Mit csinálnák, ha úgy éreznéd, hogy a gyereked szégyenl téged?

Az anyukank mindig szegényesen öltözködött. Mindenféle össze nem illő csiricsáré ruhát felvett, és kellemetlen volt a magára adó jól öltözött anyukák mellett.

Egész kamaszkoromat végig kísérte és testvérem a mai napig "szégyenkezik". Amíg otthon laktam mindig a lelkemre kötötte, hogy én "öltöztessem fel", ha menni kell valahova.

Én utólag szégyellem, hogy szégyelltem.

Azért öltözött úgy, mert nekünk spórolt vele. Azért vágta maga a haját, hogy legyen mit ennünk.

Egyébként pont ugyanolyan szülő lettem: nekem ugyan lenne pénzem, de nem érdekel, nem adok úgy magamra, mint egyesek. Kényelmesen, tisztán, de egyszerűen járok. Lehet szégyellni fog a gyerekem.

"Mit csinálnák, ha úgy éreznéd, hogy a gyereked szégyenl téged?"

Szégyellném magam, hogy egy mondaton belül a igeragozásokat nem tudnám egyeztetni a mondat értelme szerint, valamint, hogy nem tudom, hogy nem "szégyenl" hanem "szégyell", ill. nem "csinálnák" hanem "csinálnék" a helyes igealak.

"Nem mondta neked, te érzed úgy."

Ha nem mondta, akkor csak az én feltételezésem, ami vagy igaz vagy nem. Csak velem ilyen nem történik meg, mert én nem fantáziálok azon, hogy a másik ember rólam ezt vagy azt gondolja. Ha megmondja, akkor tudomásom van róla, addig meg nem foglalkozom vele.

Elgondolkodnék rajta hogy mi az oka.

Én a viselkedése miatt szégyelltem anyámat. Mindenkit kritizált, szólt szart.

Egyszer megláttuk az akkori barátom anyukáját az utcán messziről. Anyámnak mutattam hogy nézd ott van xy anyukája.

Anyám: az a dagadt nő, pfúj de gusztustalan. Persze nem hallotta meg mert messze volt, észre sem vett minket.

De nekem könny fakadt a szemembe, mert ismertem őt, és azt mondtam volna anyámnak, hogy anya, az a nő több simogatást adott a kezével egy nap alatt mint te egész életedben.

Ennek már vagy húsz éve, de anyám még rosszabb lett. Nem is tartok vele kapcsolatot. Nincs benne semmi empátia, tekintet mások felé. Egy nárcisztikus pszichopata nő.

Külsőre amúgy rendben volt, messze a legcsinosabb nő volt bármelyik kortársától.

Nem sok szülő válaszolt, de szerintem az lenne a helyes ha magukba néznének, mert egy szülőnek példát kéne mutatnia normális esetben.

Én az elhanyagolt öltözködést még simán el tudtam nézni, de a szándékos bűntudatkeltést ezzel kapcsolatban viszont nem, és némi haragot is váltott ki belőlem, mert mai napig úgy gondolom hogy nem kéne úgy vállalni gyereket (mégha valaki nem is annyira igényes) hogy annyira lemondjon saját magáról hogy még egy új ruhát is sajnáljon magától. Ennyire nem nézheti senki semmibe önmagát, mert ez ráragad a gyerekre is.. a bűntudatkeltéstől a gyerek meg csak egy koloncnak fogja érezni magát, hogy a szülei miatta veszítik el önmagukat).

A viselkedésbeli aggályok sokkal rosszabbak, tényleg nincs rosszabb mikor a szülőd elveszti a szülői titulusát a szemedben, mert egyszerűen nincs miért felnézz rá, és ha tetszik ha nem, csak szégyenérzet marad és eltávolodás.