Leszázalékolt fiam meg akar halni emiatt vagy a betegsége okozza ezt?

#1: Pedig képzeld, szokott ilyen lenni. Főleg, ha nem magánrendelésre mész. Egy kórházi pszichiáternék kb. negyed óra jut egy betegre, és jó, ha havonta egyszer fogad kontrollra. Nekik nem lesz idejük kinyomozni az okokat, ami miatt oda került az ember (esetleg magánrendelésen, ahol van több idejük), általában első alkalommal elvégeztetnek pár vizsgálatot, és az alapján megállapítanak valamilyen gyógyszeres kezelést, meg pár mondatban adnak életvezetési tanácsokat. De 15 perc rohadt kevés. Még ha fél óra jut egy betegre, az is. Egy jó szakember pedig meg tudja állapítani, hogy mire van inkább szüksége a betegnek: arra, hogy gyógyszerekkel állítsák helyre az agy megbomlott viokémiai egyensúlyát, vagy arra, hogy az életét segítsenek rendbe tenni. A kérdésben szereplő embernek szinte biztos, hogy exogén, vagy nagyrészt exogén eredetű a depressziója. Ezt minden bizonnyal a kilátástalanság, és a feleslegesség érzése váltotta ki benne. Lehet, hogy alapjában véve is volt egy enyhe depressziója, vagy arra való hajlama, de maga a betegségtudat is, és a sikertelenségek önmagukban is képesek ledönteni az embert, hát ha még volt valami hajlama is a depresszióra.

Ami a pszichológust illeti: lehet, hogy másikat kellene keresni. Nem minden beteg képes minden pszichológussal együttműködni. Ez nagy mértékben egy bizalmi kapcsolat, így ha nincs meg az együttműködésre való hajlandóság, akkor a fene megette az egészet.

Na, meg azért pszichológusok között is van jobb, meg rosszabb is.

Aztán a másik dolog: valahogy rá kellene venni, hogy találjon értelmet az életének. Nem feltétlenül munkára gondolok, bőven jó valami hobbi jellegű elfoglaltság is. Vagy ha van rá ambíciója és képessége, akkor tanulhatna is valamit. Nem feltétlenül azért, hogy azon a területen dolgozzon, hanem "csak úgy". Ha például érdeklik a nyelvek, akkor elkezdhet valamilyen nyelvet tanulni. Ha technikaibb beállítottságú, akkor mondjuk elektronikát, vagy informatikát. De tudok olyan - szerintem a fiadnál súlyosabb állapotban levő - emberről, akit a csillagászat húzott ki a gödörből. Mármint... ő már olyan állapotban volt, amire azt mondták, hogy soha nem lesz önellátó életre képes, de elkezdett foglalkozni a csillagászattal, ami lekötötte, és hatalmas javulást ért el. Elérte, hogy már egyre többször haza merték küldeni, eleinte csak egy-egy hétvégére, később pedig huzamosabb ideig is. Nem tudom, hogy most mi lehet vele, de ő egy jó példa rá, hogy mennyire fel tudja húzni az embert, ha értelmet talál a mindennapjainak. Szóval keresni kellene valamit, ami érdekli, és azzal el kellene kezdeni foglalkozni. Ha valaki naphosszat csak búslakodik, meg unalmában esetleg megnéz egy-egy sorozatot, az tényleg nem viszi előre. Nagyon kevés olyan embert láttam, akit semmi ne érdekelt volna, és ne tudta volna magát kellemesen elfoglalni. De még akármennyire is démonizálva vannak, akár még a videojátékok is segíthetnek az állapotán. Ha máshogy nem, az által, hogy addig is kikapcsolódik, és nem az jár a fejében, hogy mennyire rossz neki. Vagy pl. elkezdhet online sakkozni. Vagy ha fizikailag bírja, kertészkedni. A növények egyébként is jó hatással vannak az emberi lélekre, és még városban is legtöbbször megoldható egy kis balkonkert létesítése. Tényleg annyi minden van, amivel le lehet egy ember szabadidejét kötni, csak meg kell találni, hogy neki mi a megfelelő elfoglaltság. Ha pedig ez megvan, utána fokozatosan csökkenni fog az a feleslegesség-érzés, ami miatt most sokszor dührohamai, meg halálvágya van. Onnantól pedig el lehet kezdeni felfelé építkezni. Én a munkahelyemen (közintézmény) több olyan alkalmazottról is tudok, akiknek valamilyen komoly betegségük van. Nyilván mondjuk egy szívbeteg embert nem fognak felvenni rakodómunkásnak, de például portásnak miért ne? A karbantartónk is le van százalékolva, de részmunkaidőben foglalkozttják, és ha jól tudom, ezért a munkahelyünk még valami kedvezményt is kap. (Ehhez a részéhez nem értek nagyon...)

Három év visszautasítottság fizikai fájdalmat okoz az ember lelkében. Nagyon pici lépésekkel el kellene kezdenie valamit csinálni, ami által hasznosnak, értékesnek érezné magát. Bármilyen önkéntes munkát, akár a szomszéd idős embereknél kerti munkát, vagy bármi hasonlót.

A pszichológus jó lenne, de ilyen állapotban hetente kellene járni, és viselkedésterápiát kellene kapni. Sokszor coach-ok jobban tudnak célra orientálva segíteni ilyenkor, mert nem a múltra, hanem a jövőre fókuszálnak. Életvezetési tanácsadás, life coaching néven találsz ilyet. Én is végeztem ilyet egy darabig, és rövid idő alatt messzire lehet jutni a változásban.