Hogyan kellene kezelnem ezt a helyzetet apa ként a gyermekemmel?
Van egy 5 éves kisfiam,akinek az anyjával 3éve külön élünk.
A fiammal hétvégenként tudok lenni csak a munkám miatt.
2Hónapja lett egy kapcsolata az exemnek, a fiammal persze minden nap törődik a "tag" de csak az anyuka véget.
Szinte minden nap vagy másnap velük van ez a férfi, el is mennek közösen játszótérre ebédlőbe ebédelnek, állatkertbe mennek, lovagolni,
stb. Én egyszer max alkalommal tudok lenni a saját gyerekemel, minden is megteszek azert hogy jól érezze magát és szeressen mint az apját.
De a fiam folyton arról beszél hogy mennyire jól érezték magukat, és persze ő saját magát ezzel a "taggal".
3Héttel ezelőtt bejelentette hogy neki nem jó velem és ami a legjobban fájt sziven vágott az az volt hogy ki jelentette hogy azt az embert sokkal jobban szereti mint ahogy engem szeret.
Az anyukával egyébként már párszor ugyan ez előfordult.
Parszor el tiltott már csak úgy a semmiért több hónapra is.
Egész héten hiányzik a fiam és arra vágyom mikir lessz már hétvége hogy láthassam és vele lehessek végre.
Erre ezt kapom már 3hete a saját fiamtól 😢
Szóval úgy döntöttem le mondok róla és így talán mindkettőnknek könyebb lesz.
Lemondani nem tudsz, akármennyire is akarnád!
A láthatást szüneteltetheted, de ettöl még minden kötelességed marad.
Egyebkent hozzá teszem ha meg lát sem örül nek2m egy puszit nem hajlandó adni. Annyi nem hangzik el a szájából felém hogy hianyztam vagy akármi.
Ha ezt a bizonyos személyt meglássa ölelésel és persze hatalmas puszikal fogadja és várja őt.Persze mindezt a szemem láttára is.
Öt éves a fiad, és öszinte. Mert van aki minden nap csak "neki él"
De lesz 10 aztán 15 éves is. Akkor már majd érti is a helyzetet.
Egy 5 éves gyerek szerinted mennyire tudja megítélni, hogy ki a jobb "apa"? 5 éves koromban egy Sport szelettel meg lehetett vásárolni, azt szerettem jobban, aki megvette nekem
Ostoba vagy, ha ezért lemondanál a gyerekedről. Nem versenyezni kell a másik szülővel vagy az aktuális párjával, hanem a gyerekeddel jó kapcsolatot kialakítani. Az egész történetből a legfontosabb dolgot nem ismered fel. Inkább örülni kéne annak, hogy a gyereked jól érzi magát, nem azon kell aggódnod, hogy valaki csak az anyja miatt megtűri őt is.
Én is elvált szülők gyereke vagyok. Nekem is óvodás koromban ment a cirkusz. Én se adtam puszit apámnak, sőt kijelentettem, hogy nem akarom őt látni. Miért? Mert 5 éves voltam, és nem azt a játékot hozta, amit én akartam. Nem is ismertem őt igazán, mert jött volna ő szegény többet, csak nem engedték. Így fura volt számomra, idegen. De apám nem adta fel. Később azt mondta, ha élve elásom őt, akkor se mondott volna le rólam. Egy darabig békén hagyott, amíg nagyon kicsi gyerekként gondolkodtam, de ahogy fokozatosan nőttem fel, úgy egyre többet keresett engem. Mindenben segített. Kérte, hogy hadd csináljon meg nekem ezt-azt. A házimat megcsinálta, fizikából korrepetált, hozott-vitt, később fizette az egyetememet, kaját csinált a koliba is, a kedvencemet. Egyszóval mindent, csak vegyem észre, hogy szeret. Mindennek ellenére is.
Észrevettem. Pedig volt, hogy taknyosként csúnyán üvöltöttem vele. Mai napig bánom. De ő nem adta fel. Azt mondta, nem tudtam volna olyat mondani vagy tenni, amiért ő lemondott volna rólam. Egyetlen lánya vagyok. Azt mondta, már akkor szeretett engem, amikor megtudta anyámtól, hogy terhes. Nagyon várt engem.
Harmincéves koromra fogtam fel, hogy nekem VAN igazi apukám és SZERET engem. Azóta igyekszem bepótolni az éveket, amit nem lehet, és jó lánya lenni. Ő nem változott, azóta is ugyanúgy szeret engem. Én változtam, benőtt a fejem lágya, és megértettem, hogy Ő SOHASEM ADTA FEL.
Azóta anyu meghalt már, mi vagyunk ketten egymásnak. Nagyon szeretem őt, igyekszem széppé tenni öreg napjait. És nagyon félek attól, hogy egyszer őt is elveszítem. De a legjobban az fáj, hogy azt a 30 évet senki sem adhatja már vissza nekünk.
Örülök is legbelül annak hogy jól érzi magát és legalább eseménydús is az élete és értékelem is hogy őszinte
(még ha nem is velem/mellettem).
De a másik oldala a dolognak, hogy ez lelkileg iszonyatosan fáj és megvisel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!