Vajon mi a megoldás, esetleg mit tehetnék?

20/L

Nagy elkeseredésemben és kétségbeesésemben írok most nektek a jó tanácsaitokért.

Tavaly nyáron költöztem el otthonról, először nyári munka miatt, majd a tanulmányaim miatt, ugyanis azt a fővárosban folytatom. Egyedül vagyok itt, nincs itt a családom, sem rokonok, senki, csak az itt szerzett barátaim. Igencsak hirtelen csöppentem ebbe bele, hirtelen kellett gondoskodnom magamról, és nincs itt anya apa, akik segítenek, csak én, egymagam. Persze, ezzel nem is volt és nincs is semmi gond, mindent megoldok. Néha viszont nehéz, a távolság, sokkal kevesebbet találkozunk és beszélünk. Ők külföldön vannak, ritkán jönnek haza és sokat dolgoznak, hogy nekünk (van egy ikertestvérem) jó legyen.

Van egy párom, aki még otthon él a családjával, ő is messze van, de mindig meg tudjuk oldani, hogy legalább hétvégén találkozzunk, van mikor hét közben is együtt vagyunk. Ezzel sincs probléma, persze van, hogy hosszabb idő kimarad, mikor szüleim hazajönnek, én is hazamegyek és a testvérem is, olyankor együtt vagyunk mi négyen. A barátom és én 1 éve vagyunk együtt. Édesapám tudja, hogy van barátom, viszont még nem találkoztak. Édesanyám az elején nagyon kedvelte a barátom, viszont az első találkozás óta már nem így van. Mikor a barátom nálunk járt, édesanyám nagyon csúnyán beszélt vele és megalázta őt. Ennek, hogy anya nem kedveli őt több oka van. Mikor a barátom feljön hozzám, nem segít egyáltalán a házimunkában, néha kiakadtam és ennek hangot is adtam, mert csak hátráltat ilyenkor, fekszik, és csak nézi, ahogy teszek-veszek össze-vissza. Őt a szülei nem támogatják anyagilag, havi 80.000Ft-ot keres a gyakorlati munkájával, abból gazdálkodik. Napi étel a munkában/suliban, szórakozás stb. Ezekre 1-2 hét alatt elmegy az összes pénze. Ezután ha együtt vagyunk, a boltban mindent én fizetek mindig. (Főzéshez alapanyagok, nasi, innivalók, étel rendelés, stb.) ez mind rengeteg pénz, édesanyám ezért úgy érzi, hogy ő kihasznál engem és elvesz belőlem, pedig nem. Megértem az ő oldalát is, mivel ő a férfi és mindig mindent egyedül állok, ez így nem járja. De neki nincs pénze, enni pedig kell és ő itt nálam vendég, nincs szívem nem kifizetni az ő dolgait is.

Anya egyáltalán nem támogat a kapcsolatomban, nem is érdeklődik felőle egyáltalán. Sőt, ha mégis szóbahozza nagyon csúnya hangnemben beszél róla és sértő, trágár szavakat használ rá. Nyugodt pillanatában pedig csak annyit mond, ha neked jó, nekem is.

Én nagyon szeretném, hogy megismerjék őt a szüleim, hogy valójában milyen ember is és rájöjjenek nem kell aggódniuk és szeretném, hogy jól kijöjjenek.

Édesapám még mindig úgy tekint rám, mint a pici lányára, és mindig elmondja, nem aludhat nálunk senki, se fiú, se lány, mindenki aludjon otthon. Az pedig nem lenne megoldható, hogy ne aludjon majd nálunk, ugyanis 5-6 óra az út neki haza tőlünk.

A barátom családja az eleje óta nagyon befogadóak, kedvesek és jószívűek velem. Érdeklődnek felőlem mindig és nagyon jól kijövünk egymással. Nekik is írt édesanyám sokáig, hogy a fiuk hagyjon engem békén. Emiatt megingott kissé a kapcsolatunk, sok volt a feszültség és a nyomás, de tudtuk rendezni a barátommal.

Nem tudom mégis mit tehetnék, nagyon bánt ez az egész, hogy két tűz között vagyok és tehetetlennek érzem magam.

Arra is gondoltam már, hogy nem erőltetem, hogy találkozzanak, megismerjék egymást és egyelőre nem viszem be a rokonság közé sem. Habár nagyon rossz látni, hogy nagy családi rendezvényeken, ünnepeken, bulikon mindenkinek ott a párja, annak is akik csak pár napja vannak együtt. Rólam pedig van aki nem is tudja, hogy van, ha csak nem követ a social médián.

Bárkiről is van szó, a szülők elfogadják a gyerekük párját, bárki is ő és bármilyen ember is.

Édesanyám a legjobbat akarja nekem, mégsem elfogadó. Ez nagyon bánt és elkeserít.

Néha túlhajszol. Rengeteg otthoni hivatalos ügyet, feladatot rám bíz. Jelenleg tanulok nappali tagozaton. Azt szeretné emellett egy hétvégi sulit is végezzek el és a nyelvvizsgáimat is fejezzem be. De egyszerűen néha úgy érzem, besokalltam és nem bírom tovább.

Hirtelen csöppentem ebbe az életmódba, nem voltam rá felkészülve. Felnőttnek lenni nem nehéz, csak nagy felelősség és néha úgy érzem, túl sok probléma ez nekem mind, (ugyanis emellett nekem is vannak elintézendő dolgaim, feladatok és a tanulás). Fiatal vagyok, a barátaimmal is szeretnék lenni és jól érezni magam, kikapcsolódni. Ez viszont nem megy. Nem tudom elengedni magam, mert mindig a problémákon kattogok és azon, hogy vajon helyes-e, amit csinálok, szüleim vajon büszkék rám. Hatalmas bennem a megfelelési kényszer és senkinek sem szeretnék csalódást okozni. Mindenkit magam elé helyezek.

A testvérem egy másik városban tanul, ő a legnagyobb támaszom, segítségem, ő tartja bennem a lelket és nagyon hiányzik nekem, nehéz nélküle is.

Köszönöm, hogy ezt kiírhattam magamból, és ha bárkinek lenne bármiféle jó tanácsa, tapasztalata, azt nagyon megköszönöm!