Korosabb, otthon rekedt gyereket felnőttként kezeltek szülőként?

Mondjuk amíg a szülői házban élsz, addig az otthoni szabályok uralkodnak, ha 5 éves, ha 25 éves vagy. Attól mert PAPÍRON felnőttél nem jelenti azt, hogy pattoghatsz.

A SAJÁT (bérelt) kecódban megteheted, de a szüleid házában nem. Ennyi.

Amúgy én nem nevezem felnőttnek azt, aki még 30 évesen is otthon él ÉS MELLETTE persze állandóan panaszkodik, amiért alkalmazkodnia kell.

Ha valami nem tetszik, el lehet költözni, csak könnyebb a kifogásokat gyártani.

Mondjuk ha az én 28-30 éves gyerekem állna belém meg méltatlankodna, adnék neki egy hónapot elköltözni. Problem solved ;) Nem kisgyerek már, hogy mindent elnézzek neki.

9-es, akik otthon élnek, a NAGYRÉSZÜK a SAJÁT gyerekszobájában él. Ugyan, honnan alakított volna ki nagy lakrészt ha arra nincs igénye, hogy önállóan - értsd: nem anyukáékkal együtt - éljen.

Felejtős. Csak nekik kényelmesebb otthon héderelni, néha bedobni egy mosást, mint elköltözve önálló, felelősségteljes életet folytatni, és ez NEM a szülő hibája.

Engem is magukhoz láncoló szülők neveltek, csak én felismertem, hogy ez nem egészséges, és amint lehetett, elmentem.

Az öcsém 30, otthon él, mert kényelmesebb neki, de barátnője nincs, barátai nem nagyon. Viszont cserébe van meleg étel, fűtés, nem kell a csekken aggódni, stb.

Csak azt nem tudom, mit csinál, ha a szüleink meghalnak. Felakasztja magát, vagy majd jönne hozzám? Mert ellátni nem fogja magát.

Én anyummal maradtam, ami valamilyen szinten kényszerből így alakult mind a kettőnk részéről. Az én életem nehezen és lassan indult be, miközben ő mozgássérült. Most már v.sz.l. az a keresztem, hogy itt is maradok. De nem bánom. Enyém a nagyobb szoba, ami nappali-szoba lett irodával és bulira is alkalmas. Illetve 2 hónappal ezelőtt beköltözött hozzám párom és jóban vannak anyummal. Úgyhogy nekünk jó így. Így is vannak most igazából anyagi nehézségek, nem is tudnánk albérletbe menni. Már nem ide tartozik, kezeléseket kellett kifizetnem páromnak és ő pedig munkanélküli lett. Ha nem itt lennénk, akkor meg biztosan visszakényszerültünk volna vagy távolból kéne törődni anyummal. Emellett mamám is le van rokkanva a saját lakásában, elég oda is járogatni. Ez sehogyan nem működne másképpen. Kicsit nagyobb lakás jobb lenne, de anyum már nem lenne képes váltani.

Egyébként mostanában közös lakás ellenére alig lát engem anyum, párommal beszél helyettem. Emellett többnyire most már párommal mi ketten főzünk, anyum leszokott róla. Bár elkezdte anyum megjegyezni, hogy szerinte több villany megy feleslegesen. Ennyi az összes súrlódás.

34/F

Nálunk teljesen más alapokon működött a dolog. Eleve mi egy közös vállalkozást működtettünk, amiben apám volt a főnök és többségi tulajdonos, én és a húgom pedig kisebb tulajdonrésszel üzlettárs. Anyánk is beledolgozott, külsősként. A 4 tagú család, tehát apám, anyám, húgom és én építkeztünk az agglomerációban egy többgenerációs házat, illetve a szomszéd házat is megvettük, tehát dupla telek, két ház, öszesen 3 lakrész. A nagyobbik házat a szüleink a mi nevünkre vették és építették, hogy hosszú távra a lakhatás le legyen tudva. A cég jól hozott, működő modell volt. Bár a szabadidő és a munka nem mindig volt összemosódás nélküli. Volt jó oldala is meg kevésbé is, de alapvetően inkább jó volt. A szabadidő eltöltéséhez privát szférás lakrészek és autók álltak rendelkezésünkre, nekem egy sportkocsi, a húgomnak meg egy jópofa női autó. Picit úgy éltünk, mint a Dallas c filmsorozatban a Southfork Ranch-on a több generáció vagy mint a birtokosok idejében. No nem voltuk milliárdosok, de kellemesen jól éltünk, nem háborgattuk egymást. Ha tehettük közösen étkezett a cslád, az ünnepeket is javarészt nagy számú résztvevővel tartottuk, hatalmas szilvesztereket rendeztünk, vendégséggel stb stb. Nem voltunk az a fajta maiasan retardált baggage, hogy állandóan azon basssszakodjunk egymással, hogy ki fingik görbét, vagy ki kinek a tányérjából eszik, vagy miért jobbkézzel fogom a porszívót, netán cukorral vagy édesítővel iszom a kávét stb. Mint 4 felnőtt ember éltünk egy "birtokon". Voltak konfliktusok, volt, hogy néha tehertétel volt a közösködés, de sokkal jobb volt az életminőség így is, mintha úgy éltünk volna, mint amiket itt is olvasok sok esetben, amikor triviális és értelmetlen dolgokon egymásba állnak az emberek. Amikor lett párkapcsolatom nekem is és a húgomnak is, akkor egy darabig mint nagy család szépen működtünk. Nekünk a 2008-as válság utáni időszak tette be a kaput, sajnos abból nem tudtunk talpraállni. Itt már lett széthúzás, sajnos ma már egyik szülő sem él, én és a húgom a megmaradt családi vagyonon osztozva vettük meg lakásainkat és éljük külön az életet. Neki megvan a párja is, nekem sokáig nem volt, mostanában kezdeget valami lenni.

Összegzés: amíg a szüleink éltek, persze, mi voltunk a gyerekek. Legtovább én és apám éltünk egy helyen (külön kassza és háztartás, de egy épület) némi anyagi oda-vissza függéssel. Apám özvegyként és megöregedve már nem volt annyira kellemes családtag, mint fénykoromban, de számíthatott a fiára mindenben. Hoztam-vittem őt kocsival, igyekeztem kimozdítani sokszor, hogy ne legyen hetekig egyedül. Ha vendégem volt, őt is bevontam, szóval igyekeztem viszonozni azt a hátteret és biztonságot, amit Ők nyújtottak nekünk akkor, amikor fiatalok voltunk. Aztán már ő sincs köztünk, ma már totál önálló egzisztenciám van nekem is és a testvéreméknek is. Azért, mert nem mentünk 19 évesen albérletbe és külsős melóhelyre, nem lettünk életképtelenek. Sőt, sokkal stabilabb személyiségek vagyunk, mintha átlag életet éltünk volna. Az egykori jómódúság pedig nem lottónyeremény volt, hanem munkával felépített egzisztencia. Amikor aktív volt a dolog, akkor a cég terhére autóztunk, apánk besegített sok dologban, amikor ő nyugdíjas lett és nem volt nagy a bevétele, akkor én biztosítottam neki az autózást (szerény személyem sofőrségével).

Működő modell lenne a mi egykori életünk, hogyha az emberek nem a fasssságokra koncentrálnának, hanem tudatosan építenék fel az életüket és nem az lenne a legnagyobb durranása mindenkinek - idősnek és fiatalnak -, hogy az egóját túráztassa és baromságokon konfrontáljon.