok, három éve egy önkéntes programban dolgozom, ami abból áll, hogy rászorulóknak biztosítunk élelmiszert, lelki támaszt, segítünk az ügyintézéseikben, hogy saját lábra tudjanak állni stb. Nagyon szeretem ezt csinálni, azt érzem, hogy ez az én utam és életem végéig ebben szeretnék maradni. Ez mivel önkéntes alapon működik, nincs fizetésem, csak zsebpénzem, ha szükségem van valamire, akkor jelzem a vezetés felé és adnak rá pénzt. Vallási szervezet/közösség, vannak benne elköteleződési fokozatok is. A családommal jómódban éltünk, viszont a szüleim 7 éve elváltak és mivel a családi vagyon apum nevén volt, ezért a válással anyumnak semmije nem maradt. Próbálkoztunk ügyvéddel, perrel, de nem volt mit tenni. Én, meg a nővérem támogattuk őt az első egy-két évben, hogy lábra tudjon állni. A nővérem sajnos a családi dráma után alkoholista lett, majd elment külföldre, nem is jár haza. Én itt vagyok ebben a szervezetben 1200 km-re anyumtól. Akiről most kiderült, hogy nekem rengeteg dolgot nem mondott el a helyzetéről. Utólag tudtam meg, hogy az elmúlt télen a házat sem tudta kifűteni, a munkahelyéről sokszor nem is ment haza éjszakára, mert fűtés híján folyamatosan beteg volt, illetve az üzemanyagot sem tudta volna kifizetni. Legutóbbi hazalátogatásom alkalmával feltűnt, hogy szinte egyáltalán nincs étel a hűtőben, a házban meg több elromlott/tönkrement dolog össze volt tákolva. Nem engedte, hogy szakembert hívjak, "ő majd elintézi". Azaz nem tudta volna kifizetni. Teljesen ledöbbentem... A munkahelye nem rossz munkahely, de mivel a válás után egy forintja nem maradt és a nulláról indult, nem volt pénze, miből gazdálkodni tudott volna. Jobban átgondolva a kiadásait, a fizetésének szinte fele elmegy az üzemanyagra, amivel munkába jár, a többi része számlákra és az alapvető kiadásokra... Kertesházban él (ami szintén apum nevén van, de ott éltünk a családdal) és most derült ki, hogy az összes félretett pénzére tűzifát vett, ami maximum január végéig elég. Mikor ezeket megtudtam, felhívtam őt és kérdeztem, hogy miért nem szólt. Ekkor elkezdett zokogni, hogy nem akarta, hogy aggódjak, mert látja, hogy mennyire szeretem csinálni, amit csinálok és boldognak látott. Meg hogy ő már egyedül maradt, nincs senkije, nincs életcélja, magányos, nem akar így élni. Borzasztó volt ezt hallani tőle... Most pedig fogalmam sincs, hogy mit tegyek... Én nem tudok neki pénzt adni, mivelhogy nekem sincs, így is volt olyan számlája, amit a zsebpénzemből fizettem helyette. Álszentnek érzem magam, hogy én itt rengeteg embernek segítek, boldog vagyok ebben, közben meg anyum azon kell aggódjon, hogy lesz-e fűtése télen és az ételen spórol, hogy tudjon kifizetni mindent. Mielőtt elköltöztem otthonról, volt egy lehetőség, családi vállalkozás, amit szerette volna, ha ketten elkezdünk, akkor is és most is minden adott volt hozza, de én ugye eljöttem. Egyedül nem is tudná csinálni, a válás miatt csak velem tudná (apum részéről feltétel). Viszont, ha én innen elmegyek, akkor évekig otthon kellene emiatt maradnom és ha ide vissza tudnék is jönni, akkor mindent a nulláról kellene újrakezdenem. Már ha vissza tudok jönni egyáltalán. Sokan mondták azt, hogy én nem vagyok felelős anyum életéért, boldogságáért, a magam életét is szem előtt kell tartanom, nem adhatom fel az álmaimat miatta stb. De ez nekem annyira izzadtságszagú belemagyarázás. Van benne igazság, de akkor sem érzem helyesnek, hogy egy anya, aki 30 évig dolgozott a családjáért, értem, feladta az életcéljait, bajba kerül és én ne segítsek neki. Ez a szituáció megmérgezi az ittlétemet, folyamatosan ezen aggódom, félek, nehogy rossz döntést hozzon és rossz módon tegyen pontot a nehézségei végére. Azt is tudom, hogy én nem akarok vállalkozást, nem lennék boldog abban a munkában. De azt nem tudnám soha megbocsátani magamnak, hogy segíthetnék neki és nem teszem meg. Sok háttérinfó van még, amit nem írok le, mert túl személyes. De a válással apum szándékosan gondoskodott arról, hogy megnehezítse az életünket.