A szülő minden gyerekét egyformán támogassa, vagy ne?
Például az egyik rászorul a segítségre, a másik nem, akkor többet segítsen az egyiknek?
Vagy egyformán segítsen, és akkor mindenki a saját sikerét éri el?
És ha nem egyformán, mi alapján válogasson? Pl fél lábbal született, neki többet segít, se ha gyorshajtott motorral és közben vesztette el a fél lábát, akkor ne?
Vagy érdemeik szerint segítse őket, hogy többet támogassa aki neki is segít, a másik aki meg szemét vele és le se tojja, azt ne?
Melyik a fair szerinted? Hogyan álljon az ember a felnőtt gyerekeihez?
Aki gazdag, az is kapjon 10ezres ajándékot karácsonykor, aki szegény és kajára alig futja, az is ennyit? Akinek kertje van, és sok segítség kell neki leszedni a gyümölcsöt, ahhoz is menjen szedni, vagy aki 12 órázik és el van csúszva a lakásfelújítással, ahhoz is menjen festeni?
Írd hogy gondolod, és hogy van-e gyereked!
Mennyire fair az egyik leckéje felett napi 3 órát görnyedni vele, majd még fejlesztésre vinni, a másik megírja magától 10 perc alatt, de irigyli az időt, amit a tesója a szülővel tölthet?
Vagy egyik gyerek folyamatosan gonoszkodik, undok, agresszív, vele a szülő külön tölt időt, hogy erősödjön a kapcsolat, többet áll mellé meg ilyesmi, a másikkal nincs gondjuk, de a gyereket zavarja a tesójával a kivételezés, mikor ő rendes a szülővel, mégis vele törődnek keveset.
Hogy kell "rászorultsági alapon" dönteni? Gyerek és felnőtt korban is érdekel, ki mit tart fairnek.
válasza: válasza:Mindjárt gondoltuk, hogy te vagy a rászoruló fél.
Ne haragudj, lehet, hogy minimálisan jobban támogatnálak, mert beteg gyereked van, pl. vinnék neked rendszeresen kaját vagy átvállalnám, hogy megveszem a gyereknek a ruháit, de olyat azért nem csinálnék, hogy az egyiknek adok 3 milliót lakhatásra, a másiknak meg nem.
Nem a testvéred tehet róla, hogy beteg gyereked van, vagy hogy neki több a pénze, ilyen nagymértékű különbségtételt anyagilag sose csinálnék.
válasza: válasza: válasza:Szerintem ha valaki felnőtt korában rászorul támogatásra az idős(ebb) szüleitől, ott valami nagyon el lett cseszve gyerekkorban. Az most teljesen mindegy, hogy beteg gyereked van. Erről senki sem tehet, pláne nem a testvéred.
Lehet, hogy te jogosultnak érzed magatokat a több támogatásra, a gyerek miatt, de könyörgöm, most akkor örökké a beteg gyerek kártyát fogod kijátszani?
Ha lenne gyerekem nyilván ha, de és kizárólag akkor, ha támogatást kérnének, szó nélkül megkapnák, mert van miből. Viszont hogy én automatikusan támogassam őket az kizárt dolog, felnőtt emberek, saját életük van, mindenki oldja meg a saját problémáit, nekem se segített senki azzá válni, ami most vagyok.
Nálunk 2-en vagyunk testvérek, mindketten már felnőtt férfiak vagyunk. Gyerekkorunkban a bátyám volt a kedvenc, ő volt a követendő példa. Rengetegszer megkaptam, hogy miért nem tudok én is olyan lenni mint ő. Ő leginkább jó testi adottságokkal rendelkezett, sportolt, aktív életet élt, sokat eljárt, viszont anyámék elkényeztették, otthon semmit se kellett csinálnia, ezért teljesen önállótlan volt és a mai napig az is. Én ellenben utáltam sportolni, viszont olyan eszem volt, hogy sose kellett tanulnom, mindent megjegyeztem, rengeteget olvastam, nagyon jó kommunikációs képességeim voltak és vannak is, úgy manipulálok bárkit, ahogy akarom az én céljaim érdekében, jó megfigyelő vagyok, engem elég nehéz átverni, szóval én lennék a gonosz tesó.
Anyámék kénytelenek őt és a sógornőmet anyagilag támogatni, mert a meztelen pitsájukra vállaltak gyereket és kezdtek építkezésbe, úgy, hogy volt lakásuk amúgy, csak őfelsége házat akart. A nagy kivételezés anyagi hozzánemértéshez vezetett szóval van banktól is hitelük, a sógornőm testvére is adott kölcsön nekik, nagyszüleinktől is kapott egy durva összeget, anyámék is öntik beléjük a pénzt, pedig nekik sincs sok, ráadásul volt képük tőlem is kérni egy nevetségesen nagy összeget, amit ugyan kölcsönözhettem volna, de ne legyen már egy 40 éves ember segge folyamatosan ennyire nyalva, oldja meg felnőtt módra. Nyilván ezután mindenki kiakadt, hogy milyen az már, hogy nem adok neki pénzt, hisz testvérem, ekkor kiakadtam és közöltem, hogy míg belé a milliókat öntitek, addig engem le se szartok, ha valami nekem kellett, az mindig hatodlagos prioritást élvezett. Nem kértem tőlük sokat, egyszer kellett volna pénz jogsira, de engem plusz diákmunkára küldtek, neki meg szó nélkül kifizették. Őszerintük ugyanúgy támogattak minket és egyébként is mit akarok, nekem gyerekem sincs. Gondolom nem meglepő, hogy évek óta nem láttuk egymást. Ugyan telefonon keresnek, de nem magamért, egy ideje nem veszem fel egyiknek sem.
válasza:Kérdező, tehát akkor mikor te voltál az aki kevésbé szorult segítségre, nem fogadtál el semmit anyádéktól, hanem kérted hogy azt is adják a testvérednek igaz?
Amúgy meg egyformán támogatnám őket. Attól, hogy az egyik életképesebb, még ugyan úgy a gyerekem mint a másik.
válasza:17es, igen, mert azt hittem az a normális, mivel ebben neveltek, hogy a tesómnak segítség kell, mert rosszul tanul, segítség kell, mert rosszul viselkedik és vigyem magammal, mert a tesóm, és mivel én vagyok az idősebb, még nekem is kellett segítenem, nem csak szülői részről ment Aztán olyan 18 éves korom körül kapcsoltam, hogy nem normális, hogy én írom a leckéjét, én tanultam vele évekig, vinnem kellett mindenhova, tűrni az erőszakos kirohanásait, hogy folyamatosan rajtunk lóg, hogy elnézzem, hogy lopja anyám cuccát szerencsejátékra, mert "szegény" ő ilyen, neki segítség kell, és elegem lett. El kellett volna hordaniuk pszichiáterhez és nem engem beáldozni az ő kedvéért, de hivatalosan nincs baja, mert sosem vitték sehova, csak rossz gyerek volt és rosszul tanult, nem tudott beilleszkedni.
Felnőttek vagyunk, én egyedül vagyok egy olyan gyerekkel, akit nem tűrt meg a közoktatás(nem engedték bölcsibe, oviba, iskolába járni, 9-12ig volt bent, és volt magántanuló), most rendeződtek a dolgaink(már suli végéig jár probléma nélkül), és végig, VÉGIG az ment, hogy segítsünk szegény tesómnak, én is, mind anyagilag, mind mindenben, mert az neki is jár, ami nekem, plusz még egy kicsi, mert neki segítség kell(de nem kell, felnőtt ember, majdnem 30).
Most nekem kellene segítség "leválni", hogy saját életem lehessen, és most, hogy már ilyenre is tudok gondolni, jöttem rá, hogy rohadtul nem ugyanazt a bánásmódot kaptuk, és borzalmasan zavar. Tehát ha nekem segítettek lakhatásban, minek segítenek egy egészséges felnőtt embernek, aki bszik dolgozni, és sosem volt munkahelye? Miért jár neki ugyanaz? Ő kényelemből fogadja el ezeket, én meg szükségből, és meg van róla győződve, hogy ez neki jár, ahogy meg volt győződve erről gyerekkorában is.
Ráadásul ugye az oktatásból látom, hogy akinek nehezebb valami, extra segítséget kap, és ez a normális(suliban), mert a gyerekek egy része ilyen olyan területen gyengén teljesít.. Felnőttként sem mindenki kap segélyt, hanem csak aki rászorul(én már csak tudom ugye..).
Nem is tudom, igazából az zavar, hogy nincs kimondva, hogy baja van, mert egyértelműen van(pont, mint a gyerekemnek, illetve a gyerekem enyhébb eset), mégis úgy van kezelve. Nálunk meg hiába van kimondva, hogy nekünk nehezebb, úgy kezelnek, mintha nem lenne, és ugyanazt várják el, mint mikor még semmi gondom nem volt. És mivel ezek pszichés jellegű gondok, esélytelen a megbeszélésük, mert nem a fél karja hiányzik, amiről nem lehetne "nem tudomást venni". Nálunk is ez, de az meg fel van nagyítva.
Egyszer szabaduljak ebből a közegből(már nincs sok hátra), itthagyom az egész rohadt helyet.
válasza:Kissé fordítva ülsz a lovon kérdező, segítség senkinek sem JÁR. Sajnálom hogy beteg a gyereked, de a dolgaitok megoldása egyedül a te, és a gyerek apjának a feladata/kötelessége.
A szüleidnek se lehet könnyű, hogy kettőből két gyereket még mindig nekik kell támogatniuk
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!